MLE 2003. vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2004)
IV. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK SZEKCIÓJA
tyéjének emeletén célszerűen kialakítandó helyiségbe kívánják begyűjteni, itt a munkálatok még folynak. 3. A marosvásárhelyi vidéki gyűjtőlevéltár felszerelését kellett kiegészíteni ahhoz, hogy a gyűjtőkörzetébe tartozó egyházmegyékből begyűjtésre kerülő iratanyagot fogadni tudja. Itt a bekerülő iratanyag kutathatósága is biztosított, mivel nemrég egy fiatal, teljes munkaidős levéltáros állt munkába. 4. A kolozsvári Központi Gyűjtőlevéltárban az új raktárhelyiség kialakítása befejeződött, ide a közép-erdélyi egyházmegyékből begyűjtendő iratanyag, valamint a még hátralévő Hunyadi (volt Hunyad-Zarándi) egyházmegyebeli egyházközségek levéltárai kerülnek. Eddig a marosillyei, kristyori, körösbányai egyházközségek 1800 előtti iratanyagát gyűjtötték be és a megszűnt nagyszebeni egyházmegye teljes levéltárát. A közeljövőben létrejöhet az 50-es évek végén tervbe vett sepsiszentgyörgyi vidéki gyűjtőlevéltár is, az első lépéseket ennek érdekében már megtették. 2. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület levéltára 1921-ben az addig a Tiszántúli Egyházkerülethez tartozó 8 egyházmegye a határváltozások következtében új egyházkerület alakulásáról döntött. Levéltárának története is ekkortól kezdődik, korábbi iratai Debrecenben maradtak. Az iratanyag legnagyobb részét az egyházkerületi anyag képezi, emellett egyházmegyei és egyházközségi irategyüttesek is kerültek a levéltárba; nagyobb egységet alkot még a nagyváradi egyházközségek és református tanintézetek iratanyaga. A levéltár évköre 1796-2000, mennyisége kb. 180 ifm. Többszöri költöztetés után végleges elhelyezésére 2001 szeptemberben került sor az egyházkerület székházának két helyiségében, ahol a pályázati támogatásoknak köszönhetően rendelkezik a szükséges raktározási (tatarozott helyiségek, polcrendszer, savmentes dobozok) illetve technikai (fénymásoló, számítógép) eszközökkel. Az elköltözés után a levéltár rendezése is gyorsabb ütemben zajlott, a fondokat elkülönítették, dobozolták, kb. 60%-ban középszinten rendezett az anyag, kéziratos jegyzékek alapján kutatható is. A közeljövő feladatai közül legfontosabbak a levéltár fondjegyzékének elkészítése illetve az egyázkerülethez tartozó egyházközségek irat-