A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)

DOKUMENTUMOK - A KÖZIGAZGATÁS ÉS A BÍRÁSKODÁS ÁTSZERVEZÉSE

Látván, hogy azon az ösvényen, melyen eddig haladott, hol hatalmas fellépése által inkább félelmet s rettegést idézett elő, mint szeretetet, az újabb törvények után szere­pelni tovább nem lehet, a könnyen hívő közönségnek azonban bizodalmát minden áron megtartani óhajtván, egy kis taktikával élt, ti. a kihirdetett törvények után Pápa városa polgárává lett, azaz oly polgárrá, ki ezelőtt úri hatalom alatt állt, s kit ő lenézett, s kivé már lenni többé a törvény értelmében nem is volt jogában. Ezen hízelgő tette által a szunnyadó s fogyni indult befolyását ismét feléleszté. Ezen újpolgár megválasztatott a tisztválasztás elnökévé, úgyszinte a követválasztás elnökévé is, hol a tisztviselők kijele­lésére választandó 12 egyének cédulák által lévén választandók, ezen cédulákra minden szavazónak nevét felirata, vagy felírá, s így történt a titkos voksolás. A magisztrátus azonban nagyobbrészt kívánamnk szerint megszületett. Jött most a követválasztás, melyre két egyén volt kitűzve: Vermes Illés 6 és Ziska József. 7 Ezen választásnál újpolgársága legkitűnőbben működött, mert ugyanis a választás reggelén, azaz 6 Vi órakor mintegy kétszáz egyén jelenlétében a többhangú vokskiáltások ellenébe kedveltjét, Vermes Illést követnek kimondá. Midőn a választók összejöttek, akkoron már csak azt hallak, hogy van követjük, s ha kérdezték, hát ki tette meg, vagy hány szótöbbséggel választották, a felelet az volt, a teins úr annak tette, most biz ez már követünk, ez ellen nem lehet mit sem tenni. Uraim! Az ily eljárás, azunkívül, hogy újabb törvényeink legundokabb sérté­se, valódi újpolgári tett, azaz cigányság; mert ha ily eljárások lábra kapnak, mi leend eredménye küzdelminknek, ezért történtek a ma megvívott harcok, hogy a legnagyobb önkény tűzze ki ismét zászlóját, ez a szabadság? Meddig fogjuk még tűrni, hogy ily jogbitorlók nyakunkra erőszakolják magukat? Le az álarccal, prefektus úr! Ön büszke s hatalmaskodó volt, s az is maradand! Es míg könnyekkel szemében polgármesterünk arcára a judási csókot nyomja, addig keblére krokodil; hatalom után szomjazó érzéseit ugyan elfojtja, mi egy darabig mehet, de jövője nincs. S mi hogy ezen álarcot letépjük, feladatul tűzők ki magunknak. 8 Egy pápai nép barátja Hazánk. Győri lap. [I. (új) évf.Jl. szám (Győr, 1848. VII. I.): 2. old. A két olvasói levél kristálytisztán szemlélteti a változó társadalom megosztottságát, a meghaladott régi rendszer képviselőinek alkalmazkodási készségét, azonban a szabad sajtó meggyőző erejét is. 1 Villax Antal (Pápa, 1794-Pápa, 1875): r. k. tímármester, Pápa város legelső polgármestere (1848-1849). 2 Mikoviny Ignác (Pápa, 1815-Pápa, 1880): r. k. ügyvéd, 1848-ban főbíró, 1849 és 1861 közt városbíró, majd újból ügyvéd. 3 Süttő Ignác (Lovászpatona, Veszprém vm., 1807-Dráva-mente, 1848): r. k. mészáros mester, városka­pitány. Nemzetőr főhadnagyként vett részt a Dráva-vonal védelmében, ahol egy őrjárat alkalmával szél­hűdés érte. 4 Értsd: megelégedve. 5 A „tekintetes" megszólítás bizalmasabb, pongyolább változata. 6 Vermes Illés (?, Pozsony vm., 1806-Veszprém, 1875): r. k. táblabíró, uradalmi ügyész, 1848-ban apápai választókerület országgűlési képviselője az országgyűlésnek Debrecenbe való költözéséig. Később járás­bírósági elnök, ügyvéd, 1872-től pedig Veszprém vármegye alispánja. 7 Ziska (vagy Zsiska) József: uradalmi ügyvéd, a polgárságnak a választáson alulmaradt jelöltje. s A kérdéshez lásd még: Hermann István 1998. Plosszer Ferenc káplán feljegyzései 1848-1849-ről a pápai Szent István Római Katolikus Plébánia história domusában. Pápa, (Jókai Füzetek, 21.) Különösen: 38-40.

Next

/
Thumbnails
Contents