MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

II. INFORMATIKAI SZEKCIÓ

tos lenne közölni a külföldi érdeklődővel, mint a magyarral (például részletesebb kutatószolgálati információk). Ha a levéltári kiadványok­nak léteznek idegen nyelvű rezüméi, ezeket feltétlenül érdemes az Interneten is hozzáférhetővé tenni. A forma A levéltárak internetes arculatának formai, esztétikai vonatkozásai kap­csán úgy gondolom, hogy összességében azok az ajánlások és szem­pontok veendők figyelembe, amelyek általában az intézményi honla­pok esetében mérvadók lehetnek. Ajánlatos tehát tekintettel lenni arra, hogy a levéltárak tudományos és közművelődési feladatokat is ellátó közgyűjtemények, ennek következtében törekedni kell az esztétikus, mértéktartó megjelenésre. Intézményekről lévén szó különösen kerü­lendő a túl harsány (pl. rózsaszín) háttér- vagy szövegszínek, a kifejezet­ten giccses és bugyuta gif animációk alkalmazása. Ugyancsak meg­engedhetetlen, hogy az oldalak felhasználó-oldali technikai hiányossá­gok miatt ne legyenek megtekinthetők. Ha az oldal megtekintéséhez va­lamilyen speciális plug-in (pl. java) szükséges, mindenképp lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a felhasználó (aki esetleg nincs abban a hely­zetben, hogy azonnal telepítse a hiányzó összetevőt) alternatív módon is hozzáférhessen a tartalomhoz." Az esztétikus megjelenést nagy mértékben szolgálja, ha sikerül szín­harmóniában, motívumkincsben egységes oldalakat készíteni. Emellett érdemes az Internet nyújtotta lehetőségeket (hipertextualitás, vizuali­tás, multimédia stb.) minél nagyobb mértékben kihasználni, mert ezen eszközök segítségével a levéltár képes lesz az egyéb csatornákhoz ké­pest több információt nagyobb hatékonysággal közvetíteni a felhaszná­lók felé, ami az internetes arculat kialakításának valódi célját jelenti. A felhasználók dolgát is megkönnyítheti, ha a főoldalt esztétikus, ám egyszerű módon (kis állománymérettel) készítjük el, így annak letöltő­désére modemes kapcsolat esetében sem kell túl sokat várni. Ha az in­tézményünk által szolgáltatott internetes tartalom jelentékeny mére­2 Elrettentő példa éppen a MOL honlapja, ahol az illető már a főoldalt sem tudja megnyitni java támogatás nélkül.

Next

/
Thumbnails
Contents