MLE 2001. évi vándorgyűlés előadásai (Budapest, 2002)
III. ANYAGVÉDELEM - ÁLLOMÁNYVÉDELEM
Kezdetben az NKA Levéltári Kollégiuma írt ki pályázatokat restauráltatásra, illetőleg a restauráló és reprográfiai műhelyek korszerűsítésére, fejlesztésére és szakmai anyagok vásárlására. Később lehetett már pályázni tárolóeszközök beszerzésére, valamint a levéltári anyag kíméletes használatát (pl. másolását) lehetővé tevő eszközökre is, vagyis a megelőző állományvédelemre is jutott támogatás. Nagyon jelentős, pozitív változást hozott a miniszter szakmai tanácsadó testületének, a Levéltári Kollégiumnak létrehozása. Mint ismeretes, ez a testület minősíti a veszélyeztetett levéltári anyag mentését szolgáló pályázatokat, amelyeknek köszönhetően a levéltárak komoly összegeket fordíthatnak nem csak restaurálásra, hanem az őrzési körülmények javítására, valamint a restauráló és reprográfiai műhelyekre. A Kollégium a levéltári állományvédelmet nem csak az anyagi feltételek javításával támogatja, hanem létrehozta a kezdetben restaurátorokból álló, majd később levéltárosokkal is kibővített állományvédelmi munkabizottságot. A több intézményből felkért szakemberek azt a feladatot kapták, hogy határozzák meg azokat a legfontosabb problémákat, amelyek megoldásával lényegesen javítható a levéltárak állományvédelmi helyzete. A munkabizottság kidolgozta az alapkoncepciót, amelyben megjelölte a legfontosabb súlyos, és nagy mennyiségű iratot érintő károsító tényezőket, továbbá javaslatot tett arra, hogy elsősorban milyen teendőkre kell összpontosítani. A három fő károsító tényező: a nem megfelelő tárolási körülmények, a 19-20. századi papírok savas bomlása és az állományvédelmi ismeretek hiányából adódó, elsősorban az iratok használatával összefüggő problémák. A legfontosabb teendőknek a következőket ítélte a bizottság: 1. Korszerű állományvédelmi ismeretek oktatása Ez az utóbbi években több szinten megindult. Mostanra a hazai levéltárakban dolgozók több csoportban vettek részt állományvédelmi tanfolyamokon. Az egyetemi levéltáros-képzésben önálló tantárgy az iratvédelem/reprográfia. A MOL-ban fél éves gyakorlatukat töltő levéltár szakos hallgatók állományvédelmi foglalkozásokon is részt vesznek. A