Mayer László - Tilcsik György (szerk.): Szorosadtól Rijekáig. Tanulmányok Bősze Sándor emlékére - Magyar Levéltárosok Egyesülete Kiadványai 14. (Budapest, 2015)
Željko Holjevac: Mítosz és valóság között. Khuen-Héderváry Károly (1849-1918) horvát bár
A dualista körülmények között létező független horvát állam létrehozásának képtelensége miatt a Jogpárt néhány tagja a bécsi udvarral való szorosabb kapcsolat kiépítésében látta a megoldást. Azt gondolták, hogy lehetségesek lennének az udvarral közvetlen tárgyalások a horvát autonómia kiszélesítésére, és hogy elérjék a horvát országok egyesülését, benne Bosznia és Hercegovina Horvátországhoz és Szlavóniához csatlakozásával. Mivel a Jogpárt valamennyi tagja ezeket a gondolatokat nem fogadta el, a Jogpárt 1895 őszén szétvált, és röviddel a pártszakadás után az idős Starcevic meghalt. KHUEN KORMÁNYÁNAK ELSŐ HÁTTERE: GAZDASÁGI ELŐRELÉPÉS A Khuen-korszak kezdetén Horvátországban és Szlavóniában a lakosság többsége a mezőgazdaságból élt, amely a bécsi tőzsde 1873-ban történt összeomlása után hosszantartó válságba került. Az olcsó külföldi gabona konkurenciája miatt a mezőgazdasági termékek árai csökkentek, továbbá sok paraszt adósodott el a nagybirtokok áruinak nyomása alatt, melynek következtében hanyatlásnak indultak a ház körüli gazdasági közösségek és szétesett a háztartás. Horvátország szinte valamennyi területén felütötte fejét a filoxéra, ami sok szőlőhegyet tett tönkre és lecsökkentette a hasznot. A vasútvonalak elsősorban a magyar áruk világpiacra történő kivitelét szolgálták, jóllehet ezek a horvát gazdaság számára is hasznosnak bizonyultak. A horvát országrészek gazdasági fejlődése ellenőrzés alatt állt, azért hogy ne zavarja a külföldi tőke érdekét és hogy egy nagyobb előrelépés ne befolyásolja a horvát autonómia potenciális elterjedését. A horvát autonómia területének ezenkívül nem voltak gazdasági eszközei, a horvát gazdaságba történt beruházásokat gyengének minősíthetjük, az adók szüntelenül emelkedtek és a pénzintézetek valamint a biztosító intézetek létesítése lelassult.11 A munka és a jobb élet keresése sok embert arra kényszerített, hogy a szegényebb horvát vidékekről a tengerentúlra - elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba - és más országokba kivándoroljanak. Mégis a 19. század végén, elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchiában tapasztalható új fellendülés következtében, amely befolyást gyakorolt a horvát periféria gazdaságára is, egy bizonyos haladás tapasztalható a mezőgazdaságban, a kézműiparban, az iparban és a kereskedelemben, különös tekintettel a kis és középvállalkozásoknak a tőkés gazdaságban betöltött szerepére.11 12 Ehhez járultak még Ivó Maliin, báni tanácsos (1853-1907) a mezőgazdaság javítására tett rendelkezései: a folyók és a patakok szabályozása, a talajjavítás, a mocsarak lecsapolása, az állattenyésztés kínálatának növekedése. Fejlődtek a fa-, az élelmiszer-, a textil- és az ezzel rokon iparágak, elkezdődött a horvát és szlavón területek villamosítása, és lassan emelkedni kezdett a bankok, a takarékpénztárak és a hitelszövetkezetek száma. 1891-ben az akkori hor- vát-szlavón gazdasági egyesület az alapításának 50. évfordulója alkalmából jubileumi kiállítást szervezett Zágrábban. „A mi kiállításunkon keresztül a gazdaság, kereskedelem és kultúra területén bemutatjuk, és ezáltal be is bizonyítjuk, hogy ez a nemzet szorgalmas és okos ...” - mondta Khuen bán a megnyitási ünnepségen.13 1896-ban Horvátországból 11 Kolar-Dimitrijevic, Mira: Obiljezja gospodarskog razvoja Hrvatske u drugoj polovici 19. stoljeéa. In: Od kraja 15. st. do kraja Prvoga svjetskog rata. Ured. Mirko Valentié, Lovorka Őoralic. Zagreb, 2005. 546- 551. p. (Povijest Hrvata; 2.) 12 Kammern, Igor: Industrijalizacija gradanske Hrvatske, 1800-1941. Zagreb, 1991. 241-260. p. 13 Polié, 1901. 102. p. ■ 180 ■
