Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)

VISSZA AZ ELŐDÖKHÖZ! (Érszegi Géza)

tésére vannak kötelezve, mégis azon mesterkednek, hogy kivonva magukat ez alól a fizetés alól, a jogos tized fizetését megtagadják. Erre a népek válaszuk­ban egybehangzóan azt erősítgették, hogy nem a jogosan járó tized fizetésére, hanem csak minden telek után két-két kepe fizetésére vannak kötelezve évente. Miután tehát így — ahogy az igazságszolgáltatás rendje megkívánta — meghallgattuk az ő előterjesztéseiket, úgy határoztunk, hogy az előbb említett ügyvédnek kell ebben az ügyben bizonyítania. Az erre kijelölt nap eljöttével azonban, mikor a már többször említett ügyvéd kész volt arra, hogy tanúk elő­vezetésével bizonyítsa a saját előterjesztését, akkor mind maga az ügyvéd, mind pedig a többször emlegetett népek tőlünk alázatosan azt kérték, hogy en­gedjük őket maguk között, ha lehetséges, barátian megegyezni. Kívánságukhoz tehát támogatólag hozzájárultunk, és midőn hozzánk meg­békélve visszatértek, az igen sokat emlegetett népek Borti 5 Mojs poroszló 6 útján elismerték, hogy jogtalanul jártak el a már fentebb említett püspökkel szemben, és előttünk erősen kötelezték magukat a jogosan kirótt adók, a tize­dek békés megfizetésére. Hogy pedig ennek a dolognak a lefolyása mindig sértetlenül és rendületle­nül megmaradjon, és nehogy egyáltalán bármely ember valaha is megsemmisít­hesse, kiadtuk jelen levelünket a nagyobb hitelesség bizonyítékául a pecsétünk erejével megerősítve. Kelt az Úr megtestesülésének ezerkettőszáz-negyvenötödik esztendejében. István királyi udvarbíró tanúsítja, hogy a trencséni várhoz tartozó rozvágyi népek elismerték: jogtalanul tagadták meg a nyitrai püspöknek a tized fizetését, s kötelezettsé­get vállaltak, hogy ezentúl fizetni fogják. A termények tizede az egyházat illette meg, beszedése azonban helyenként és időn­ként változott. A mindenkori változó mennyiségű termés tényleges tizedrészének az át­adása, illetve annak megfelelő pénz fizetése ugyanúgy lehetséges volt a tized fejében, mint annak megváltása egy konkrét mennyiségű pénzzel vagy terméssel. Hihetően egy korábbi gyakorlat, miszerint telkenként két kepével megváltották a tizedet, idővel nem felelt meg a tényleges helyzetnek, s ezért kívántak áttérni a mindenkori termés tényleges tizedrészének beszedésére. — Az oklevelet hártyára írták, s az aljára hártyacsíkra füg­gesztett pecséttel erősítették meg. A Magyar Országos Levéltárban őrzik. Forrás: Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae. I-II. Szerk. Richárd Marsina. Bra­tislava, 1971-1987. pp. 144-145., 199. Érszegi Géza fordítása. 1 Gut-Keled nembeli István udvarbíró, nyitrai ispán (1245-1246). 2 Ádám nyitrai püspök (1243-1253). 3 Rozvágy, Rozvadze (Szlovákia). 4 Decima, dézsma, tized: a termés egytizedét jelentő, ókori eredetű adó az egyház számára, amiből a püspök, illetve a plébános részesedett elsősorban; bizonyos mo­nostorok azonban maguk is szedhettek tizedet, illetve tizedmentességet élvezhettek. Magyarországon I. (Szent) István rendelte el a tizedszedést.

Next

/
Thumbnails
Contents