A rendszerváltás folyamata az 1948-49-i forradalom és szabadságharc első hónapjaiban. Válogatott dokumentumok (Budapest, 2001)
DOKUMENTUMOK - AZ 1848-AS TÖRVÉNYEK
Az 1848-as törvények • 104/a • Bük Zsigmond 1 és Szemere Bertalan 2 követek a legfontosabb törvényjavaslatok elfogadásáról értesítik Borsod megyét Pozsony 1848. március 19. Tekintetes Karok és Rendek! Tegnap, azaz Március 18.-án délután 1 órakor kerületi, majd a körülmények szerint felváltva országos ülések tartatván mindkét Táblánál, az éji 12 óráig elnyúlt tanácskozások eredménye ez: 1. Személyes egyenkénti szavazat adatott a Rendek táblájánál minden tagnak, megye, város, kerület, egyházi rend, Horvátország, követeinek, s az ülések állandóknak nyilváníttattak a 135. szám alatt. 2. A nemzethez intézett 134. szám alatt itt zárt nyilatkozvány állapíttatott meg, szétküldendő az országban a haza polgárainak megnyugtatására. Pestre e végett az éjjel el is utazott országos választmány neveztetvén ki. 3. A haza minden lakosa sors, s rang különbség nélkül minden közterhek viselésében osztozik, a mindkét tábla egyhangú belenyugvásával szerkesztett 136. szám alatt zárt törvénycikk szerint. 4. Az úrbéri viszonyok az álladalom által később adandó kárpótlás mellett megvagynak e törvény kihirdetésétől fogva szüntetve, - úri törvényhatósággal egyetemben - gondoskodva van a volt úrbériség tulajdonosairól, hogy az elleneki adósságkövetelések felmondása által tönkre ne juttassanak a 139. szám alatt a királyi tábla által egyhangúlag elfogadva. 5. A papi tized - a 138. szám alatti izenettel megindított tanácskozás útján mindörökre megszüntetett a 140. szám alatti törvénycikk szerint - kellő óvatossággal a kisebb rendű papságnak, s a tized birtokába jogosan jött magány családoknak a 141. száma alatti főrendek izenete nyomán. Közálladalom általi kármentesítése eránt. 6. Erdély országgyűlésének haladéktalan összehívására felséges urunk megkéretni határoztatott. A világesemények most inkább, mint valaha megkívánván, hogy eme oly régen elszakadt két testvér egy egésszé olvadjon. 7. Az elszélesztett lengyel nemzet zarándok több tagjai már Bécsbe esdekelve kérvén a magyar nemzet országos küldöttsége által a trón előtt nemzetiségük s alkotmányuk visszaadatásáérti úgy a politikai foglyok szabadságba tétele eránti közbevetést, ott ezt tehetni nem látta helyén az országos küldöttség, de most egyhangúlag elrendelte a Karok és Rendek táblája, Felséges urunknak felírás útjáni megkérését, úgy ama nemzet alkotmányos visszaállításáért, mint a kebelükből tömlöcbe sínlődő, de más ily bármely nemzetbeli politikai foglyoknak is szabadságáért, hogy az alkotmányadás dicsősége mellett, a kegyelemosztás dicsősége is ragyogja körül a Fő Fejedelem homlokát. Ma Március 19.-én reggel 8 órakor mindkét Táblán országos ülés tartatván, a Karok és Rendek a közteherviselés, úrbéri viszonyok megszűntetése, a papi tized eltörlése felett készült törvénycikkek kísérő feliratát hitelesítvén meg, csakhamar elegyes ülésben hivattak, s ott umnk királyunknak Nádor Ő császári királyi Főhercegségéhez intézett k.k. 3 kézirata kihirdettetett, mit 141 Vi szám alatt ide zárunk - nyomtatásban még nem kapható lévén írásban -, melynek kiegészítésére a magánúton kezünkhöz nyert nádori levelet is utána íratnánk.