Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

BEVEZETŐ

országos törvények kiegészítésére és pótlására szabályrendeleteket, statútumokat alkotott, a közgyűléseken, majd az azokból kivált törvényszékeken bíráskodott. A hódoltsági területté vált vármegyéket gyakran „egyesítették" a szomszédos vármegyékkel, így történt ez (1596-ban) Zala és Somogy megyével is. A szabad királyi városok száma a török terjeszkedés következményeként erősen megfogyatkozott, képviseletük az országgyűléseken meggyengült. A megmaradt helyeken erősödött a városi tanács szerepe és hatásköre, ahogy azt több forrás is példázza. A korszakra jellemző még a reformáció eszméinek egyre szélesebb körű térnyerése, majd a század végére uralkodóvá válása. Jelen forrásgyűjtemény közreadóinak célja az volt, hogy a közzétett dokumentumok tükrében bemutassák a magyar állam és írásbelisége történetét az államalapítástól a török kiűzéséig terjedő időben. A központi hatalom mellett figyelmük kiterjedt a területi és helyi szervek működésére, az alkotmányozás, az igazgatás, az igazságszolgáltatás, a pénzügyi és honvédelmi szervek tekintetében egyaránt. Mivel a középkori egyház és állam összefonódva élt, figyelmet fordítottak az egyháztörténetre is. Néhány dokumentumot az anyag színesítése kedvéért, és hogy az olvasó szélesebb képet kapjon a korabeli világról, felvettek a mindennapi élet területéről is. A közreadott források a középkori hivatalos írásbeliség majd minden formájára adnak példát. Privilégium, levél, adománylevél, a bíróságok működésével kapcsolatos oklevelek, törvény, dekrétumok, államközi- és magán szerződések, formula, végrendelet, leltár, összeírás és mások szerepelnek a források között. A közreadók, hogy az írásbeliség formai jegyeit is bemutassák, teljes forrásközlésre törekedtek. Éppen ezért került mindössze egy törvény, Hunyadi Mátyás király Decretum maiusa. a dokumentumok közé. A terjedelmes forrás közlésére az is ösztönzött, hogy új fordításban nyílott lehetőség közreadására. Kapcsolatára a korábbi és későbbi törvényekkel a jegyzetek hívják fel a figyelmet. Az említett szempontok miatt nem került sor városi jogkönyvnek és terjedelmes összeírásnak a források közé illesztésére, és a közreadók eltekintettek az elbeszélő források — mint másodlagos források — közlésétől is. Néhány esetben szemléltetés céljából közlik a forrás fakszimiléjét, a szöveg latin olvasatát és a magyar fordítást. A források közlésekor igyekeztek az egységes fogalomrendszer kialakítására, az azonos latin nyelvű kifejezések egységes fordítására. Nem egy korábbi szöveget újra fordítottak vagy fordíttattak. Ilyen módon az eddig magyar nyelven még nem olvasható dokumentumokkal együtt a közreadott anyag hozzávetőlegesen 50 %-a új fordítás. A már kiadott fordításokat különböző chrestomatiakból vették át. Különös figyelmet szenteltek a levéltárak által kiadott történeti olvasókönyveknek, amelyekben a kollegák 1962-től az eltelt 35 év alatt sok száz forrást hoztak nyilvánosságra, új műfajt, a megye és várostörténeti olvasókönyvek sorozatát megalkotva. A fordítások esetében a mai helyesírás szabályai szerint készültek a szövegek, a magyar nyelvű, már kiadott szövegeknél a közreadók általában meghagyták a korábbi kiadók átírását. Ettől csak akkor tértek el, ha a betűhív forma zavarta a szöveg érthetőségét.