MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

VII. GYŰJTŐTERÜLET-IRATÉRTÉKELÉS SZEKCIÓ

A csődtörvény (1991. IL. tv.) életbelépése és az azt követő iratátvételek közben készült el a „gazdasági szervek nem selejtezhető, levéltárnak átadandó iratainak minimumjegyzéke", amit dr. Koroknai Ákos főigazgató-helyettes irányításával Sárközi János főosztályvezető és Haraszti Viktor főosztályvezető-helyettes dolgozott ki. Ez a jegyzék tévesen úgy vált ismertté, mint a MOL mintajegyzéke a maradandó értékű vállalati iratokról (ún. szűkített jegyzék), holott nem ezzel a szándékkal készült. A felszámolás, végelszámolás alatt álló és részben a privatizált vállalatok is a gomba módra szaporodott iratőrzőket bízták meg anyagaik rendezésével. Szükség volt valamiféle gyors segítségre, segédanyagra, amit az iratrendező kezébe lehetett és lehet adni, ahhoz, hogy egyáltalán elkezdhesse a rendezési munkát. Az ún. minimumjegyzék a meglévő irattári tervek adatainak feldolgozásával és egyúttal azok kritikájával készült, ma is jól használható. Budapest Főváros Levéltára is összeállította a „Gazdálkodó szervek levéltári átadásra kerülő irattári tételeinek jegyzékét". (A „Tájékoztatóban" található másik három jegyzékre most nem térnék ki.) A MOL és a BFL jegyzéke a maradandó, levéltárba adandó iratokról több mindenben különbözik egymástól, de hasonlít is: bizonyos irattípusok, ill. bizonyos tárgyú iratok (tételek) mindkét jegyzékben megtalálhatók. Úgy gondolom, mindkét jegyzék alkalmas a megvitatásra. Az 1990-as évek közepétől a MOL IV. osztályának munkatársai rendszeresen foglalkoztak és foglalkoznak az iratértékelés szakirodalmának kutatásával, amelyben elméleti útmutatást kaphat a gazdasági levéltárügy, az iratátvétel gyakorlatát azonban eleddig nem sikerült egzakt módon megtámogatni a külföldi szakirodalom segítségével sem. Amint azt Varga János akkori levéltár igazgató a Levéltári Szemle 1985.1. számában írott cikkében megállapítja: a történeti érték valóban definiálhatatlan. Csak konkrét és egyedi vizsgálat alapján dönthető el, hogy egy irat rendelkezik-e ezzel az értékkel. Ugyanezt elmondhatjuk a maradandó értékről is. Mégis, újra és újra felmerül a szükségessége annak, hogy a maradandó, történeti értékű iratok kiválasztásához valamilyen szempontokat adhassunk. Nem lehet tipizálni, és mégis tipizálni kell. A Levéltári Kollégium 2. sz. ajánlásában közzétett jegyzékmintát kifejezetten „a szocialista korszakban működött vállalatok magánosítás előtt keletkezett irataira vonatkoztatva" ajánlja, és úgy az irattári, mint a levéltári rendezéshez segítséget kíván nyújtani.