MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

VII. GYŰJTŐTERÜLET-IRATÉRTÉKELÉS SZEKCIÓ

meritumot keresünk. Úgy gondolom, a vállalat tevékenységét reprezen­táló alapdokumentumokról nem mondhatunk le, még akkor sem, ha ezeket máshol is őrzik, mert megcsonkítanánk a vállalat fondját. Csak hosszú évek elteltével gondolhatunk arra, hogy a Cégbíróságnak át­adott és ott 15 évig őrzött, majd levéltárba adandó iratait ne vegyük át. Vannak azonban vállalatok, amelyek az értékhatáron vagy az alatt áll­nak, legalábbis jelenlegi ismereteink alapján nem lehetünk biztosak ab­ban, hogy iratanyaguk megőrzéséhez fűződik-e erdeke a történettu­dománynak. Ezekről a vállatokról nyugodt szívvel lemondhatunk, hi­szen működésüket dokumentálják a cégbíróságok (később levéltárba kerülő) iratai, mint ahogy a Budapest Cégbíróság anyagában is megtalá­lunk olyan kisebb cégeket, amelyeknek nincs önálló fondjuk. Egyéb jogszabályok alapján is keletkeznek nem szakma-specifikus irattípusok: pénzügyi, adóügyi, személyzeti, jogi iratok. Ezek minden gazdasági szervnél megtalálhatók, és általában jelentős terjedelemben keletkeznek. Közülük csak az összefoglaló, a sok adatot tartalmazó do­kumentumokat vehetjük át: például a bérezés alakulása éves szinten, éves pénzforgalmi kimutatások, stb. A szakma-specifikus dokumentumok szelekciójához már nem elegendő a jogszabályok ismerete. Mindenekelőtt vizsgálnunk kell azt az ágazatot, amelyhez az illető vállalat tartozik. Az iparvállalatoknál a kutatás, fejlesztés, termelés, beruházás iratai általában a maradandó értékű körbe tartoznak. Az azonban már egyedi vizsgálatot igényel, hogy ezt milyen mélységben akarjuk dokumentálni, azaz, hogy milyen mélységig biztosítunk forrásbázist a történettudo­mány számára. Itt merül fel a műszaki dokumentumok problematikája. Erdmann szerint „jó megoldás lenne, ha a történeti értékű műszaki dokumentációk őrzését-kezelését nem az általános levéltárak, hanem ­szakmailag és technikailag felkészült - szaklevéltár végezné (esetleg a műszaki múzeum keretében vagy a mellett)." Ehhez képest az 1995. évi LXVI. tv. meghatározása az iratról az ún. fondegységre kötelez! A Levéltári Kollégium ajánlásában a gyártmányok műszaki dokumen­tációja a maradandó értékű iratok körébe tartozik. A MOL minimumjegy­zéke szerint a tervtári iratokat egyedi értékelés alapján válogatjuk. Egyetlen levéltár sincs berendezkedve a hatalmas tervtárak átvételé­re és kezelésére. A „válogatás" nem jelentheti a dokumentáció megcson-

Next

/
Thumbnails
Contents