Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Kenyeres István: Köszöntő
Magyarország egészét) felsőoktatási intézményekben végzettek adatbázisát építi hihetetlen tudással, szorgalommal és kitartással munkatársaival együtt, azonban a vállalkozás motorja, mint mindig, ezúttal is Szögi Laci. Mivel lényegében ő kezdeményezte hazánkban először a professzionális egyetemtörténet-írást, az 1986-ban létrejött MTA Egyetemtörténeti Bizottságának okkal lett titkára, majd 1999-ben alelnöke, 2007-ben pedig a testület elnökévé választották. 2000 óta az Österreichische Gesellschaft für Wissenschaftsgeschichte, 2001 óta a Gesellschaft für Universitäts- und Wissenschaftsgeschichte, 2002 óta az International Commission for the History of Universities tagja. Levéltárszervezői munkájának van egy határon túl nyúló, a magyarság egésze szempontjából is kiemelten fontos területe: az ő nevéhez, tevékenységéhez fűződik az erdélyi magyar levéltári anyag egyik legmeghatározóbb részének, a gyulafehérvári főegyházmegye levéltárának megszervezése, rendezése. Hosszú éveken át fáradhatatlanul járt ki Gyulafehérvárra levéltár szakos hallgatóival az érsekség iratanyagát rendezni, és a munka eredményeként tanítványaival, majd erdélyi munkatársaival egy modern, példamutató levéltárat sikerült létrehozni. Azért tartom ezt hangsúlyosnak életműve kapcsán, mert a rendszerváltozás óta különösen, de mindig „divat” volt és lesz a határon túli magyarság ügyeivel foglalkozni, azt mindig fontosnak tartani deklarációk szintjén, de nagyon kevesen vannak olyanok, akik valóban tettek is valamit azért, hogy a maguk szakterületén előmozdítsák a magyar múlt, identitás szempontjából meghatározó határon túli intézményeket. És Szögi László ilyen, nem véletlenül érdemelte ki az erdélyi magyar és román levéltárosok egyhangú elismerését és ez irányú tevékenységének köszönhetően joggal avatták a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetem díszdoktorává 2016-ban. De szólnunk kell a társadalmi szerepvállalások emberéről is. 1986-ban alapító tagja volt a Magyar Levéltárosok Egyesületének, amelynek elnöki tisztét 2000 és 2008 között töltötte be, ezt követően egy cikluson át alelnökként szolgálta az egyesületet, amelynek ma is aktív választmányi tagja. Az ő kezdeményezésére alakult 1993-ban a Budapest — Gödöllői Egyetemi és Főiskolai Levéltári Szövetség, amelynek a megalakulásától elnöke volt. Meghatározó szerepet játszott a szövetség országos hatáskörű szakmai szervezetté történő átalakításában: így jött létre 1996-ban a Magyar Egyetemi és Főiskolai Levéltári Szövetség, amely 2001-től — már egyesületként — a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség elnevezést viseli (MFLSz). Az új egyesület Szögi Lászlót 2009-ben alelnökévé, majd 2013-ban tiszteletbeli elnökévé választotta. 16