A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája: Kaposvár-Budapest (Budapest, 2003)
I. rész: KAPOSVÁRI VÁNDORGYŰLÉS - III. ANYAGVÉDELEM - ÁLLOMÁNYVÉDELEM
A „regionális" műhely 1997-ben volt egy olyan törekvés a főhatóságok részéről, hogy a végzendő állományvédelmi feladatok ellátására regionális (restauráló illetve mikrofilmező) műhelyek kialakítására történjenek lépések. Akkor a minisztérium vállalta (veszélyeztetett anyag megmentését szolgáló pályázati alapból) ezen műhelyek technikai felszerelését és a működéshez szükséges nyersanyagok vásárlásának támogatását. Dél-Dunántúlon (Baranya, Somogy és Tolna levéltárai egyetértésével) a restauráló műhely fejlesztésére Baranya, a mikrofilmező műhely létrehozására Tolna vállalkozott. A fenntartót sikerült meggyőzni e műhely fontosságáról és arról, hogy korábbi mikrofilmes tapasztalataink alapján a feladat ellátására alkalmassá lehet és kell tenni műhelyünket. A megyei közgyűlés elnökének egyetértő nyilatkozatát pályázatunkhoz csatoltuk. Ez alapján vállalhattuk a szükséges helybővítést, újabb munkaszobák kialakítását és a műhely létszámának 4 főre fejlesztését. A labor bővítését 2000-re sikerült megvalósítanunk. A létszám növelése nehezebb feladatnak bizonyult. Az 1998-as választások helyi eredményeként létrejött új megyei vezetéstől a korábbi vállalás teljesítésére több idő kellett. A művelődési bizottság mindvégig támogatta elképzelésünket. Sikerült elérni, hogy 2000-ben a mikrofilmes műhely létszámfejlesztése az előzetes megyei tervben szerepelt. A megyei közgyűlés elé az intézményi költségvetésben azonban már csak „vonal alatti tételként" került az egy fős létszámemelés bérfedezete. Ez azt jelentette, hogy 2000. szeptember 1-től, ha a megye forráshiányos költségvetésében pozitív változás következik be, akkor az egy fő beállítható. Erre azonban nem kerülhetett sor. Végül a 2001. évi költségvetésben, márciustól megkaptuk az engedélyt az évekkel korábban kért és ígért két mikrofilmes munkatárs beállítására. Ez azonnal megtörtént. A próbaidősökből két hónap után kinevezett dolgozó lett. Megyei levéltáraknak végzett munkák Ez a munka a felvétel készítésén kívül jelenti a kameranegatív készítését, az ellenőrző visszanézést, az esetleg szükséges hiánypótlásokat, valamint kutatótermi célra a pozitív másolat elkészítését.