A Magyar Levéltárosok Egyesülete két konferenciája: Kaposvár-Budapest (Budapest, 2003)

I. rész: KAPOSVÁRI VÁNDORGYŰLÉS - V. FORRÁSKÖZLÉS

találhatóak, ugyanakkor közlünk udvarbírói esküszöveget, számadásvezetési utasítást is. Az utasítások szerkezete, stílusa korszakonként változott, az 1550-es években kiadott szövegekhez képest az 1560-as évek végétől kibocsátásra került utasítások szövegei már jóval alaposabbak. Az 1565-1567 között Felső-Magyarországon kiadott utasítások egy külön csoportot képeznek, mivel ezek döntően egy formula alapján készültek és jó részüket ugyanazon királyi biztosok fogalmazták meg.

11 Ezeket a „sablon utasításokat" azután a későbbiek folyamán rendszeresen újra kiadták, de azok tartalmát már egyre inkább idomították a helyi viszonyokhoz. Ugyanehhez a régióhoz, Felső-Magyarországhoz köthető az ún. „új utasítás" (nova isntructio) irattípusa is. Ezek az utasítások 1570-es években a Szepesi Kamara felülvizsgálatára kiküldött bizottságok munkája során keletkeztek, amely munka során a biztosok az uradalmak igazgatását is megvizsgálták és a „sablon utasításokban" nem szabályozott kérdéseket a kiadott utasításokhoz csatolt kiegészítő utasításokkal oldották meg.

12 Ezt követően ezeken a helyeken (Tokaj, Sárospatak, Szatmár) a későbbi tisztviselők számára mind az alaputasítást, mind pedig a kiegészítő utasítást - kisebb-nagyobb módosításokkal - akár még évtizedekig is kiadták. Külön kategóriát képeznek az ellenőri utasítások is, mivel ezek az ország különböző területein nagy hasonlóságot mutatnak. Ennek oka az lehetett, hogy az ellenőri munka az udvarbírói feladatkör ellenőrzésére irányult és magát az ellenőrzés folyamatát mindenhol egységesíteni kívánták, így az instrukciók is egységes szerkezet szerint készültek. Irattanilag számos típust lehet megkülönböztetni, kezdve az eredeti fogalmazványokkal, folytatva a tisztázatokkal és az eredeti kiadványokkal, azonban több olyan példány is akad, amelynek az irattani besorolása komoly problémákat vethet fel. Például igen gyakran egy utasítástisztázatot használtak fel egy későbbi utasítás fogalmazványaként, ugyanakkor arra is akad példa, hogy a már kiadásra került, letisztázott, 11 1566-ban Thorda Zsigmond felső-magyarországi jövedeelm-igazgató és Johann Tátzgern komáromi udvarbíró, királyi biztosok, 1567-ben Johann Kariing báró, a Magyar Kamara német tanácsosa, Paczoth János Szepesi kamara tanácsosa és Ormány Demeter, a Felső-Magyarországra kiküldött biztosok szövegeztek meg több felső-magyarországi udvarbírói utasítást. 12 A legfontosabb ilyen bizottság a „reformatores camerae" megnevezéssel 1570-ben működött Felső-Magyarországon a királyi biztosokként tevékenykedő Franz Poppendorf erődítési főbiztos és Niklas Garf zu Salm részvételével.