Losonci Ujság, 1919 (14. évfolyam, 3-16. szám)
1919-01-30 / 5. szám
2. oldal. _____ ____ L O s O NC 1 UJSÁQ_____ 1919. január 30. általánosságban felmondásnak nincs helye, csak rendkívüli esetekben, lakbéremelésnek pedig csak középlakásnál van helye 10*/#-el; nagy lakás és üzlethelyiségre nézve korlátozás nincs, csupán az, hogy a méltányosság szem előtt tartandó. Vitás esetekben a Lakáshivatal dönt. Így tehát a háziurak február 1-re tervezett felmondó és lakbéremelő mozgalma a fennálló rendeletekbe ütközik, illetőleg az a rendeletben megengedett mértéket túl nem haladhatja. El nem vitatható azonban, hogy a háziurak mozgalma is érthető. Akkor, mikor a házfentartás költsége sokszorosan meghaladja a 2 — 3 év előtti összeget, amikor mindenkinek jövedelme többszörösen meghaladja a békebeli jövedelmeket, akkor érthetetlen, hogy miért csak a háziuraknak nem szabad költségeiket behozni és jövedelmüket mérsékelten fokozni. Szó sincs róla, helyén való volna már illetékes helyeken a a lakásrendeleteken valamit enyhíteni. VÁROS. o. Losonc város közélelmezési tanácsa (a volt nemzeti tanács) szombaton ülést tartott és ennek során öt tagot, köztük kettőt a város képviselőtestülete által megválasztottak közül, mert három egymásutáni ülésen meg nem jelentek, törült tagjai sorából. A közélelmezési tanácsnak ezt a határozatát most, amikor a feloszlatott képviselőtestületnek nincs módjában a törültek helyébe újakat küldeni és amidőn nem azt kell keresni, ami szétválaszt, hanem ami összetart és összekapcsol, sokan helytelenítik, benne a polgárság erős sérelmét látják, ki lévén téve ez utóbbi rövidesen annak, hogy a közélelmezési tanácsban egészen képviselet nélkül marad. Itt említjük még meg, hogy a zsupán a nevezett tanácsnak két hét előtt hozzá küldött azon átiratára, amelyben mint közélelmezési tanács» jogköre tekintetében (t. i. hogy csak közélelmezési kérdésekben járhat-e el, vagy pedig mint eddig tette, ezentúl is ellenőrzője az egész közigazgatásnak) kér felvilágosítást, — még nem válaszolt. Ekként a lapunk két hét előtti számában is említett probléma a mai viszonyok közt még mindig az marad. Az uj polgármester. Dr. Bazovszky Lajos zsupán Losonc város polgármesterévé Ooldperger Viktor nagylibercsei földbirtokost nevezte ki, ki állását hétfőn foglalta el. A zsupán a kinevezett polgármestert végig vezette a városháza összes hivatalaiban és bemutatta a tisztviselőknek. Kuzma Andor Ha a rátermettséggel betöltött hivatás, szeretet, a becsületes munkának szentelt életpálya és a törekvő férfi sikere felemelő érzéssel tölti el az embert, kell hogy mélyen efszomorodjunk viszont, ha a jól megalapozott élet eredményeit egyszerre összeomlani, a munkára feszülő izmos karokat hirtelen lehanyatlani s a fiatalság szép reményeit váratlanul sírba szállni látjuk. Mindig igazságtalannak s megdöbbentőnek érezzük a sorstól, ha erős ifjakat ragad ki közülünk az enyészetbe, hát még ilyenkor mennyire lenyűgözi lelkünket a keserűség, mikor egyénileg szeretett emberünket, jó barátunkat kell egyszerre elvesztenünk. Ez az. általános gyász és impozáns mértékben nyilvánuló részvét a jele annak, hogy a város közönsége sokáig emlékezni fog Kuzma Andorra, a munkás hivatalnokra, jó bíróra, kedves barátra és derék emberre. Kuzma Andor egyike volt ama keveseknek, kik úgyszólván osztatlan szeretetét élvezvén mindenkinek, ennek és az igyekvésüknek köszönhetik minden sikerüket. 15 év előtt mint dijnok kezdte. Majd irodatiszt, később fogalmazó lett, mig 1914-ben egyhangú választással az alkapitányi székbe került. Ebben a minőségben szolgálta a várost a háború 3 esztendejében, amikor is dr. Ottahal után a közönség egyértelmű óhajára 1918' elején gróf Mailáth főispán a rendőrkapitányi állásra emelte. Célját ezzel úgyszólván elérte. Élete virágjában — 35 éves korában — telve energiával szép, nagy célokat szolgáló pozícióba jutott a szorgalmával. És most ez a szépen fokról-fokra haladva, fiatalon elnyert karrier tört derékon ketté. Az életerőtől szinte duzzadó testet hirtelen, menthetetlenül pusztító nehéz kór: a sorvadás lepte meg és hamarosan romba döntötte. Január 24 én délután 1 órakor hunyta le örök álomra szemét hetek óta tartó kinos szenvedés után. Mondják, hogy élete utolsó pillanatáig eszméleténél volt és már napok óta maga is tudatában lévén az elkerülhetetlennek, mindenről, még temetéséről is intézkedett. Legutóbb Baskay h. polgármestert kérette betegágyához és általa a város közönsége jóindulatát és lehető támogatását kérte korán magára maradó családja száhiára. Kihiflt tetemét 26-án déli 12 órakor Varga-utcai lakásából az ág. ev. templomba vitték és aznap délután 3 órakor temették el onnan. A város osztatlan szeretetét élvező fiatal főtisztviselő végtisztességén jelen volt úgyszólván minden ember. Zsúfolásig megtelt a templom, a szűk Iskola-utca. A gyászbeszédet Wolf József lelkész tartotta, mig a sírnál a város nevében Szabó Lajos városi aljegyző, a Felsőnógrádi Club nevében pedig dr. Hertsko Jenő búcsúztak el az elhunyttól. Haláláról a család, neje és öt kis gyermeke, valamint a vár,03 közönsége adtak ki gyászjelentést. ment az idegen befolyástól, s a tót irók hozzá, mint mintaképhez fordulnak. Költeményeiben művészileg kezdte rajzolni a tótokat, a tót jellemet, a tót nemzetiséget, a tót történelmet és a tót fantáziát. Tősgyökeres tót és szláv, nemzetének ébresztője s büszkén mondja “Na slowenski národ“ cimü ódájában, hogy három világrészben nagyhatalomként virágzik a hatalmas Oroszország és a félvilágnak osztja fejedelmi parancsait. Hősköiteményeinek cime: Swatopluk, Cirillo-Metodiada és Sláw. Bennük a németség hóditó törekvései ellen védekezik. Vannak szép idilljei és gyönge ódái és elégiái. Az anyai szereteten kívül nőt nem rajzol; csupa harci zajról énekel. Az evangélikus tótok ez időben még csehül írnak. A forradalmat ez ellen megindítják Kollár János és Safárik I. Pál. Együtt kiszemelik irodalmi nyelvül a középtót nyelvjárást, mint olyant, amely nincs kitéve sem a cseh, sem a lengyel, sem az orosz nyelv befolyásának. Ketten felismerik, hogy a tótnak van képzelete és érzése is, szeret verselni és szereti a dalt. Ezért kezdik gyűjteni a tót népdalokat „Národnié Zpiewanky“ címen 1823—1835-ig. E két iró hatásaként a negyvenes években egyesülnek a katholikus és evangélikus irók egy közös irodalmi nyelvben s e téren diadalra viszik a középső tót nyelvjárást. Ennek főbb mesterei Stur Lajoj (1815— 1856), Húrban József (1817—1888) és Hodza Mihály (1811-1869). Stur Lajos közepes iró, de kiváló publicista, szónok, tanító és nagy szlavophil. Főbb müvei „Spevy a piesne“ (Dalok és énekek) és „Matús Z Trencina“ (Trencséni Máté). Többi müve csak hírlapokban található meg. Húrban József tót működésének hatása erősebb Sturénál. Erős temperamentum, ékesszólása ellenállhatatlan, személyes érintkezése szeretetreméltó. Szerkesztette a „Slovenskje Pohdali*, cimü lapot és a „Nitra“ cimü almanachot. Nagy egyházi iró volt. A magyarokkal szemben ezt vallotta: „Csak védeni kívánjuk nemzetiségünket a magyarok ellen, máskülönben semmit sem kívánunk. Elszakadni a jelen viszonyoktól, megsemmisíteni az ezeréves, bárha minket szorongató formákat, nem könnyű dolog. Ha a magyarok megadják azt, ami illő, -nem lehet ellenük kardot ragadnunk“. A „Piesne natéraz“ cimü dalaiban ezt mondja Húrban : „Ki választaná szét azt, amit az Isten összeadott — Ki választaná szét a tótot és a magyart!“ Igen sok regénye és novellája van, melyekben szellemesen korbácsolja a tót kisvárosi erkölcsöket. Hodza Mihály szintén pap volt. Akármihez fogott, mindenben nagy dolgokat volt képes teremteni. Kiváló tankönyviró. Mint költő magasszárnyalásu. Mély érzést és meglepő gondolatot oly művészi formában fejezett ki, hogy vannak versszakai, aminőket csak elsőrangú költőknél találunk. Lágyszívű álmodozó. Nyelvében azonban különcködő, prózáját is csinált, lehetetlen szavakkal éktelenitette el. 1819 után irt müvei csak kéziratban maradtak meg. Mind a három iró az 1848—49-iki tót fölkelés vezérei voltak. Az első baleset áldozata, a harmadik tescheni internáltságban hóit meg. Ők voltak a tót nyelv elméleti művelői és törvényhozói. Ők okolták meg a tót nyelven való irás szükséges voltát. Ennek az uj irodalomnak igazi költője Sládkovic András, családi nevén Braxatóris (1820 — 1872). A „Murina“ és „Óetván“ cimü költeményeiben uj, friss hangok csendülnek meg, telve a tót vidékek nevelte érzésekkel s bennük a tót nyelv teljes szépségében jelentkezik. Ő lerajzolta a tót népet, lelkét, szokásait, még ruházatát is és a természetet, amelyben a nép él. Ő a tót nép egyszerűségéről énekel, de benne csupa szép, örvendetes, reményt keltő dolgokat lát. A tót nép pusztában áll, de a mennyországban él! Nagyobb költői müve „Gróf Mikulás Subic Zrinsky na Sihoti“, Zrínyi hősi halálának 300 éves emlékére Írva. Sajnálni csak azt lehet, hogy ő is, kortársai is elhanyagolták a formát és verselésük nem alapult a népies, hangsúlyos prozódián. (Folytatjuk.)
