Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Gyarmati György: Választási "reakciós elemek" 1949-ben - országosan és Somogy megyében
Az új, karaktere alapján leginkább ál-Népfront létrehozása önmagában nem indokolta, hogy egyúttal újabb választásokat is kiírjanak. A parlament 4 éves mandátumának még csak egyharmadát töltötte ki. A választók 1949. május 15-re kitűzött ismételt urnákhoz szólításával az 1947 augusztusa óta eltelt újabb „fordulatok” legitimálása lett volna a cél? De hiszen - amint azt látni fogjuk - a kommunista egyeduralom intézményi-szervezeti kiépítése még korántsem fejeződött be. Kinek és mit kívánt demonstrálni a kommunista pártvezetés azzal, hogy ismételten idő előtti, ráadásul új rendszerű, egylistás szavazással immár vitathatatlan az elsősége? Válaszként egy külső, és egy összetettebb, belpolitikai motiváló tényező kínálkozik. Külpolitikai ösztönző volt a moszkvai elvárásoknak való megfelelés kényszere. 1948 nyarán a Kominform Jugoszláviát megbélyegző határozatának egyik kitétele úgy szólt, hogy a Tito vezette kommunista párt - úgymond - felolvadt az ottani népfrontban. Rákosi Mátyás kényszeresen igyekezett demonstrálni, hogy Magyarországon ez nem így van: társadalmi asszisztenciával képes megtámogatni a kommunista egyeduralom kiteljesítését úgy, hogy az - külsőségeiben legalábbis - törvényesnek tűnjön. A képviselők soraiban addig végzett folyamatos tisztogatás ellenére is aggodalmaskodott Rákosi, és úgy vélte, hogy csak egy, túlnyomó többségében a saját embereikből álló új parlamentben lehet zökkenőmentesen keresztülvinni „... a tanács- és az egypártrendszert szentesítő alkotmányt.”3 Az alternatívát már eleve nem kínáló módosított eljárásrend, az egylistás szavazás tűnt alkalmasnak arra, hogy az új alkotmányban kifejeződő legitimációs törekvés a kitapintható társadalmi averzió közepette is eredménnyel járjon. A kommunista párt vezérkara az állandósuló győzelmi propaganda közepette is tudatában volt annak, hogy triumfálása leginkább azért álságos és hiteltelen, mert - egyébként már vitathatatlan - hatalmi elsőségéhez nem igazán tud szabad akaraton nyugvó, meggyőző társadalmi támogatást társítani. Sőt, éppen ellenkezőleg. Az iskolák 1948-ben végrehajtott államosítása, illetve a Mindszenty József elleni politikai hadjárat közepette a társadalom kifejezésre juttatta az MDP ellenlábasai iránti szimpátiáját. A bíboros-érsek által 1947-ben meghirdetett magyarországi Mária-év4 - amit Boldogasszony évének is neveznek - 1948 decemberében zárult. Ezeken a hitbuzgalmi zarándoklatokon esetről esetre több 10.000 személy vett részt az ország legkülönbözőbb településein, illetve kegyhelyein: a résztvevők összes száma 4,6 millió hívő volt. Ez az 1949 májusában urnákhoz szólított társadalom több mint háromnegyedét (76,6%) tette ki. Történt mindez annak ellenére, hogy a politikai rendőrség a legkülönbözőbb adminisztratív, szervezési és utazást komplikáló akadékoskodásokkal próbálta legalább mérsékelni az egyes összejövetelek helyszínére való eljutást. Más közelítésben, a korabeli választójogosult népesség túlnyomó többsége állt ki hite, püspökei - közöttük Mindszenty bíboros - mellett e pasztorációs sokadalmakon. 1948/1849 fordulóján éppen a főpásztor elhurcolása és pere gerjesztette a szolidaritási demonstrációkat. A pártellenőrzés alá vont honi sajtó nem tudósíthatott róla, ám az intenzív külföldi tiltakozás 3 Feití István: Pártvezetés és országgyűlési választások, 1949-1989. In: Parlamenti választások Magyar- országon, 1920-1989. Szerk. Földes György, Hubai László. 2. kiad. Bp., 1999. 280. p. 4 Magyarországot még az államalapító, István király ajánlotta Mária oltalmába, s az ebből eredeztetett Mária-kultusznak több száz éves hagyománya volt. ■ 332 -
