Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Történelem segédtudományai - Zsoldos Attila: A gyűlések rendje
Zsoldos Attila: A gyűlések rendje betegsége miatt megszakított, de 1333-ban valóban lezajlott nápolyi útja,53 valamint János nádor 1334. évi halála54 miatt megszakadt sorozat végül 1335- től kezdődően állt helyre immár Druget Vilmos nádorsága idején, amikor viszont meglehetős következetességgel jutott érvényre.55 Nehezen hihető, hogy az a szabályos mintázat, melyet a rendelkezésünkre álló adatok kirajzolnak, véletlenszerűen állt volna elő. országos gyűlések 1332 1336 1338(?) 1340(?) Az mindenesetre bizonyos, hogy az 1338. évi panaszirat, legalábbis az országos gyűléseket illetően, igaztalan vádat fogalmazott meg I. Károllyal szemben, mely azonban mégsem volt teljesen légből kapott. Az 1330-as években új életre keltett országos gyűlések csak távolról emlékeztettek a 13—14. század fordulója körüli évtizedek hasonló gyűléseire, politikai jelentőségük meg sem közelítette azokét, sőt, talán nem túlzás kijelenteni: politikai jelentőségük egyáltalán nem volt. nádori gyűlések 1335 1337 1339 1341 gyűléséről tudunk (1330. febr. 27.: АО II. 474—475.), mely azonban inkább köthető a nádor és Pest megye sajátos kapcsolatához (vö. Tringli István: Pest és Pilis megye sajátos viszonyai a török hódítás előtt. In: Megyetörténet. Egyház- és igazgatástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adománylevele tiszteletére. Szerk. Hermann István — Karünszky Balázs. [A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 22. — A veszprémi egyházmegye múltjából 22.] Veszprém 2010. 377—382.), mint a nádori gyűlések sorozatához; 1331. máj. 27-30.: Zala, Veszprém (1331. máj. 30.: CD VIII/7. 232-233., АО II. 537.), jún. 27-30.: Sopron (1331. jún. 30.: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, Ödenburg und Eisenburg I—V. Bearb. von Hans Wagner, Irmtraut Lindeck-Pozza et al. Graz— Köln-Wien 1955-1999. IV. 91-92.). 53 Csukovits E.: Az Anjouk Magyarországon i. m. 114—115., Spekner E.: Hogyan lett Buda i. m. 164—166. 54 Zsoldos A.: A Druget-tartomány i. m. 53-54. 55 Kruták Anita: A nádori congregatio intézménye Druget Vilmos nádorsága alatt. In: Középkortörténeti tanulmányok 7. А VII. Medievisztikai PhD-konferencia (Szeged, 2011. június 1-3.) előadásai. Szerk. Kiss P. Attila - Piti Ferenc - Szabados György. Szeged 2012. 425—438., Zsoldos A.: A Druget-tartomány i. m. 228-234. 624