MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

VII. GYŰJTŐTERÜLET-IRATÉRTÉKELÉS SZEKCIÓ

Az önkormányzatoknak rendelet szintjén kiadott, évente felülvizs­gált minta irattári terve sokak meggyőződése szerint - megjegyzem sze­rintem is - a levéltáros szakma egyik sikertörténete. Tudjuk, hogy nem hibátlan, de jó. Legjobb bizonyíték erre az, hogy 2001. január l-jétől használják az önkormányzatok mind a mai napig. 1 Az irattári terv készítésének körülményei Az önkormányzati irattári terv készítéséről szólva szükséges felidézni azokat a körülményeket, amelyek ennek a munkának a megszületésé­hez vezettek. A levéltári törvény felhatalmazása alapján a Belügyminisztérium 38/1998. (IX. 4.) BM rendelettel adta ki az önkormányzatok minta irat­kezelési szabályzatát. A rendelet mellékletében szereplő irattári terv ke­retterv volt, amit az önkormányzatoknak kellett volna egyéni tarta­lommal megtölteni. Az ilyen, kerettervre épülő egyedi irattári terv összeállításának nincsenek magyar hagyományai, ezért nincsenek hasz­nálható útmutatók és példatárak sem. Ne feledjük a magyar közigazga­tásban 200 éve központi utasítások határozták meg az iratkezelést. Nyilvánvaló, hogy a keretterv készítői nem vették figyelembe sem az önkormányzatok tényleges szervezeti felépítését, sem az ügyintézési folyamatot, sem a korábbi magyar gyakorlatot. Az irattári rendszert az önkormányzati hatáskörökhöz, ügyintézőkhöz kapcsolták, ennek ered­ményeként pl. a szemétkezelés tárgyában külön tételbe kerülhetett a jegyzőnél keletkezett iratanyag, külön tételbe amit a polgármester inté­zett, és újabb tétel alá, amiben a kommunális szakigazgatás intézkedett. A teljes levéltári szakma, valamennyi szakmai szervezet összefogására volt szükség ahhoz, hogy ezt a tervet hatályon kívül helyeztessük. így történt, hogy a további szakmai problémákat elkerülendő a Le­véltári Kollégium iratkezelési szabályzatok véleményezésével foglalko­zó szakbizottsága felvállalta a terv elkészítését. A megszületett minta irattári terv a bizottság tagjainak mintavételekkel és szakmai vitákkal i A megjelenés időpontjában már elkészült és hatályba lépett a 2004. január l-jétől érvényes módosítás. A közigazgatási reform koncepció értelmében valószínűleg már 2005-től nem mintaként, hanem utasításként kötelező lesz a használata változat­lan formában.

Next

/
Thumbnails
Contents