Draskóczy István - Varga Júlia - Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas - Historia. tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére - Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 15. (Budapest, 2018)
Kenyeres István: Köszöntő
Köszöntő Szögi László, a Tanár úr, a Professzor úr, a Főigazgató úr, de nekünk, tanítványoknak, munkatársaknak, pályatársaknak csak „a Szögilaci”. Neve ma már fogalom a magyar levéltárügyben, de könyvtári berkekben is igen elismerően cseng ez a név. Nagy kihívás egy olyan életútról és szakmai pályáról röviden, tömören összefoglalót írni, mint amilyent Szögi László tudhat magáénak. Tudományos munkáját jelzi, hogy publikációs jegyzéke 2017 végéig 355 tételt számlál, ebből 36 monográfia, vagy levéltári forráskiadvány, ezen kívül 13 önálló kötetben publikált levéltári segédleteket. 1973-tól kezdve 259 tanulmányt, cikket, könyvfejezetet is publikált. Ezek a számok önmagukban is imponálóak, különösen annak ismeretében, hogy Laci mindig is a gyakorlati munkát részesítette előnyben, legyen szó levéltári rendezésről vagy adatbázisépítésről. Egyik első cikke egy könyvtáros lapban jelent meg — levéltárról.1 Utólag nézve is emblematikus, hiszen Szögi László számos egyetemi levéltárat hozott létre, „alapított”, de közel két évtizeden át (1995—2013) vezette az ország egyik legnevesebb könyvtárát, az Egyetemi Könyvtárat. Első kötete a Műegyetem történetéről 1978-ban írt egyetemi doktori értekezésének publikált verziója,2 az egyik legfrissebb pedig a 2017-ben megjelent Haraszti Szabó Péterrel és Kelényi Borbálával közösen publikált, a Magyar Levéltárosok Egyesülete Év levéltári kiadványa pályázatán díjnyertes kötete a magyar- országi diákok középkori, a prágai és krakkói egyetemekre történő peregrinációjáról szól.3 Ez is jelzi Szögi érdeklődésének ívét: egy hazai egyetem történetétől a magyarok külföldi egyetemre járásának, a peregrinációnak a kutatásáig. Számára az sem okoz nehézséget, hogy új és legújabb kori, vagy 1 Szögi László: Tájékoztató a Budapesti Műszaki Egyetem Könyvtára levéltári részlegének munkájáról és feladatairól. Műszaki Egyetemi Könyvtáros 10:2. (1973) 4— 9. p. 2 Szögi László: A Műegyetem története 1782—1867.1. kötet. Bp. 1979. 285 p. 3 Szögi László - Haraszti Szabó Péter - Kelényi Borbála: Magyarországi diákok a prágai és a krakkói egyetemeken 1348—1525 II. kötet — Students from Hungary at the Universities of Prague and Krakow. Volume II. Budapest: MTA ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport, 2017. 591 p. (Magyarországi diákok a középkori egyetemeken 2.) 13