MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

VII. GYŰJTŐTERÜLET-IRATÉRTÉKELÉS SZEKCIÓ

Az 1914 utáni iratanyagban már folytak selejtezések. Maga a tény, hogy a KGL-ben felmerült az, hogy nem kell minden megmentett iratot megőrizni, bizonyítja elődeink munkájának gondosságát. Amellett, hogy intenzív iratmentő munkát végeztek, már a szelekciót is fontosnak tartották. Ennek ellenére, bizony, találhatunk a „Z" szekcióban is selejtezhető iratokat. Ha elkezdték volna az ömlesztve bekerült több ezer folyóméter iratanyag szálankénti selejtezését, nem készültek volna el 1968-ra, 1972-re azok a repertóriumok, amelyek ma is segítik a kutatást. Akkor az volt a fontos, hogy az átvett iratanyagot minél előbb a kutatók rendelkezésére lehessen bocsátani. Ez ma is fontos, csak a hozzá vezető út más: az iratértékelést célszerűbb még átvétel előtt elvégezni. A Központi Gazdasági Levéltárat 1962-ben feloszlatták, és ez sokat ártott a vállalati iratanyagnak. A levéltárosoknak az „osztozkodásra" kellett koncentrálniuk, iratértékelésre kevesebb idő jutott. A több levéltárban párhuzamosan folyó értékhatár-vizsgálatokról pedig ma is kevés a tapasztalatcsere. A Központi Gazdasági Levéltár úttörő munkát végzett. Ha végignézzük a gazdasági iratok jegyzékét (a fondjegyzéket), abban „értékhatár alatti" szervet nem találunk. Az 1969. évi tvr. életbelépését követően a vállalatoknál az 1970-es évektől kezdve rendszeresen készültek iratkezelési szabályzatok és irattári tervek. Csak a csődtörvény életbe lépése, a felszámolási eljárások megkezdése után bizonyosodott be, hogy ezek a szabályozások és tervek mennyire papíron maradtak. Ekkor derült ki, hogy hiába készültek a vállalatoknál kiváló irattári tervek, azokat nem tartották be. Ennek megfelelően nem is adták át a történeti értékű iratanyagaikat, legalábbis nem mindet. Nem csak 1950 utáni, de még annál sokkal régebbi, XIX., XVIII. századi iratok is akkor kerültek levéltári őrizetbe, amikor a vállalatok felszámolása során ki kellett takarítani az irattár helyiségét. Ahol alkalmazták az irattári tervet, ott sem mindig volt hatékony. A kampányszerű munkában a levéltárosok nem tudtak érdemleges befolyást gyakorolni az irattári tervek színvonalas összeállítására. Már az 1980-as évek elején felvetődött a tömeges irattermelés és a levéltárak befogadóképessége közötti feszültség feloldásának szükségessége. Az értékhatár vizsgálatokat az Új Magyar Központi Levéltárban összegezték.