MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)

I. FORRÁSKIADÁS SZEKCIÓ

lelően módosítottak. A munkautasítás megfogalmazta, hogy e jegyzőkönyvek - idézem - „Nemcsak a helytörténetnek, hanem az országos köztörténetnek, társadalom és gazdaságtörténetnek, művelődés és jogtörténetnek, nyelvészetnek, irodalomtörténetnek, történeti segédtudományoknak, stb. is páratlan értékű, nélkülözhetetlen forrásait képezik. A jegyzőkönyveket őrző levéltárak feladata, hogy ezt a becses forrásanyagot a kutatást minél jobban biztosító módon bocsássák a történeti tudományok rendelkezésére." A munkautasításhoz kapcsolódva a Levéltári Osztály felkérésére Tóth Péter és Varga J. János készítette el a regeszták kiadásának alapelveit, szabályzatát, „..mivel csak egységes szempontrendszer alapján képzelhető el ennek az egész országra kiterjedő forrásanyagnak a felhasználása." A szabályzat kiemeli, hogy ez az első olyan országos vállalkozás, amely ugyanarról a forrásanyagról, egységes tartalmi szempontok alapján készül, formailag is egységes köteteket eredményezve. Csaknem húsz évvel az utasítás és a szabályzat elkészülte után leszögezhető, hogy azok kiállták az idő próbáját. A munka azóta is folyik, sőt, az elmúlt években új lendületet kapott. A megjelent kötetek száma elkerülte a 20-at, további kéziratokon dolgoznak a kollégák. E kötetek a hazai levéltárak talán egyetlen egységes szempontú forráskiadvány sorozatát jelentik. Itt kell megemlíteni, hogy az utóbbi néhány évben örvendetes módon elindult a városi jegyzőkönyvek kiadása is. Mellettük két 18. századi forráscsoportot, az úrbérrendezéshez kapcsolódó kérdőpontokat és a Bél Mátyás nevéhez kapcsolódó megyeleírások kéziratos anyagát jelentette meg több levéltár. Az egységes kiadási alapelvek hiánya különösen az utóbbinál szembetűnő. Visszatérve a regesztákhoz, a szabályzatban kiadott alapelvek nem sérültek, inkább csak csiszolódtak. A kisebb-nagyobb eltérések főként annak köszönhetőek, hogy még e viszonylag egységes forrásanyag is túlságosan sokszínű ahhoz, hogy egy szabályzat satujába maradéktalanul befogható lenne - idézem Fazekas István szavait.

1 Visszatérve a jegyzőkönyvekhez, a török kori protokollumok legnagyobb „hibája", hogy rendkívül hiányosak. Ritka az olyan esztendő, amelyből 5-ó-nál több bejegyezés maradt fenn. Gyakran több éves, alkalmanként évtizedes kimaradások találhatók egy köteten belül. A hiányok i Fazekas István: Korreferátum Oborni Teréz előadásához. In: A történeti források kiadásának módszertani kérdései. Fons 2001/2. 78-79-