MLE 2004. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2005)
II. INFORMATIKAI SZEKCIÓ LEVÉLTÁRI IRATOK DIGITALIZÁLÁSA - Billédiné dr. Holló Ibolya: Közösségi Emlékezet Közös Kincsek - EB Információs Társadalom Igazgatóság közgyűjteményi projektek
Egés^ életen át tartó tanulás Figyelembe kell venniük a gyermekek és gondozóik igényeit úgy, hogy vidám, biztonságos és ösztönző környezetet hoznak létre az iskolai munkához és szabadidős tevékenységekhez - játékokat és új technikák bevonásával - megteremtve az együttműködést az iskolákkal és más oktatási intézményekkel. Meg kell erősíteniük azt a szerepüket, hogy intézménytől függeden és köteden tanulási központtá váljanak, gazdag ismeretanyagot, képzést és támogatást nyújtva az állampolgároknak életük minden szakaszában, kihasználva az e-tanulás nyújtotta valamennyi lehetőséget. Hozzá kell járulniuk egy művelt információs társadalom kifejlődéséhez úgy, hogy az olvasást továbbra is minden eszközzel - a Világhálót is felhasználva — előmozdítják. Gazdasági és társadalmi fejlődés Segíteniük kell leküzdeni a digitális írástudatlanságot és megosztottságot, azokra a nyilvánvaló sikerekre építve, amelyeket, mint Európa leggyakrabban használt Nyilvános Internet Hozzáférési Központjai (Public Internet Access Point — PIAP) értek el, hozzáférést és képzést biztosítva azoknak, akiket az információs társadalomból való kirekesztés fenyeget (e-exclusion), valamint szolgáltatást nyújtva olyan új csatornákon keresztül, mint pl. a digitális televízió, amint ezek az eszközök helyi szinten elérhetővé válnak. Együtt kell működniük a helyi gazdasági közösségekkel és más szolgáltatókkal, hogy — hozzáadott értékű információs szolgáltatásokat közreadva - a tudásalapú gazdaság növekedését támogassák Európában.