Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)

Hudi József: Takácsi nemesi község társadalma és önigazgatása a 18-19. században - Soós István: Fiume inkorporációja a Magyar Királyságba, 1776-1827

Meggyőződésem, hogy a kérdést másként kell feltenni. Tekintsük az 1780. esztendőt nulladik kilométerkőnek! Tekinthetjük annak. Ekkor „gyalogolt bele” a magyar „életbe” II. József. A kérdés: megtörte-e a magyar ancienne régime-et, és megtört-e az bármikor is a reformkorig? Folyamatos-e a régi rend története 1780 és a reformkor között? A válasz: igen, a régi rend állta a megpróbáltatásokat, a kizökkent időt rendre visszazökkentette.

Mi a különbség a két kérdésfeltevés között? A hagyományos kérdésfeltevés Magyarországot - bár fáziskéséssel, de - az európai fejlődés fő sodrában szeretné látni, a javasolt ezzel szemben tudomásul veszi, hogy az ancienne régime sikerrel állta a modernizációs kihívásokat. Magyarország ugyanis nagyon messze helyezkedett el az európai fejlődés fő sodrától.

Az „ősi” magyar alkotmánynak semmi köze nem volt a század modern eszméihez. A régi rend szilárdabban tartotta pozícióját a közeli, osztrák változásokkal ösz- szevetve is. Az 1715:8. te. szerint a magyar nemességnek csak alkalmi kötelességei vannak a hazájával szemben. Az 1723:6. te. sokadszor véste kőbe a Hármaskönyvre visszanyúló előjogait. Az 1741:8. te. egyedülálló az akkori Európában: a születés esetlegessége révén „kiutalt” kiváltságokról még csak tárgyalni sem lehet országy- gyülésen. A 18. században állandóvá vált - rendi felfogás szerint a koronázás előfeltételéül szolgáló - koronázási hitlevél első pontjának szózuhataga szintén a nemesi előjogokat véste kőbe, és a század folyamán még a hitlevél és a koronázási eskü is a nemesség javára módosult, és majd látjuk: tovább módosult a régi rend II. József általi megtámadtatása után felhorgadt hazafias lelkesedés nyomán.

Ez az állóvíz azonban felkavarodott 1780 és 1790 között, miután II. József frontálisan támadta meg a rendi Magyarországot. Fordulatot akart. Személyiségének és politikai teljesítményének megítélése a szakirodalomban legalább olyan színes, mint a folyamatosság vagy fordulat kérdésének taglalása. A jozefinus-kor tekintélyes kutatója, Hajdú Lajos véleményét osztom, és nem az ő szavait használva állítom: II. József dilettáns politikus volt.6 A hatalomgyakorlás technikájáról nem volt fogalma, és bár munkamániával verte meg a sors, nem tisztelte az aprómunkát. Hiába utazta be továbbá többek között Magyarországot is többször, semmit nem értett meg a magyar, főleg a nemesi mentalitásból. Uralkodásának 10 esztendeje lényegében célt elvétve elérő, hozzáértő hivatalnokait is rendre őrületbe kergető improvizációk sorozatának minősíthető. Jó példát szolgáltat erre a kerületi reform. Érdemes megnézni a munka tervezetét, majd a tervezet ad hoc változtatásait, amelyek révén az eleve inkoherens rendszer kudarcát borítékolni lehetett. Állagőrző törekvéseinek legitimálásához a rendi társadalom keresve sem talált volna jobb ellenfelet, mint őt, akivel szemben okkal védhette előjogait is betonba öntő ősi alkotmányát. Megtette, és a II. József által kizökkentett idő kerekét visszazökkentette. Biztosította a régi rend folyamatosságát. Ennek érzékeltetéséhez elég bepillantanunk az 1790/1791. évi országgyűlés történetének egy mozzanatába, a már mérsékelt, 1790 augusztusára elkészült diplomatervezetbe.

6 Hajdú Lajos: II. József igazgatási reformjai Magyarországon. Bp., 399. p.

■ 94«