A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)
DOKUMENTUMOK - A NEMZETŐRSÉG SZERVEZÉSE
hogy az illető községeknél a felszólítást megtévén, csak azokat, kik önkéntesen jelenkezéndnek, sorozzák be - s minden helységben két jellemes egyént jeleljenek ki, kiknél azok, akik az őrseregben részt venni kívánnak, magukat idő közben is beírathassák. A felügyelés időnként teendő tudósítás kötelessége mellett a küldöttségekre bízatván. Többnyire a népnek e tekintetbeni felvilágosítása végett a f [olyó] évi március 30ki választmányi ülésből közzé tett hirdetmény német és tót nyelvre is lefordítva az illető lelkészek által a szószékről lesz megmagyarázandó s köztudomásra juttatandó. A választmány a nemzeti színről és ország címeréről szóló törvénycikkely 2. íjában a középületek alatt a katonai laktanyákat is értvén, ezt minden elmagyarázások kikerülése végett világosan ki is mondatni óhajtja. Egyszersmind pedig a nemzet függetlenségének a diplomáciai címezésekben is jelképezése végett szükségesnek tartja törvénybe iktatni: hogy ezentúl őfelsége diplomáciai címezetében a magyar királyi minőség foglaland első helyet, s ez után tétetik az ausztriai császár és egyéb címek. És ezek eszközlése tekintetéből elnök miniszter úr meg fog kéretni. A választmány a gyökeres átalakulás alapjául a törvény előtti egyenlőséget tekintvén elnök miniszter urat egy oly törvény kezdeményezésére kérendi fel; melyben: A törvény előtti egyenlőség kimondatván az esküdtszékek, s minden törvénykezésnek ezen alapon kidolgozásával, és a következő országgyűlés éhbe terjesztésével a minisztérium megbízassék. A sajtó szabadságának jótékonyságát egész mérték egyedül akkor leend élvezni, ha azt a vele kapcsolatban lévő viszonyok gátolólag nem ellen súlyozzák - ennek okáért A választmány elnök miniszter urat oly intézkedések tételére határozá megkérendőnek: hogy a posta hivatalok minden nemű hírlapnak tova küldését előleges bejelentés nélkül is elvállalni kötelesek legyenek - és hogy a hírlapokra nézve a posta díj is tetemesen leszállíttatván - ez által a vélemény terjesztésének ezen módja könnyítessék. PML IV 101. Pest-Pilis-Solt Vármegye Közbátorságra Ügyelő Választmányának iratai 1848:34-37. oldal. Eredeti jegyzőkönyvi tisztázat. (L. 65. sz. dokumentum.) 1 „végett" helyett eredetileg a „nézve" szó szerepelt, amelyet áthúztak. 2 „alapján" helyett eredetileg [elvjből kiindulva szöveg olvasható, amelyet módosítottak. 3 Utólagos betoldás a szövegbe. • 217 • Csillagh Lajos zalai alispán jelentése a Miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmányhoz a nemzetőrség szervezéséről és a megye hangulatáról Zalaegerszeg, 1848. április 4. Nagytekintetű Miniszteri Országos Bizottmány! Múlt martius hónak 27-én 1-ső szám alatt kelt rendölet következésében a háromnapi jelentésemmel ezen n[emes) Zala megye kebelében eddig tudományomra jutott rendőrök 1 eránt is előlegesen, valamint a közrend fenttartására szolgáló intézkedéseinkrül, és megyénk lakosainak kedéllérül a nagytekintetű választmányt alázatosan értesíteni szerencsés vagyok. A közcsönd és rend fenttartására elnökletem alatt Zalaegerszegen választmány működik, 2 nagy kiterjedésű megyénk hat járásainak fő- és alszolgabírái vidékjeikben őrködnek s működnek, mindannyi mellé két, bizalommal mházott táblabírókkal, a jobbágyok felmentését és a nemeseknek a közteher viselését magában foglalt, s a kormány