Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)

Katona Klára: Barátság és gyűlölet között. A magyar-jugoszláv határmenti kapcsolatok. 1945-1949

-L dik átvinni a határon. A sorozatos incidensek és a háborúra való felkészülés miatt a magyar hatóságok sem adtak ki 1950-re érvényes birtokos igazolványokat, így a kettó's birtokos forgalom a két ország között gyakorlatilag megszűnt.35 Arra már nem törekedtek, hogy a konfliktusokat határközi megbeszélésen tisztázzák, vagy ezekről a szomszédos felet tájékoztassák. 1949 májusától mindkét fél határőrei harcszerű magatartást tanúsítottak: az át- lövéseket viszonozták, a nappali járőrözések helyett műszaki feladatokkal kiegészített figyelőszolgálatot láttak el és a határmentén csapatösszevonásokat hajtottak végre. Magyar részről vizsgálták az esetlegesen kialakult tűzharcokban résztvevő honvé­dek magatartását, a gyávának minősült határőrök ellen bűnvádi eljárást indítottak,36 és portyázás során lelőtt és elhunyt határőröket hősi halottnak tekintették.37 Egyidejűleg mindkét ország fokozta felderítő tevékenységét, mégpedig egyes esetekben az átjáró kettős birtokosok felhasználásával. Az 1949 végén készített fel­derítő jelentésekből kitűnik, hogy a jugoszláv alakulatok saját műszaki zárrendszert építettek ki. Őrs laktanyáikat „körvédőképes támpontok”-ká alakították, harc- és összekötő árkokat ástak, a határ vonala mentén letarolták a magas növényzetet és határvonal közvetlen közelében lakókat kitelepítették.38 A magyar-jugoszláv jó viszony a múlté lett, sőt még az emléke is megtagadottá vált. Amellett, hogy a magyarországi politikai perek konstruálásánál szívesen felhasz­nált terhelő adat lett a jugoszlávokhoz fűződő jó kapcsolat, megváltozott a délszláv nemzetiségűekhez fűződő viszony is: őket mint „... népi demokráciánk iránt ellenséges érzelmű s ellenséges szomszédállamból táplált sovinizmussal fertőzött nemzetiségi ...”39 lakosokként tartották számon. Az erősödő háborús készülődésnek megfelelően, a Honvéd Határőrség Parancsnokságán 1949. június 14-én készült kiadványtervezet­ben a magyar-jugoszláv határszakasz vonatkozásában a határőrség tagjait dicsérve állapították meg: „... az esetleges provokációkat, kémkedési kísérleteket, határőrségünk a mindig jobban és jobban erősödő gyűlölettel és a megkívánt éberséggel fogadja.”40 35 OLHOPir. 1-10/1/1950. 36 OLHOPir. 1-15/12/1949. 37 OLHOPir. V-9/1/1949. 38 OL HOPir. XV-1/2/1949. 39 OLHOPir. 11-10/1/1950. 40 OLHOPir. IV-1/8/1949. ■ 317 ■

Next

/
Thumbnails
Contents