Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)

Bikki István: Az ellenségkép megjelenése a korai Kádár-korszakban az országgyűlés ülésein, 1957-1958

I vül helyezhették. Az Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiuma november 30-ig 827 ügyet kapott és ebből 34 a katonai kollégium külön tanácsához került, amely lényegében azo­nos a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsával. A katonai kollégium 1957. január 8-án tárgyalta első ellenforradalmi - mégpedig Dudás József és Szabó János elleni - ügyét első fokon, és ítélte mindkét vádlottat halálra.34 „A katonai kollégium ezzel az ítélettel nagymértékben segítette elő az ellenforradalmárok elleni erélyesebb ítélkezés kialakulását.’’35 Az Országgyűlés ezt a beszámolót is egyhangúan vette tudomásul.36 1958. január 27-én az Országgyűlés ülésén ismét Kádár János számolt be a Minisz­tertanács elmúlt időszakban végzett munkájáról. A humanizmus értelmezésével kap­csolatosan megfricskázza Illyés Gyulát és Németh Lászlót,37 majd később kifejtette, hogy „... magának az értelmiségnek kell mindenki másnál pontosabban tudnia, hogy az egyes dolgozó kategóriák közül az ellenforradalmi métely, a burzsoá nézetek, a marxízmus-leniniz- mus revizionista meghamisítóí épp az értelmiség soraiban végezték a legnagyobb rombolást. ”38 Az irodalom vagy a kultúra más területein ellene vannak a reakciós vagy a politikai maradiságot képviselő politikai csoportosulásoknak. Az irodalomban, a filmgyártás­ban, a színházi életben vannak még problémák vagy a szakszervezetek kulturális te­vékenységében megtalálható még a burzsoá giccs és szemét. A beszámoló végén ja­vaslatot tett arra, hogy mentesítsék állami szerepvállalása, a Minisztertanács elnöki beosztása alól. A beszámolót és személyi javaslatát is elfogadták a következő napon.39 A személyeskedéstől sem mentes, osztályharcos ellenségkeresés még sokáig jelle­mezte a magyar közéletet, így a ritkán ülésező Országgyűlés munkáját is, de a lényeg az eddig ismertetett beszámolók alapján megragadható, és az események árnyaltabb megértéséhez talán elégséges. 34 OGYN, 1953. 2230. hasáb. 35 OGYN, 1953. 2230. hasáb. 36 OGYN, 1953. 2233. hasáb. 37 OGYN, 1953. 2247. hasáb. 38 OGYN, 1953. 2256-2257. hasáb. 39 OGYN, 1953. 2268., 2324., 2326-2377. hasáb. ■ 363 ■

Next

/
Thumbnails
Contents