Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1918-06-02 / 21. szám
POLITIK M Ö Z O A Z D A S A ül ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: £ ▼ SZERKESZTŐSEG ÉS K1ADÓ^pzé,re..............“{<-{• ▼ Felelős szerkesztő: DR. VÁLYI BÉLA. ; hivatal: Pelevre........................ o K — í. ▼ J Egyes szám ára 20 Siller. r t Losonc, jókai utca 3. XIII. évfolyam 21 szám. Megjelenik minden vasárnap. Losonc, 1918. junius 2. Váljunk el! A bécsi községtanács azt a fenyegetést szegzi mellünknek, hogy Ausztria elválik tőlünk. Számtalan veszedelem közül mely érhet, ettől félünk a legkevésbbé. Sőt erre az ijesztgetésre sokan mindig szomorúan sóhajtunk fel: „bar már látnánk“. A bécsi községtanács tudós férfiai t. i. úgy képzelik, hogy, mert Magyarországnak van végre egy olyan agilis kereskedelmi minisztere, aki tud és akar tenni valamit a magyar ipar érdekeben, sietni kell valami külön komponsációk követelésével. Követelik hát a Tisza Glain-féle megállapodások közzétételét és módosítását. Mi nem vagyunk ez ellen. A megállapodásokat ugyan nem ismerjük , és abból, hogy Tisza csinálta, nem következik feltétlenül, hogy e! kell ragadtatva lennie tőle minden embernek, de már csak azért se bánjuk, nehogy osztrák szomszédaink azt kiabálhassák, hogy azért vagyunk ellene a revíziónak, mert ők követelik. Hát csak revidiálják. Csöppet se hisszük, hogy Tisza a legeslegjobb megállapodásokat létesítette volna a mi számunkra. Sokkal gavalérosabb. Most nem is az a fontos, fontos inkább az, hogy Ausztria kezd mindinkább hangosan kiabálni ellenünk s afféle kiuzsorázást emlegetni a mi részünkről. istenemre szemtelenség. Ezek a zötyögős térdű urak kezdenek mindent elfelejteni, illetve semmire se emlékezni. Elfelejtik, hogy mi a világ előtt csak hírben, dicsőségben, megbecsültetésben gyarapodtunk, mig ez a háború összes anyagi hasznát Ausztria vágta zsebre. Az elválást a maguk érdekében ne nagyon emlegessék, mert mi, ha tetszik, mi nem csinálunk nehézséget ellene. Soha se is csináltunk, sőt nagy kő esne !e a szivünkről ha már holnap igy szólhatnánk: na holnapután már magyar finánc vigyáz a Lajtánál az osztrák sógorra. Tehát csak elő a színnel, de nyíltan. És nem alattomosan nyelvet öltögetve. Mert az efféle „ijesztgetés“ ostoba és nevetni való. Félni ugyan senki se fog tőle. Szerelmesek soh’se voltunk egymásba. Az ágytól tehát nem is kell elválnunk. Az asztaltól pedig könnyen megtehetjük, hiszen azon mindig Ausztria lakott jól eddig. ÍSífS'ől-fflásroi U 11 Mikor a háború tavaszi hajtásában volt még, Vilmos császár azzal biztatott, hogy vége lesz akkorra, ha a fák lombjai lehullanak. Azóta már a fenyőfák lombjai is lehullottak legalább egyszer, de a háború még mindig jól érzi magát. Később azzal serkentették az emberek Losoncon egymást, hogy vége lesz a háborúnak mindjárt mihelyt az „Angyal drogéria“ megnyílik újból. Nos az Angyal drogériának eszébe sincs megnyílni többé s ha ebben a terminusban hinnének tovább az emberek, bele kellene a háború örökéletü voltába őrülniök. Ez a terminus sincs hát a szőnyegen ezentúl, amint hogy senki sem köti mAh Varsóhoz, Bieszíiilovszkhoz, sőt talán sokan Parishoz se a végét. De mikor lesz hát vége mégis egyszer, — kérdezheti e rosszul sikerült cikknek sajnálatraméltó olvasója ingerülten. Mi a fentiekhez hasonló pontos és megbízható terminusokat adni nem tudunk. Azt azonban reményleni merjük, hogy igazában a háború vége kezdetéről beszélni komolyan csak akkor lehetséges, ha majd a béke gondolatának kolportálása sehol, igy az ententenál se lesz kompromittáló. Ha majd a Clemenceau-féle őrültek a nekik megfelelő helyekre kerülve a józanok életbiztonságát nem veszélyeztetik s azok jutnak felszínre, akik nem gazemberek azért, mert e huszadik századot megszégyenítő öldöklést gazságnak, embertelennek nevezni merészelik. Ha Wilson összes hülyeségeit elmondta már, egészen szárazra beszélte ki torkát s csak az ajkai fognak mozogni teljesen hangtalanul, Loyd Georgot pedig efeletti dühében a guta lapítaná laposra. Ha majd a béke nem lesz hivatalból üldözve, mint az árdrágítás és végül... De mégse. Minek jósolgassunk tovább. Egy bizonyos csak : sohase voltunk közelebb hozzá, mint máma. Mert még tegnap is egy nappal messzebb voltunk tőle. No, no igazunk még se volt egészen a muitkor, amidőn úgy neki szaladtunk a susztereknek. Mert cipőnk az már lesz télire mindnyájunknak. Szterényivel — úgy látszik — nem lehet még se kukoricázni. A cipő azonban testünknek csak kicsi részét takarja és attól azért még mindig holtra fázhatunk, éhen halhatunk, ha nem történik idejében gondoskodás többi szükségleti cikkeinkről. A keményen megregulázott cipész urakat tehát a posztókereskedő és szabó uraknak, az élelmiszer árusoknak keil követni rövidesen és Szterényi miniszter egész munkát csak akkor fog végezni, ha ezeket az urakat is keményen ugyanúgy elintézi. L.S mi tudjuk, hogy Szterényi ezt el is intézi. Remélhető, hogy lesz idő, amikor a mai uzsoraárak negyedéért kapunk ruhát, fehérneműt, cipőt. Valamit azonban nem szabad elfelejteni. Azt. hogy ezek az emberek holmijukat Ausztriából kapják. S ha ők azt onnan uzsorával szerezve meg, itt vesztességgel lennének kénytelenek eladni, úgy nem lenne semmink se megint. Meg kell tehát kézzel foghatóan magyarázni Ausztriának, hogy nekünk nemcsak az éhes gyerekei, de az árui is kellenek. Sőt: csak ezek kellenek. Olcsón, tisztességes áron. Hogy a mi búzánk fehér kenyér alakjában isak úgy csuszhatik le gégéjükön a jó magyar szalonna és tüzes hegyaljai bor mellett, ha mi árut meg árút kapunk. Tisztességeset, jót és megfelelő pénzen. Másként egyék meg a posztójukat s lakjanak jói a gyógyszereikkel. Nem elég hát, hacsak itthoni iparosainkat és kereskedőinket fogja rövid pórázra már egyszer a kormány, de a Lajtán túl is sarkára áll. És mert tudjuk, hogy az elő vett radikális kúra másként nem is alkalmazható, biztosra vesszük, hogy Szterényi érteni fogja a módját, miként kell az osztrák áruraktárakat a magyar piac számára kinyitni. * / •• / f •• aj <rr * Közönség korebo 1 A tej. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! A Buzatéren van egy tejcsarnok, ahová én már több mint egy féléve mindennap rendszeresen a szobaleányomat küldöm egy liter tejért. Azért csak egy literért, mert a csarnok tulajdonosa két literben megbeszélt tejkvantumomat apránkint ennyire redukálta. Én azonban a mai szűkös viszonyok közt ennyivel is beérném, ha mindennap legalább ezt a kis mennyiséget megkaphatnám. Mert ily módon gyerekemnek legalább az uzsonnakávéja lenne biztosítva, ha már jó magam teát iszom is folyton azóta a urammal. Azonban sajnos, ezt se kapom rendesen. Örülök, ha hetenként háromszor jutok egyegy literhez. Legtöbbször azzal jön haza a szobaleányom, hogy elfogyott a tej, mire a sor reá került.
