A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)
DOKUMENTUMOK - A PESTI FORRADALOM ELŐZMÉNYEI
rendszer, és a felelős magyar kormány, mely még e diétán megjelend, és biztosítéka törvényeink megtartásának mindörökké. A Karok és Rendek pedig elhatározták, hogy a népképviselet, a honvédelem, a sajtó iránt a törvény tüstént, pár nap alatt kidolgoztassék. Elhatározták azt is, hogy az összes követi kar egy jelentést szerkezend, melyet küldőinek minden követ megküldend holnap, vagy holnapután. És elhatároztatott, hogy ama feliratot országos választmány vigye Bécsbe, a nádor elnöklete alatt mi is mindketten a 80-90 tagból álló küldöttségnek tagjai vagyunk. Holnap reggel a küldöttség elutazik Bécsbe. Nem lesz érdektelen tudniok a tekintetes Karok és Rendeknek, hogy Pozsony vármegye Rendjei éppen együtt ülvén elhatározták, hogy minden különbség nélkül minden közterheket készek viselni és nem adván többé e körülményekben utasítást a haza sorsát bízzák követeik belátásukra, s hazafiúi szívükre, amit a körülmények szerint legjobbnak ítélendnek. Ezt jeléül azon roppant hatásnak, mit ez esemény mindenütt gyakorol. Mindezen világ áltható események mi jeleneteket idézendnek elő a haza egyes részeiben, nem tudjuk, minden esetre olyan időt élünk, mely a tekintetes Karok és Rendek éber és őrködő figyelmét a megye körében is méltán igényli, meggondolván azon sokféle és különböző érdekeket, amelyek hazánkon belől egymással ellenséges irányban állanak. A tekintetes Karok és Rendek bölcsessége fogja tudni a teendőket. Mi bizalmat kérünk. Tisztünket híven teljesítjük. Igyekezünk megérteni az idő kívánalmait, miket apró engedményekkel elnémítani többé nem lehet, mi körülményt a tekintetes Karok és Rendek megfontolásába ajánlunk. El kell hárítani mindent, mi a polgárokat elválasztja egymástól. A hazának és nemzetnek most kell eggyé forrnia, hogy maradjon egy haza és egy nemzet. Ismételjük, bizalmat kérünk e rendkívüli időben. Mi ígérjük, sőt mi esküszünk, ügyelni fogunk, ne quid respublica detrimenti capiat. 6 Maradván mély tisztelettel a tekintetes karoknak és rendeknek hív szolgái Bük Zsigmond Szemere Bertalan országgyűlési követek s. k. Posony, Martius 14.-én 1848. BAZ ML Borsod Vármegye Közgyűlési és törvényszéki iratai. IV. 601./b. 1908/1848. Eredeti tisztázat. A megyék Pozsonyban lévő követei rendszeresen, levélben értesítették küldőiket a gyorsan változó eseményekről. A pesti forradalom kitörése előtti napon kelt tudósítás a bécsi és pozsonyi eseményeket foglalja össze. Az idézett forrás jól példázza az események gyors változását, melyet több fennmaradt levélből is ismerhetünk. 1 Bük Zsigmond (1801-1864) politikus, Borsod megye követe az 1832-36-os és az 1847-48-as országgyűlésen. 1839-ig a megye másodalispánja, 1842-től elnök-táblabíró, majd 1860-tól alispán. Kiváló szónok, a borsodi közélet kiemelkedő személyisége. 2 Szemere Bertalan (1812-1869) politikus, miniszterelnök, író. 1841-től 1847-ig Borsod vm. egyik főszolgabírája, majd másodalispánja, végül alispánja. Az 1843-44-i és az 1847-48-i országgyűléseken az ellenzék egyik vezére. 1848-ban belügyminiszter, majd felvidéki teljhatalmú kormánybiztos. A detronizáció után miniszterelnök és belügyminiszter. A szabadságharc után Törökországban, Párizsban és Londonban élt. (L. 43. sz. dokumentum) 3 Landstánde (ném.) országos Karok és Rendek 4 budget (fra.-ang.) költségvetés 5 Gr. Apponyi György (1808-1899) konzervatív politikus, udvari kancellár, nagybirtokos. 1844-től alkancellár, 1846-tól főkancellár a bécsi magyar udvari kancellárián. Mint a reformtörekvések ellensége kiépítette az adminisztrátori rendszert. 1848. március 13-án lemondott udvari kancellári állásáról. A kiegyezés előkészítésénél az 1848 előtti alkotmány helyre állítását szorgalmazta, majd a főrendiház tagja lett. 6 Nehogy valami baj érje az államot (lat.).