Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Oktatástörténet - 2. 19-20. század - Kapronczay Károly: Lengyel "földalatti" hazai és emigrációs iskolák a második világháború éveiben
Kapronczay Károly: Lengyel „földalatti” hazai és emigrációs iskolák a második világháború éveiben mányzóság területén kialakították azokat a zónákat, ahová a lengyel zsidóságot telepítették. Földalatti lengyel iskolák A német megszállás egyik célja a lengyel iskolarendszer betiltása volt, illetve teljes erővel kívánták „megfojtani” az új lengyel értelmiség felnövekedését. Az első hónapokban már jelentős különbség volt a Németországhoz csatolt és a Főkormányzóság lengyelek lakta területein és a szovjetek által megszállt vidék oktatáspolitikája között: az utóbbi két helyen megengedték a lengyel nyelvű elemi iskolai oktatást, de a közép- és felsőoktatás csak német tanári karral és csak németül folyhatott. A lengyel földalatti ellenállás és a londoni lengyel emigrációs kormány kapcsolatrendszere nemcsak a fegyveres ellenállás katonai rendszerét formálta meg, hanem egy titkos iskolarendszert is kialakított. Életre hívták a Titkos Tanári Testületet, amelynek feladata nemcsak az életben és szabadon maradt tanári erő összefogása, hanem a kiscsoportos oktatási formák kialakítása lett. A lebukástól tartva változó helyszíneken folyt a tanítás, a szükséges tankönyveket titkos nyomdákban készítették el, szabályszerű tanrend szerint oktattak, évente bizonyítványt osztottak. Meg kell jegyezni, hogy sok volt a lebukás, ilyenkor a legfontosabb feladat volt az új helyszínek és az új tanárok megválasztása. Nemcsak a tanároknak, hanem a középiskolai tanulóknak is dolgozni kellett valahol, hiszen a német rendeletek szerint a 14—60 év közötti lakosok kijelölt munkahelyeken munkára voltak kötelezve. Ez általában fizikai munkát jelentett. Hasonló elvek alapján szerveződtek meg a földalatti titkos egyetemek is: még 1939 novemberében a németek és szovjetek által bezárt lengyel egyetemek képviselői titkos találkozójukon döntöttek arról, hogy az oktatást folytatni kell. Itt az orvos-, műszaki és tanárképzés került előtérbe, mert háborús helyzetben elsősorban ilyen végzettségű szakemberekre volt szükség a katonai és a polgári életben. A háború súlyos csapást mért a lengyel egészségügyre és orvosképzésre. A közegészségügyi szolgálat intézményeit a német közigazgatás alárendelt egységeivé tették, bár megmaradt a lengyel szakszemélyzet, de német vezetőséget kaptak. A lengyel körorvosi rendszert ugyan — német felügyelettel és irányítással — megtartották, a nagy orvoshiányt német katonaorvosokkal pótolták. Ez vonatkozott a kórházi ellátásra is, ahol a vezetőség német lett. Sok esetben és különböző helyeken a kinevezett német vezetőség kollegiális kapcsolatot tartott a lengyel orvosokkal és szakszemélyzettel. 1939. szeptember végén a poznani, wroclawi és toruni egyetemeket, így az orvosi karokat is német egyetemmé alakították át, így ezek elvesztek a lengyel felsőoktatás számára. A legnagyobb csapás a krakkói egyetem bezárása lett. Már 1939 novemberében Varsóban és Czestochowában titkos orvosi 244
