Losonci Ujság, 1919 (14. évfolyam, 3-16. szám)

1919-03-27 / 13. szám

2. oldal____ LOSONCI U J S Á Q>____ __ÍQV». március 27. Az evangélikus autonómia egyes rendelkezéseinek felfüggesztése. A cseh-szlovák kormány — mint a Sze­pesi Lapokból értesülünk — az evangélikus autonómia egyes rendelkezéseit ideiglenesen, legfeljebb 2 évre felfüggesztette. Az egyházmegyei, egyházkerületi és egye­temes gyűlések megszűnnek. Az ev. egyház élére 24 tagból álló ta­nácsot neveztek ki, 12 egyházi és 12 világi tagból. Az egyha'zkerületi felügyelők tisztségük­től felmentetnek. Minden egyházközség élére kinevezés utján világi és egyházi timber kerül. A segélyeket, amiket r 4ig az evang. egyházaknak a magyar kr folyósított, á cseh-szlovák kormánv lógja fizetni. Proletárdiktatúra Magyarországon. Mint hírül vesszük, március hó 20-án délelőtt megjelent Vyx alezredes francia parancsnok Károlyi Mihálynál és átnyújtotta az entente egy újabb, még február 26-ról keltezett jegyzékét. E jegyzék újabb demar­­kácionális vonalat állapit meg, mely — állí­tólag — azonban Magyarország politikai határaiul is szolgálna ezentúl. A jegyzék 24 óra időt adott annak elfogadására és 10 napot az uj vonalakig terjedő területek ki­ürítésére. Nincs módunkban ezidőszerint még ez uj határvonalakat pontosan ismer­tetni és ezért nem is tesszük, tény azonban annyi, hogy a ok közt a megmaradó Magyar­­ország egy egészen kic á területre-zsugo­rodik össze és a mér? iegfiagyo'öb magyar városok is, köztük * ecen például idegen kezekbe jutnak. Káro -'gyzéket azonnal a minisztertaná e vi^5 trikóy vele egy­értelműen kime dotta, aktinak tartalmát magáévá semrr körü-ménye/k között sem t’eheti. Erről a r iTsz-. rtanács Vyx alezredest rögtön értesítette, m magyar kormány ezután beadta Károlyi kezébe lemondását, ki azt elfogadva szintén lemondott elnöki méltó­ságáról és ezt megokoltan plakátokon adt.a Magyarország népe tudomására azzal, hogy belátva a körülmények kényszerítő erejét, az ország vezetését a munkásságnak, az ország proletárságának adja át. A kormány és a köztársasági elnök lemondásával a szociáldemokrata és a kommunistapártok saját üléseiken foglalkoz­ván, miután egymással megegyeztek, meg­alapították a «magyarországi szociáldemok­rata pártot». A párt kimondta, hogy az ország kormányzását átveszi és tanács­­köztársságot létesít. Magyarország sorsát ezentúl tehát a munkás, paraszt és katonai tanácsok — sovjetek — igazgatják a nép­biztosokból álló kormány vezetésével. A sovjet kormány elnöke Oarbai Sándor, kül­ügyi népbiztos Kun Béla. A tanácsok azonnal meghozták a leg­szükségesebb első intézkedéseket. Statáriu­mot hirdettek a tanácsköztársaság elleni izgatásra, valamint az emberélet és a vagyon ellen elkövetendő minden bűncselekményre. E cselekmények büntetése halál. Általános szesztilalmat rendeltek el, mely tilalom meg­szegői akár az eladó, akár a fogyasztó ré­széről fegyházzal és szigorú pénzbüntetéssel Bujtatnak. Minden esetben a néptörvény­szék ítél. A szociáidemokratapárt és a szovjet­kormány célja az ország szocializálása és területi épségének megvédése. A hatalom átvételét szikratáviraton tudatta a világ összes proletáraival és magát, valamint az ország sorsát azok, különösen pedig az orosz szovjet-kormány kezébe helyezte, ki utóbbival szellemi és fegyveres szövetséget létesített. A magyar szovjet-kormány értesülésünk szerint péntek óta az ententeval hadiállapot­ban van és az összes külföldi küldöttsé­gekét, köztük Vyx alezredest is egész karával nternálta. H I R EK. Az Ismeretterjesztő társaság vasár­nap, f. hó 30-án délután 6 órakor a főgim­názium rajztermében felolvasó ülést tart. Előadó dr; Vajda Béla, ki „A fajok tulaj­donságai* címen tart szabad előadást. Népösszeirás. DrSro -;ovák inisz­­ter rendelete értelmében nép .szeir lesz, melynél meg lesz állapiív )stani elő és utónév, valamint a megmagyarositás előtti, a nem, a családi állapot, szülőhely, kor, nemzetiség, nyelvismeret, valiás, művelt­ség katonai szolgálat, e háborúban való részvétel, rokkantság. Meg lesz állapítva továbbá az illető község neve tót nyelven és az az idő, amióta a magyar nyelv be lett vezetve a hivatalokba, skolákba, és templo­mokba. Letartóztatott főljányatanácsos. Po­rubszky Béla főbányamnácsos Sóváron egy átiratot kapott a magyár pénzügyminiszter­től, melyben az néhánjy kinevezést közölt vele. Ez a körülmény í tudomására jutott a cseh kormánynak, mefy elrendelte a hivatal­főnök letartóztatását azon alapon, hogy az ő rendelkezésük szerint minden a magyar népkormánnyai való s{zó vagy Írásbeli érint­kezés hazaárulás terhivel tilos. A letartóz­tatott Porubszky n'-'M katonai őrjárat Eper­jesre kisérte, de a , upán két nap múlva szabad láb’ helyezte,. Ár ills 15 !g én ényes a magyar posta bé'yeg ill. ^’d g beváltandó s azontúl már csak ? csehszlovák be*eg használható. . A góniöri aílsfi áni hivatalnak ki­rendeltsége ■ . i i..o' on a megye meg néni szállott részéjjaic adminisztrálására. A kirendelt? /lője dr. Soldos Béla vm. fő­jegyző, hr árv®széki*:ügyek ellátója Lengyel István 1 án-aszéki elnök. «M 'sonkitva? ál! a honvédszobor Igló var-ó- iterén. Elkeseredett érzéssel nézünk ‘ fel reá, mintha édes szülőnket, vagy JÓ, magunli elo’it fcÍGzurt szemtí/kel, levágott karokkal», — igy imák a szepesi lapok arról a szomorú tényről, mfJiy Igló váiosát érte akkor, amikor e hó 17-én a kassai események ott is lejátszód­tak. A cseh-szlovák vybor határozatként ki­mondotta, hogy mély sajnálatának ad kife­jezést az eset fölött és szigorú vizsgálat elrendelését kéri a tettesek kinyomozására. Tehát Iglón igy volt. Nálunk Losoncon még ennyi se történt. A fegyverszüneti feltételek végleges szövegébe állítólag az van, hogy Németor­szágnak csak 100.000 főnyi haderőt és 20.000 főnyi csendőrséget szabad tartania. Az angoloknak arról a tervéről, hogy a német hadiflottát el kell sülyeszteni, még nem határoztak véglegesen. A békekonferencia várható döntései ellen máris hangzanak igen elkeseredett pa­naszok, különösen a délszláv lapok vannak telve keserűséggel. A „Jugoszlávia“ azt mondja, hogy hol van Wilson nyilatkozata, hogy a népek saját hozzájárulásuk nélkül nem kerülhetnek idegen hatalom alá«? — A „Slovenec,, meg azt Írja, hogy a IByekon­­ferencia 10 diktátor korlátlan politikai klub­jává zsugorodott össze, akik a nagytőke és az imperialimus túlzottsága alatt állnak és a világ népeivel veszélyes játékot űznek. A legnagyobb mértékben gyöngítették a dolgozó nép bizalmát egy megváltó szó te­kintetében. Wilson az emberiesség és de­mokrácia nevében követelte, hogy országok nem iehetnek az államhatalom kezében játék­szerek, de mindig az illető nép érdekeinek és óhaiainak öszhangba hozatával kell a vitás kérdéseket megoldani. Ma már nem törődik senkisem Wilson elveivel. A népek önren­delkezési joga ma már elvesztette hangza­tos ságát és a Tizek tanácsa országok sorsa felett kockajátékkal dönt. Fenyegető tervek születnek s Európa a legfélelmetesebb szociális forradalmat látja közeledni. Vasutassztrájk Angliában? A vasutas személyzet kilenc-tized része munkaszünte­tésre készül. A vezetők elvesztették befo­lyásukat. A v-^sutasok és bányászok elhatá­rozták, hogy vagy együttesen győznek vagy bukna*. Ha a kormány nem teljesíti köve­telésüket, a munkaszüntetés kikerülhetetlen. — Nev-Yorkban a kikötő munkásai szintén ynunkaszüntetéssei fenyegetnek (Un. 19.) Tátralomnic és Csorbató átvétele» A prágai fürdőügyi referens átvette Tátra­­lomniot és Csorbatót a cseh-szlovák állam kezelésébe. Lángh Árpád fürdőigazgató el­hagyta állását és Budapestre távozott. A dunagőzhajózást illetőleg Troub­­ridge a dunagőzhajózási társasághoz és a magyar folyam és tengerhajózási társaság-* hoz parancsot intézett, amelyben az entente nevében azt mondja, hogy a fegyverszüneti szerződés értelmében az egész dunai gőz­hajózás felett Pozsonytól Brailáig a cseh­­tót kormány rendelkezik. Ennek érteimében valamennyi hajó felülvizsgálatra Pozsonyba viendő. Értesülésünk szerint a pesti munkások elhatározták, hogy inkább felégetik az összes hajókat, de nem engedik kiszolgáltatni. A prágai szociáldemokrata mun­kásság az Union szerint kiáltványt adott ki, mely szerint egy emberként állnak kép­viselőik követelményei mögött s hogy min­den eszközzel arra törekednek, hogy a tel­jes szocializmus végső követelményei vég­rehajtassanak és pedig a föld, a gyárak, a bányák és a tőke terén. Üdvözlik a győztes orosz poletáriátust. A cseh-szlovák köztár­saságban minden célszerűnek talált eszköz­zel fognak harcolni felszabadításukért, mert bíznak abban, hogy a proletárok — akár katonák, akár legjonárusok is azok, — mel­léjük állnak. Élelem és nyersanyag hiányzik a cseh-szlovák államban, amint írja a „Národni Listy“, s folytatja, „ha élni akarunk élelmi­szerre van szükségünk; ha gyártani aka­runk, nyersanyag keli. Mindkettőt meg kell fizetni. Erre mindenek előtt hitelre van szük­ség. Ezért kell rend, fegyelem és béke. Aki ez ellen vét, az állam és a nemzet ellen­sége.“ Slezvig tartományban népszavazást ren­del el az entente, népének hovátartozandó­sága kérdésében. Erzberger, a német köztársaság el­nöke, kijelentette, hogy a németség kész békében élni, de ha a békeértekezlet a Wil­­soni 14 pontot nem tartja be, a nemzetgyű­lés és a kormány nem írja alá a békeszer­ződést és a kérdés eldöntését népszavazásra bízza. Népszámlálást tartottak a csehek Vit­­kovic-ban. E szerint találtatott 15.553 cseh, 7878 német, 2924 lengyel és 739 zsidó. — 1910-ben pedig ez volt az arány : 3004 cseh, 15.037 német, 1322 lengyel. Á viszonyok szóval csodálatos módon megváltoztak a csehek javára. A statisztika ebből is kitet­­szőleg tényleg úgy változik, ahogy a készí­tői akarják. Németország lakossága a francia „Victoire“ szerint a háború alatt 67 millió­ról 50 millió lélekre csökkent. Azonban, ha a franciák továbbra is az egy és két gyer­mekrendszer mellett maradnak, akkor Német ország lakossága 40 év múlva még egyszer annyi lesz, mint Franciaország lakosságának a száma most. Benes miniszter az Union szerint a nemzetközi vörös kereszt egyesület választ-, mányához levelet irt, amelyben azt mondja, hogy a nagyfokú szükség és a nyomasztó viszonyok, a melyek közt a cseh-szlovák nép éhezik, és a keserű reménytelenség tényleg tragikusak annál a népnél, amely a világháború győzteseihez mindig bizalommal tekintett fel. Hát elviselheti-e ez a nép a nyomóruságot még tovább? Az éhség fo­lyománya a munkaerő eíhanyatlása és láza­dások, amelyek a fiatal köztársaságot a nélkülözhetetlen nyersanyagoktól, különösen a cukortól és a széntől megfosztják. Vannak fenyegető felforgatásokról szárnyaló hírek; s az ország végül is kikerülhetetlenül anar­chiába kergettetik, ha nem segítenek rajta, mig nem késő.

Next

/
Thumbnails
Contents