MLE 2006. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2007)

I. EGYESÜLET TÖRTÉNETI SZEKCIÓ - ALFÖLDI VILMA: A Magyar Levéltárosok Egyesületének működése az 1990-es évek első felében, a Pallium tükrében

többletfeladatok anyagi elismerése ügyében. Ez irányú törekvéseinket legább is részleges siker koronázta. A kárpódással majdnem egyidejűleg kapták a levéltárak a másik, erejüket minden szempontból meghaladó nagy feladatot. A csődtörvény néven emlegetett 1991. évi IL. Törvényt katvédelmi szenpontből elfogadhatatlannak és végrehajthatadannak tartottuk. A törvény 53.§-a a felszámolt szervezetek és a jogutód nélkül megszűnt gazdálkodó szervezetek iratainak átvételére a területileg illetékes levéltárakat kötelezte. Előírta, hogy a levéltár a társadalombiztosítási adatszolgáltatáshoz szükséges irattári tételeket megállapodásban rögzített időtartamra az illetékes társadalombiztosítási szervezet rendelkezésére bocsátja, a többit a hatályos levéltári jogszabályok szerint selejtezi, a nem selejtezhető tételeket pedig állományba véve megőrzi. A levéltárosok a csődtörvény megjelenésétől az 1980-as évek végén elindult spontán privatizáció során elkezdődött iratpuszmlás, esetenként iratpusztítás megakadályozását remélték. A gyűjtőterületeket ellenőrző levéltárosok tapasztalták, hogy a nagy állami vállalatok szinte követheteden gyorsasággal történő gazdasági társaságokká való átalakulása milyen mértékű iratvesztéssel járt, még az úgynevezett személyi jogbiztosító iratok vonatkozásában is. A fentebb említett csődtörvény. 29.§-a felsorolta, azon szerveket, melyeket a felszámoló, a felszámolás megkezdéséről köteles értesíteni: innen az „illetékes" levéltárakat kimaradtak. Ez azt jelentette, hogy a felszámolási eljárás, hacsak egyéb úton nem jutott a levéltár tudomására levéltári felügyelet nélkül zajlott le, veszélyeztetve a maradandó értékű, a személyi jogbiztosító, sőt a még élő ügyvitelű értékű iratok fennmaradását is, különösen azoknál a szerveknél, ahol nem volt központi irattár. A központi irattár léte még akkor is némi védelmet jelentett, ha gyakran az irattárost küldték el elsőként. A decentralizáltan irattározó szerveknél a megszüntetett szervezeti egység vagy elküldött személy iratainak sorsa követhetedenné vált. A csődtörvény megváló síthatadans ága, iratvédelmi szempontból való dilettantizmusa következtében elkeseredést, s mondhatnám felháborodást váltott ki. Az egyesület elnöke a patthelyzet mielőbbi feloldása érdekében a miniszterelnökhöz fordult, a levél másolatát megküldve, a művelődési és közoktatási miniszternek is, míg az egyesület titkára az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatósághoz fordult megkeresésével, tisztázandó, hogy a TB, a csődtörvény. 53. §-ában foglalt feladatokat saját magára nézve, hogyan értelmezi. A válaszból kiderült, hogy a TB a megszűnt szervek iratainak csak egy igen szűk körét tervezi átvenni, a munkaügyi, munkavédelmi iratokat nem. Azokról az iratokról azonban, amelyekre adott esetben szüksége lehet, például tagi nyilvántartók, bérkartonok, bérjegyzékek, bányavállalatoknál