MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

VII. GYŰJTŐTERÜLET-IRATÉRTÉKELÉS SZEKCIÓ

Elvek és módszerek A hagyományos levéltári terminológiát használva, a bizottság országo­san egységes, funkcionális alapokon nyugvó irattári terv készítését tűz­te ki célul. A tervkészítő bizottság számára az első perctől kezdve az ügy, az ügy­irat egysége, az azonos tárgyú ügykörcsoport volt az irattári rendszert meghatározó alapelv, ennek elfogadtatását tartottuk és tartjuk ma is a legfontosabb eredménynek. Az ügykör alapú szerkezet tette lehetővé az irattári tervben az általános és különös rész elkülönítését. Az első ol­vasatra lényegtelen kérdés fontosságát az idő is igazolta. Az általános rész elkülönítése teszi lehetővé, hogy a különböző ügyintéző szervezeti egységeknél keletkező, azonos tárgyú iratok az irattárban azonos helyre kerülve egységként jelenjenek meg, így lesz átlátható a tükröződés, jól elkülöníthető a selejt. Az irattári terv készítésének alapvető kritériuma volt, hogy minden­ben megfeleljen az önkormányzati hatásköröknek. A terv készítésekor a feladatok és hatáskörök meghatározására a nyomtatásban rendelkezé­sünkre álló Önkormányzati hatásköri jegyzéket használtuk és mondhatom használjuk ma is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Levél­tári Kollégium szakbizottságának az elnökeként, futárpostával kapom a megjelent példányt a Belügyminisztériumból, hogy szükség esetén a je­lentős mennyiségű irat keletkezésével járó hatáskör módosulásnak megfelelően az irattári tervben is módosítást kezdeményezhessünk. Így történt ez pl. az okmányirodák felállítása esetén, amikor a keletkező új típusú iratanyag besorolását tervmódosítás keretében oldottuk meg. 3 Aki forgatta már az Önkormányzati hatásköri jegyzéket annak nyilvánvaló, hogy a sokszorosára növekedett hatáskörök beillesztése a ta­nácsi irattári tervbe, bár nem volt megoldhatatlan feladat, de célszerűtlen volt. A levéltári kutatási szempontokat figyelembe véve az ügyek, tételek, tételcsoportok áttekinthető rendszerbe csoportosítása volt az elsődle­3 A cikk megjelenésének időpontjában már az ellentétes megoldásra is adódott példa: a 2004. évi módosításban a megszűnt hatáskörökhöz tartozó tételszámokat HK jelzéssel használaton kívül helyeztük. Ez természetesen nem jelenti a tételszámok újrahasznosítását, elképzelhető ugyanis, hogy a hatáskör ismét visszakerül az önkormányzatokhoz (volt rá példa), ebben az esetben a tételszámok újra „élővé" válnak.

Next

/
Thumbnails
Contents