MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)
IV. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK SZEKCIÓJA
ka emiatt viszonylag lassan haladt, az első rész (90 doboz, 10,68 fm, közte 68 db térkép, 171 db tervrajz és 594 db 1526 előtti oklevél) átadására csak 1999- október 8-án került sor. Ezért jelenleg (2003-ban) a prépostság azt tervezi, hogy pályázati támogatás segítségével külső vállalkozót (a Váczi Jenő vezette győri Akttrade Bt.-t) bíz meg a rendezés befejezésével. A prépostság hiteleshelyi levéltára viszont mint említettük egyelőre Sopronban maradt, de tervezik annak visszavételét is." Isteni Megváltóról nev. Nővérek A rend központi iratait az államosítás után a Magyar Országos Levéltárban (P 1377 törzsszámon) őrizték. Ribai M. Elma, az akkori tartományfőnöknő 1995. szeptember 22-én kelt levelében kérte vissza. A MOL (Lakos János főigazgató) október 18-án fölajánlotta, hogy az iratokat letétként továbbra is őrzik, vagy pedig a rend veszi saját kezelésbe és kezeli a levéltári törvénynek megfelelően. A rend az utóbbit választotta, így az iratok mikrofilmre kerültek, majd 1996. június 26-án a MOL átadta őket a tartományfőnöknőnek. 23 A rendnek nincsen bejegyzett nyilvános levéltára, de a visszakapott iratokat átadás előtt védetté nyilvánították. Szegény iskolanővérek A Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek rendje 1994-ben kapta vissza egykor Szegeden működő tartományfőnökségük (8 csomó) és szeged-Somogyi-telepi rendházuk anyagát (3 kötet, ezekből kettő krónika) a Csongrád Megyei Levéltárból, amelyet a szegedi rendházukban helyeztek el. Nyilvános magánlevéltári státuszt azonban nem kértek. A rend szegedi és más iskoláinak iratait - elhelyezési lehetőségeik szűkös volta miatt - nem kérték vissza és nem is szándékoznak visszakérni.-4 22 Ki kicsoda az egyházi levéltárakban? Egyházi levéltárosok, egyházi levéltárak az ezredfordulón, szerk. Lakatos Andor, Kalocsa, 2000. 52. old. Kovács Imre Endre írásbeli közlése, 2003. máj. 16. 23 Ribai M. Elma írásbeli közlése, 2003- ápr. 2324 Pálos M. Paschalis rendtartományi titkár írásbeli közlése, 2003. dec. 3. Ld. még: Beke Margit: A szerzetesi levéltárak, i. m., 78. old.