Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

„ÉRDEMED ÉS SZÁMOS RENDKÍVÜLI TETTED PÉLDÁJA MIATT NEVEDET A HALANDÓK MINDENÜTT LELKESEN DÍCSÉRIK.” (Blazovich László)

igen hű, jeles fejedelmét, György despotát, miután az ő jobb kezének ujjait levágták, Szilágyi Mihály által, akit ő [ti. Hunyadi] nádorfehérvári várunkban várnaggyá nevezett ki, elfogatta, és addig tartotta fogva, ameddig tőle ugyanezen Mihály által nagy pénzösszeget ki nem csikart. Aztán pedig Hunyadi János távoztával az élők sorából, amikor is két fiú maradt tőle, akik apjuk bűneinek nemcsak követői, hanem azt is, amit apjuk életében befejezni nem tudott, ők teljessé teszik, közben mi Magyarországunk főpapjainak, báróinak és előkelő embereinknek a könyörgésére és sürgetésére magának az országnak és az egész kereszténységnek tisztelete és előrehaladása céljából igen hamar ausztriai hercegségünkből előre küldvén sok keresztest, akik magukat felajánlva megfogadták, hogy Krisztus hitéért az Úr keresztjének ellenségei, a törökök ellen harcolni fognak, elindultunk, és Buda városunkba mentünk, és maguknak a főpapjainknak és előkelőinknek a tanácsa alapján kihirdettük, hogy a törökök ügyében Futak

5 városában tanácskozást fogunk tartani, és hívtuk többek között a fent említett János kormányzó serdültebb fiát, a fent említett Lászlót is, miként a többi bárót, hogy jöjjön, ígérve, hogy állandóan az oldalunk mellett fogjuk tartani; de, miközben a bárók nagyobb része a távoli helyekről sok fáradság és kiadás árán érkezett, ő maga, aki előnyös helyzetben jöhetett, megtagadta, hogy elénk járuljon, ha előbb őt és övéi közül Mátyás testvérét és édesapját, a néhai Hunyadi Jánost ugyancsak, aki, amint elől említve van, Magyarországunknak kormányzója és királyi jövedelmeinknek több éven át fő beszedője volt, nem oldjuk fel és nem mentjük fel az ilyenféle, a mi vagy az ország nevében begyűjtött jövedelmeinkről és más, a saját hatalmára felhasznált jövedelmekről való elszámolás elmulasztása alól. És bár ebben akaratának engedni nehezünkre esett, mindazonáltal, bár hosszú ideig várakoztatott, amikor végre elébünk járult, mi őt, az érkezőt, nem kevésbé tisztelettel teljes szeretettel fogadtuk, eleget téve neki, hogy őt a gonosz útról letéríthessük, és hogy szóval és tettel őszintén megnyerjük. Ugyanez a László meg is ígérte felségünknek testi esküvel fogadva, hogy nándorfehérvári várunkat egynéhány más várral együtt, amelyek hozzánk mint az ország királyához és az ország Szent Koronájához tartoznak, bizonyos kitűzött határidőre kezeink alá fogja adni, s az említett jeles Ulrik herceget, Cilia grófját, a mi anyai nagybátyánkat, aki tetszésünkben járónak és jóakarónknak mutatkozott, és akit udvarunk díszéül és ügyeink igazgatójául az oldalunkhoz rendelt leghűségesebben engedelmes hívünkként tartottunk, ő [Hunyadi László] apjául kívánta, s megesküdött, magát neki a legfigyelmesebb fiául ígérve, hogy a vele kötött atyai szövetség felbontását soha semmi módon sem fogja kívánni. Ezeket így előadván, azt hazudta, hogy előremegy Nándorfehérvárba, és ott tisztességes szálláshelyet fog készíteni, szükségeset az udvar számára is, hogy ezáltal méltóbban tudjon vendégül látni. Valóban mialatt őt követtük oda, és nándorfehérvári várunkhoz közeledtünk a keresztesekkel és hadseregünk kíséretében, jóllehet a fent említett László némi megbízhatóságot színlelve akkor elénk jött, mégis, midőn végre megérkeztünk a mondott várhoz, egyformán nyugodt lépésben, azt gondolva, hogy e várba, mint a sajátunkba, amelyre ígéretet is kaptunk, a mieinkkel együtt szabadon bevonulhatunk, és benne,