Levéltárak-kincstárak – Források Magyarország levéltáraiból 1000-1686 (Budapest-Szeged, 1998)
ÚJ IDŐK – ÚJ INTÉZMÉNYEK (Érszegi Géza)
Valamiképpen a királyi felség köteles arra, hogy az engedetlen kevélyeknek szarvát letörje, szintén úgy illik az királynak jóságához, hogy az alázatosokat felmagasztalja és az alatta való népeknek hűségét s szolgálatát mérőserpenyőben vetvén királyi kegyelmeit kinek-kinek tulajdon érdeme szerént osztogassa. Melyre nézve az mi Erdélyben lévő hűséges Teuto 2 vendégink 3 is királyi felségünk lába eleiben borulván közönséges akaratból alázatos panaszkodó szókkal jelenték előttünk, hogy régi szabadságoktól, melynek ereje által boldog emlékezetű kegyes nagyatyánktól Gejzától 4 hivattattanak, teljességgel megfoszttattanak volna úgyannyéra, hogy az nagy szegénységnek miatta királyi felségünk szükségére külömben semmi szolgálatot nem tehetnének, hanemha kegyelmesen reájok tekintvén dolgaikot megorvosolnók. Annak okáért panaszokat megtekintvén adjuk tudtára mindeneknek: jelenvalóknak és következendőknek, hogy mi eleinknek példájukhoz szabván akaratunkot önként való kegyelmességünkből őket elébbeni szabadságokra s állapotokra helyreállítjuk ilyen módon: Hogy az egész nép Szászvárostól 5 fogva Bárót 6 nevű helyig az székelyek földével, Sebes 7 földével és Daróc 8 földével együtt egy nép 9 legyen és egy bírótól függjön. Az szebeni 10 comes<en> n kívül akármelyik vármegye főispánjának rajtok teljességgel semmi hatalma nem lehetvén. Akári légyen penig az szebeni comes, mindazáltal az említett vidékben senkit is maga hatalmából tisztnek ne tehessen, hanem őmagok magok közül válasszanak oly személyt, az kit elöljáróul legalkalmasabbnak itilnek, sőt Szeben vármegyében pénzen vásárolni 12 senki ne merészeljen. Ők pedig az camara 13 szükségére esztendőnként 500 ezüst márkát 14 beadni tartozzanak és valakik az említett vidékben akárminémű teleket bírnak, sőt akik semmit sem bírnának is, azon az földön laknak mindazonáltal, ettől az adótól ki ne vétessenek, hanem csak egyedül azok, az kiknek eziránt való kivéttetésekről magános privilégiumi 15 lesznek. Ebben is engedünk nékiek, hogy az mely pénzt számunkra beadni tartoznak, nem más mértékkel és fonttal, hanem azzal az ezüst márkával, melyet boldog emlékezetű édesatyánk Béla 16 eleikben szabott, hozzák be, tudniillik quintum dimidium fertonum Cibiniensis ponderis cum Coloniensi denario ne discrepent in statera 17 . Azoknak is kiket az király az rendes dicának 18 felszedésére küldeni fog, míg közöttök dolgokat végezik, mindennapi szükségekre három lat ezüstöt fizetni el ne mulassák. És ha az királynak az országban hadakozása történnék, tehát 500 vitézeket előállítani kénytelenek legyenek. Ha az király tulajdon személye szerént az országon kívül menne hadakozni, akkor 100 vitézeket adni tartozzanak, de ha az király az országon kívül maga képiben az fővezért 19 hadakozni akár maga dolgában akár szomszéd fejedelem barátja segítségére fogná küldeni, olykor 50 vitézeknél többet ne küldjenek; az király is az említett számon felül többet ne kérhessen.