A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)
DOKUMENTUMOK - A NEMZETŐRSÉG SZERVEZÉSE
délelőtt két részre oszolva, egyik rész a nagy másik rész a kistemplomba menjen isteni tiszteletre katonai rendbe főtisztjei vezérlete alatt. 10. § Esküformául kevés hozzáadás és módosítással az 1847/8. országgyűlésen megalapított esküforma fogadtatott el eképpen: „Én N. N. esküszöm az élő Istenre stb. a királynak és alkotmánynak hűséget, elöljáróimnak engedelmességet. Esküszöm, hogy polgártársaimnak személyét és vagyonát minden törvénytelen megtámadás ellen elöljáróim felhívására oltalmazom, a közcsendet, békét és nyugalmat sem nem háborítom, sem háborítani nem engedem, általában minden szolgálati kötelességemet midőn tőlem megkívántatik, s az őrcsapatunk részére hozott törvényeket pontosan teljesítem, és leszek törvényes elöljáróim vezérlete alatt, hű őre az alkotmánynak, a törvénynek és hazának. Isten engem úgy segéljen." fegyzette Farkas Antal s. k. Választmányi jegyző HBML IV. A. 10115. 61. sz. Debrecen Városi Tanácsának iratai. Megyékkel való levelezések. Eredeti kiadvány. A református kollégium ifjúságának és a tanári karnak a folyamodványát, az őrcsapat szabályzatával együtt, mint törvényhatósági tárgyalás alá tartozót, 1848. jún. 13-án továbbította Szoboszlai Pap István, a helvét hitvallású tiszántúli szuperintendens Debrecen város polgármesterének. Debrecen város bizottmánya 1848. augusztus 4-i közgyűlésén felszólította az ifjúságot, hogy csatlakozzon a városi nemzetőrséghez, HBML IV B. 1102/a. 1. 358. sz. (Közgyűlési jegyzőkönyv) 'Közel ötszáz kollégiumi diák jelentkezett a nemzetőrségbe. Kiss Sándor 1962. A debreceni Református Kollégium és diákjai az 1848-49-es szabadságharcban. A Debreceni Déri Múzeum évkönyve 1960-1961. Debrecen. 55. 2 Az 1848. évi XXII. tc. nem engedte meg a diákok külön csapatba tömörülését. Uo. 55. • 233/a • Szemere Bertalan 1 belügyminiszter rendelete Pest városához: a rend fenntartására a katonaságot is igénybe veheti 2 Budapest 3 , 1848. május 13. Pest városa polgármesterének Azon éjjeli rendetlenségeket, melyek a város kebelében megújulnak, nem lehet tovább tűrni, van szabadság, de kell lenni rendnek is. A rendetlenség sírja a szabadságnak. Attól lehet tartani, hogy a rakoncátlankodás erőt vesz a békén. A városoknak, az iparnak a kereskedésnek élete béke és nyugalom. Kívánja a város érdeke, követeli a törvény a rend fenntartását. Ennél fogva rendelem, amint következik: 1. A zajos, békétlen, veszélyes csoportozásokat nem fogja szenvedni, kivált éjjel épen nem, és a becstelenkedő, lármás rakoncátlankodást sem. Kövessen el mindent megelőzésére, ha pedig meg nem előzhető 2. Ön maga a kapitány vagy a hatósági megbízott a tömeget az eloszlásra három ízben a törvény szent nevében szólítsa fel, és ha ekképpen el nem oszolnék, nemzetőri, sőt katonai erővel is eszközlendi eloszlatását. Erő ellen a jognak hatalmával erőt kell használni. A bűnösök meg fognak büntettetni. 3. Ön és a kapitány tegye meg a kellő rendeleteket, állítsa ki és oszsza 4 a hatóság megbízottait, és ujabb rendeletig naponkint minden négy órában jelentést teend. A rendet, a békét, melly a szabadság föltétele, minden áron fen fogja tartani. Ki