MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)

IV. EGYHÁZI LEVÉLTÁRAK

SZABADI ISTVÁN (Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár, Debrecen) Iratanyagok beszállítása a Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárába Az állami levéltárakban a gyűjtőterületi munka az 1969. évi levéltári törvény hatályba lépése után vált szerves és rendszeres tevékenységgé, meghaladva a selejtezések és iratátvételek által behatárolt iratbeszállítások korábbi gyakorlatát. A Magyarországi Református Egyház már 1938-ban életbe léptette azon levéltári, illetve 1940-ben kutatási és másolási szabályzatát, amelyben az egyházközségi iratanyagot már keletkezése pillanatától levéltári anyagnak tekinti, és ennek megfelelően védelembe részesíti, illetve nem megfelelő kezelése esetén lehetőséget ad annak egyházkerületi levéltárba szállítására. A nevezett szabályzatokat kidolgozó munkabizottság vezetője Szabó István történész professzor volt, aki 194 l-ben közreadta a „Levéltári Útmutató"-t, mint az egész magyar levéltárügyben addig nélkülözött szakszerű kézikönyvet. A gyakorlati munka során, immár az 1950-es években sor került az egyházmegyék többségéből az iratanyag beszállítására az egyes egyházkerületi levéltárakba. Az egyházközségekben lévő iratokról is ekkoriban készült a máig használatban lévő összeírás: az 1976-ban Ladányi Sándor szerkesztésében megjelent „A Magyarországi Református Egyház levéltári anyagának fondjegyzéke" című kiadvány is általában az 1950-es állapotokat rögzíti. Adósságunk tehát óriási, ami az egyházközségi iratanyagok mennyiségének és szerkezetének felmérését illeti, és akkor még nem beszéltünk annak állapotáról, állagáról, védelméről. A fentiekből is következik, hogy a Magyarországi Református Egyházon belül sürgető feladat egy levéltári törvény megalkotása (akár gyűjteményi törvény keretén belül), ugyanígy a korszerű szabályzatok kidolgozása. Ezek hiányában lehetőség lenne egyházkerületenként szabályrendeletek kidolgozására, szakbizottságok felállítására, ennek azonban