Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)

Oktatástörténet - 1. Középkor és kora újkor - Kelényi Borbála: Magyarországi diákok mindennapjai a középkori Krakkói Egyetemen

Kelényi Borbála: Magyarországi diákok mindennapjai a középkori Krakkói Egyetemen garasnyi (0,4 forint) büntetést is kapott. 1505-ben 1 forintos büntetést róttak rá, mert egy lengyel társával chiromantiával.\ azaz tenyérjóslással foglalkozott.34 Lakhatás fejében Eperjesi Gáspár 1469-ben egy krakkói polgárasszony gyermekének adott leckéket heti kétszer, hogy a fiú mihamarabb le tudja tenni a baccalaureus vizsgát, de az anya látta, hogy Gáspár nem teljesíti kötelességet, ezért elcsapta a házától. Hazánkfia azonban ezután még 18 hétig nála lakott, és meghallgatásakor azzal védekezett, hogy az ifjút klavikordon tanította játszani, valamint Petrus Hispanus harmadik traktátusát és Arisztotelész Parva naturalia című művét magyarázta neki. Végül Gáspár egy tunikáját adta zálogba 3 fo­rintért, hogy a rá kiszabott büntetést megfizesse.35 Váradi Ferenc 1524-ben szintén egy krakkói polgár gyermekét tani tóttá, de dolgát befej ezedenül hagyva ment el Krakkóból.36 A magyarországi diákok sem nélkülözhették a magántanítót. 1478-ben Kassai Antal megegyezett egy lengyel hallgatóval, hogy orgonáim tanítja.37 Szebeni András 1488-ban Jerzy de Drohobycz (Georgius Kotermak de Drohobycz) orvosdoktor és udvari asztrológus asztrológia óráit látogatta.38 A már említett Künisch Mátyás 1502-ben Ulricus Vaiden pedagógus urától, Francz Banck krakkói konzultól kapott kölcsön 1 aranyat, s Ulrik talán a bo­rostyánkoszom megszerzésében segítette.39 34 Acta rectoralia i. m. I. Nr. 1993, 2035, 2041, 2052, 2132, Haraszti SZabó P. - Kelényi B. — S%ögi L.: Magyarországi diákok i. m. 3286. sz.; Boroda, K.: Studenci i. m. 287—288.; Sroka, S.: A magyar diákok mindennapi élete i. m. 11.; Sroka, S.: Kazdodenny zivot uhorskych studentov i. m. 168—169.; Stanislaw Andrzej Sroka: Profesorowie w?gierscy na wydziale sztuk uniwersytetu Krakowskiego w latach 1487— 1526. In: Amico, socio et viro docto. Ksiega ku czci professora Andrzeja Kazimierza Banacha. Red. Tornásza Pudlockiego — Krzysztofa Stopki. Krakow 2015. 293.; Stanislaw Andrzej Sroka: Magyar professzorok a krakkói Jagelló Egyetem „Artes Liberales” karán 1487—1526 között. In: Koszta László emlékkötet, megjelenés alatt. (Köszönöm a szerzőnek, hogy kéziratát rendelkezésemre bocsátotta.) A chiromantia iránt más egyetemeken is érdeklődtek a diákok. A Lipcsében végzett Hassfúrti Virdung János, akinek a mágia iránt való érdeklődése kitűnik fennmaradt kézirataiból, az 1480-as években Krakkóban élt. Vö. Pang Benedek: Mágia a középkorban. (Szokat­lan szempontok 2.) Bp. 2007. 83-93, 128-134. 35 Acta rectoralia i. m. I. Nr. 72, 75, 81, 101, 114.; Haraszti S%abó P. - Kelényi B. - S^ögi L.: Magyarországi diákok i. m. 1625. sz. 36 Acta rectoralia i. m. I. Nr. 2811.; Haraszti S^abó P. - Kelényi B. — S^ögi L.: Magyaror­szági diákok i. m. 4437. sz. 37 Acta rectoralia i. m. I. Nr. 681.; Haraszti S^abó P. — Kelényi B. — S%ögi L.: Magyaror­szági diákok i. m. 1776. sz. 38 Acta rectoralia i. m. I. Nr. 1209.; Haraszti S%abó P. — Kelényi B. — S^ögi L.: Magyaror­szági diákok i. m. 2564. sz, Emanuel Rostworowski: Jerzy z Drohobycza. In: Polski Slownik Biograficzny. I-LI. Wroclaw-etc. 1935-2017. (a továbbiakban: PSB.) XI. 187-188.; Knoll, P. W.: “A Pearl” i. m. 392. 39 Lásd 31. lábjegyzet.; Acta rectoralia i. m. I. Nr. 1897. 89

Next

/
Thumbnails
Contents