Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Levéltárak és egyetemtörténetek - interjú Szögi Lászlóval (Készítette: Vér Eszter Virág)
Levéltárak és egyetemtörténetek - interjú Szögi Lászlóval kítani egy reális fond rendszert. Eközben a körülményeket az egyház, illetve Magyarország támogatásával megteremtették. Jelenleg Gyulafehérváron egy nagyon modern, jól működő levéltár van. Ráadásul az idők során sikerült már elnéptelenedett plébániákról megindítani egy iratmentési akciót, amiben már sokkal nagyobb szerepe volt Bernád Ritának, a gyulafehérvári egyházmegye levéltárosának. Időszaki jelleggel segítettek a rendezésben hallgatói csoportok, és ma körülbelül 8 helyen már gyűjtőlevéltárak működnek. Ennek a fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen tényleg az utolsó pillanatban, néha már padlásról, különböző helyekről gyűjtöttük össze azokat az anyagokat, amik még megmaradtak. Még így is rendkívül értékes anyagok kerültek elő Erdély legkülönbözőbb falvaiból és településeiről. Nagy öröm volt számomra, hogy ebben részt vehettem és azt hiszem, hogy példaértékű munka volt, amit, úgy érzem, részben a román, részben a magyar levéltárügy is értékel. Ezt mi nyugodtan, büszkén vállalhatjuk a tanítványaimmal együtt. Milyen kutatásokat tervezel a közeljövőben? Valahogy úgy alakult az életem, hogy amikor az Egyetemi Könyvtár éléről nyugdíjba mentem 2013 júniusában, szinte abban a pillanatban sikerült kollégáimmal, Draskóczy Istvánnal és Borsodi Csabával egy egyetemtörténeti kutatócsoportot létrehoznunk, ami jelentős támogatást kapott a MTA-tól. Ez öt év óta működik, és nagyon bízom abban, hogy majd tovább is fogjuk tudni vinni. A peregrinációs kutatás immár lezárult. Még a középkorról fogunk kiadni köteteket, amiből a krakkói és a prágai már idén megjelenik (azóta megjelent). Döntően már nem ezzel foglalkozunk, hanem a hazai felsőoktatással. Sok mindent tudunk arról, hogy kik és mikor tanultak külföldön, de azt nem tudjuk, itthon kik tanultak. Ennek több oka van: az egyik Trianon, nevezetesen az, hogy a magyar felsőoktatási intézmények (melyeket itt most nem sorolok fel) több mint a fele Trianon után a határon kívül került, beleértve a levéltári anyagukat is. Nyilvánvaló, hogy ezt másoknak nem állt különösebb érdekében feldolgozni, de most olyanok a történelmi viszonyok, hogy könnyen és segítséget kapva tudunk Erdélyben, Horvátországban, Felvidéken, sőt még Kárpátalján is kutatni, ami szerencse, mert 30 évvel ezelőtt nem lehetett volna. Az egyik most folyó nagy projektnek az a lényege, hogy bejárjuk a Kárpát-medencét, és 1850-ig, a polgári kor kezdetéig megpróbálunk minden egykori felsőoktatási intézményben megmaradt anyakönyveket vagy egyéb nyilvántartásokat fényképezni, digitalizálni, utána ebből itthon egységes adatbázist készíteni, ami jóval nagyobb lesz, mint a peregrinációs adatbázis. Ez számomra rendkívül izgalmas dolog, ismét kísért a felfedezés öröme, olyan értelemben, hogy jóllehet 30—40 éve a felsőoktatás történetével foglalkozom, még mindig előkerülnek olyan források, amelyekről én magam sem tudtam, hogy léteznek. Örömet okoz, ha Eperjesen az Evangélikus Levéltárban, Kárpátalján (Beregszászon) vagy akár Nagyszebenben olyan anyakönyveket, egye27
