MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

IV. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK SZEKCIÓJA

kincsei", anyakönyvei és levéltára a gondnoknak köszönhetően biztonságban vannak.

1 Mai lelkészeink már nem így viszonyulnak a levéltárakhoz, és ez siralmas állapotokat eredményez. A legrosszabb helyzetben azok a gyülekezeti levéltárak vannak, ahol már évek óta üresen áll a parókia, s valamely szomszédos gyülekezet lelkésze viseli gondját. A legnagyobb gond az állandó változás; néhol szinte évről-évre változik a gondozó gyülekezet, vagy a lelkész személye. Ha a levéltári anyag egy részét elviszik, akkor szinte lehetetlen követni az anyag útját a különböző szomszédos gyülekezetek között. Az sem jó, ha a levéltári anyag a helyén marad: elhagyatott, düledező parókiák, évek óta nem takarított templomi padok, soha ki nem nyitott szekrények a sekrestyében, az oltár alja, vagy a galambhullákkal szennyezett torony lépcső is lehet a levéltár őrzési helye. A harminc éve elkészített levéltári csomók szétbomlottak, 200 éves iratok keverednek a pár éves levelekkel, könyvekkel, újságokkal, folyóiratokkal. Nedvesség, penész, egér tizedeli az iratokat. Néhány helyen nagyon komoly volt a pusztulás mértéke: arra is volt példa, hogy az iratokat eladták, vagy elégették. A szándékos iratmegsemmisítés azonban szerencsére nem jellemző, a gondatlanság a fő probléma. Gyakran a helyben lakó lelkésszel bíró gyülekezetek sincsenek jobb helyzetben. Harminc éves jegyzékkel a kezünkben sok esetben jobban tudjuk, hogy hol kell keresni a levéltári anyagot, mint annak gazdája. Természetesen találunk példát az ezzel ellentétes hozzáállásra is. Időről-időre megfordulnak az EOL-ban lelkészek szaktanácsot, és dobozokat kérve a gyülekezeti levéltár rendezéséhez. Néha a túlzott odafigyelés is okozhat gondokat: régi anyakönyveket „restauráltatnak" helyi könyvkötő segítségével. Viszonylag legnagyobb biztonságban az anyakönyvek vannak. Ezeket majd' minden esetben a lelkészi hivatalokban őrzik biztonságosnak nevezhető körülmények között. Az idők viharait és a gondatlanságot a kötetes anyagok sokkal jobban átvészelték mint a szálas anyagok. A legrégibb kötetes és szálas anyag között gyakran 50-100 év a különbség az előbbi javára. 18. századi szálas levéltári anyag ritkaságnak számít. Összességében elmondhatjuk: a lelkészek döntő többségét képzettségük, sokrétű elfoglaltsáuka, a történeti érzék krónikus hiánya nem teszik alkalmassá arra, hogy a gyülekezeti levéltárak gondos gazdái legyei Kertész Botond: Evangélium és szabadság. Bp. 2002. 139. old.