Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Várady Zoltán: A császári hadsereg jelenléte Tolna vármegyében a 17-18. század fordulóján
TAKÁCSI NEMESI KÖZSÉG TÁRSADALMA ÉS ÖNIGAZGATÁSA A 18-19. SZÁZADBAN ■ Hudi József A Pápától mintegy 8 km-re, északkeletre fekvő, nemesek lakta Takácsi község népessége sikeresen átvészelte a török hódoltságot, és a közvélekedéssel ellentétben a Rákóczi-szabadságharcban sem szenvedett komolyabb károkat. A lakosok békésen éltek egymás mellett, felekezeti villongásnak a 18. század első harmadáig nyoma sincs.1 A település jogi helyzete nem változott: kuriális nemesi község maradt. A falu határa a nemesi birtokosok kezén volt, akik a közös jövedelmek kezelése érdekében nemesi közbirtokosságba tömörültek. A birtokos nemesek határozták meg a község ön- kormányzatát, amely egyszerre végezte a gazdálkodás szervezését, a község igazgatását, és bíráskodott kisebb polgári és büntető ügyekben.1 2 Emellett jogszabályokat (statútumokat) is alkothatott az élet különböző területeinek szabályozására.3 A fennmaradt jegyzőkönyvek és iratok arról tanúskodnak, hogy szervezeti és működési szabályzatnak megfelelő, részletes helyi statútumokat nem készítettek, így a nemesi községek részére 1798-ban, 1814-ben, 1826-ban és 1846-ban kiadott Veszprém vármegyei statútumokat kellett alkalmazniuk.4 Az önkormányzat döntött idegenek befogadásáról is. Mivel gazdaságaikban folyamatosan kellett a munkaerő, szívesen alkalmaztak más községekből magyar és nem magyar - többnyire német - napszámosokat, szolgákat és cselédeket, akik közül többen véglegesen a községben telepedtek le. Az 1720-as évektől a cigányokat is befogadták, akik a falu szélén, térben is elkülönülve, külön közösséget alkottak. Telepük felszámolására az 1980-as években került sor. A HELYI TÁRSADALOM ÚJJÁSZERVEZŐDÉSE A 18. században a község társadalma lényegesen átalakult. A községbe a török uralom megszűnése után visszatelepülő, illetve újonnan letelepedő nemesi családok többsége a vármegye színe előtt igazolta nemességét, és egy részük - miután 1715-ben királyi adományt is szerzett birtokára - kiváltságait 1848-ig zavartalanul érvényesíthette. 1 Bánkúti Imre: Veszprém megye a Rákóczi-szabadságharcban, 1703-1711. Szerk. Hudi József. Veszprém, 2005. 152 p. (Balatonfüred Városért Közalapítvány kiadványai; 18.) Az alapos levéltári forrásfeltáráson alapuló munka Takácsit meg sem említi, holott minden fontos vallási konfliktusról, háborús kárról megemlékezik. 2 A nemesi községről: Csizmadia Andor: A magyar közigazgatás fejlődése a XVIII. századtól a tanácsrendszer létrejöttéig. Bp., 1976. 61-62. p. 3 A köznemesség alsó rétegeinek társadalomtörténetéről az első összefoglalás: Kása László: „Hét szilvafa árnyékában”. A nemesség alsó rétegének élete és mentalitása a rendi társadalom utolsó évtizedeiben Magyarországon. Bp., 2001. 283 p. A kötet 8. fejezetében az önkormányzatiság - nemesi község, közbirtokosság - kérdéseivel is foglalkozik. A dunántúli nemesi községek újkori statútumait lásd: Hudi József: A dunántúli nemesi községek statútumai a XVII-X1X. századból. Veszprém, 1999. (továbbiakban: Hudi, 1999.) 140 p. 4 Az 1798., 1814- és 1846. évi statútumokat lásd egészben vagy részben: Hudi, 1999. 104-112., 128-130. p. ■ 75 ■
