MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

VII. A LEVÉLTÁRAK TUDOMÁNYOS-ISMERETTERJESZTŐ

KATONA CSABA (Magyar Országos Levéltár) A Magyar Országos Levéltár PR-tevékenysége A rendszerváltást követő években az ezredfordulóhoz közeledve az in­formációs társadalom egyre újabb és újabb feladatok elé állítja a társada­lom egészéhez hasonlóan a levéltárakat is. Nem csupán a - divatos kifejezéssel élve - kihívások gyakorisága, de a változások mértéke is pél­dátlannak nevezhető az eddigiekhez viszonyítva, így aligha meglepő, hogy a társadalmat globálisan is jelentős mértékben érintő változások alól a levéltáros társadalom sem vonhatja ki magát. Szembe kell nézni azzal, hogy a levéltárak fennállásuk során talán még soha nem kerültek szembe ilyen horderejű kihívással, a szakma alapjainak egésze vélhető­en még sohasem állt ilyen mértékű, szükségszerűnek nevezhető, még az eddigi szilárdnak tetsző alapok egy részét is megkérdőjelező, ugyan­akkor kikerülhetetlen változások előtt, mint napjainkban. Tény, hogy a felmerült kérdésekre ma még javarészt nem lehet határozott és egyér­telmű választ adni, ugyanakkor az is tény, hogy a kérdések szőnyeg alá söprése azt bizonyítaná, hogy a szakma képtelen a kor követelményei­hez igazodó megújulásra. Biztos válasz hiányában a meghátrálás tehát azt jelentené, hogy maga a levéltáros szakma „hagyná jóvá" a társada­lom, a közvélemény egészének a gyakorta az alapvető információk hiá­nyáról tanúskodó - s ily módon bizony elmarasztaló - „ítéletét", amely leginkább talán abban érhető tetten, hogy a lakosság többségének fo­galma sincsen a levéltárak létezésének miértjéről, működésének mi­kéntjéről. Ebből pedig egyenesen következik, hogy a levéltárak előtt álló megválaszolatlan kérdések egyike az, hogy miként tudják puszta lé­tezésüket elfogadtatni a többségi társadalommal. Miként tudnak - ezzel szoros összhangban - minél inkább eleget tenni a kívülről érkező kuta­tói, tudományos követelményeknek, azaz végső soron alapfeladataik­nak. Ismét hangsúlyozni kell, hogy az évtizedekig - sőt évszázadokig ­működő viszonyok mára jelentősen túlhaladottá váltak, a levéltárakkal

Next

/
Thumbnails
Contents