Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-27 / 3. szám

£osonci djsá$

POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: ▼ ▼ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓPiiéésvreévre : ; : : WA-l: t Felelős szerkesztő: DR. VÁLYI BÉLA. ; hivatal:

Egyes szám ára 20 fillér. t t Losonc, JÓkai-utca 3.

XIII. évfolyam 3. szám. Megjelenik minden vasárnap. Losonc, 1918. január 27.

Hadikiadásaink.

Rövid idő előtt jelent meg a közös pénzügyminisztérium jelentése az 1914-15., 1915—16., 1916—17. évek háborús kiadásairól. Minden háború előtti fogalmat revízió alá kell vennünk nagy emberközösségek vagyonkezeléséről, s legfeljebb a nemzeti vagyonnak problematikus módon kiszámított értékét mérhetjük össze azon összegekkel, melyeket a jelentés feltüntet. Csupán a végösszegek foglaltatnak a jelentésben, melyből megtudhatjuk, hogy 1914— 15-ben 9870 millió, 1915 —16-ban 14.842 millió, 1916 —17-ben 17.789 millió használtatott fel a hadsereg céljaira. Ugyanezen idő alatt a haditengerészet kiadásai 411 milliót emésztettek fel. Az összes kiadások ezek szerint 41.930 millió koronát tesznek ki. Csupán tájékoztatásul jegyezzük meg, hogy Franciaország kiadásai ugyanezen időszak alatt 82milliárdra rúgtak.

Valutánk rosszabodása azt eredményezi, hogy hadikiadásaink a valóságban nem érik el azt a mértéket,

melyat a fentidézett számokból következtetni lehetne. Ha ugyanis a pénz vásárló ereje a felére vagy a harmadára szállott le, úgy a még meglevő, a háború által fel nem használt javak pénzértéke megfelelőképen emelkedett. Ha tehát a monarchia háború előtt 200 milliárdra becsült vagyonát a pénz ’mai vásárlóértékének megfelelően 400 milliárdra tesszük, úgy eddig a háború nemzeti vagyonunk 16 százalékát emésztette fel.

Sajnos, a szűkszavú jelentés nem enged betekintést abba, miként oszlottak meg a felhasznált tőkék a monarchia két állama között? Pedig érezzük, hogy ettől függ egész közgazdasági életünk háború utáni fejlődése. Ha a hadikiadásaink a kvótánál nagyobb része költetett el Magyarországon, akkor Magyarországnak a külfölddel szemben való eladósodása nem nőit meg nagyobb mértékben, mint Ausztriáé. Akkor a hadikiadások legnagyobb része természetben való munka és áruszállításokból állott, és amily gyorsan ez a regenerálódási processzus bekövetkezik, abban a mértékben áll helyre közgazdaságunk is.

Külön volna megvizsgálandó a hadsereg által véghezvitt invesztíciók ügye. S itt az agrárállam lényeges hátrányba kerül az iparos állammal szemben. Mig az agrárállam termelését kiszállítja, földjének termőerejét csökkenti, nyersanyagait elpusztítja a háború, a vételárat az illető ország számlájára prezentálja.

Az iparos ország ellenben a felhasznált pénzből létesített vasutakat, gyárvállalatokat a békés közgazdaság szolgálatába állítva, gyorsabban kiheveri a háború okozta veszteségeket.

Ezen kérdésekre sürgős felvilágosítást vár az ország minden közgazdasági érzékkel bíró polgára, mert ezek nélkül sem a békére való átmenetet, sem a béke első éveinek gazdasági munkáját céltudatoson előkészíteni nem lehet.

Adja át fémtárgyait a hadseregnek.

Közel ka.

A Losonci Újság eredeti tárcája. Irta: Valér.

II.

Kozelka neki támasztotta hátát a piszkosra meszelt barak rozoga ajtófélfájának. Úgy bámulta a Göncölszekerét. Már ide s tova két éve meredt rá igy majdnem minden este. Lelke kikapcsolódott a környező sivár, vigasztalan valóságból és elszállt messzemessze abba a kis felvidéki falucskába, ahol az ő pitvara ajtajából nézve a Göncölszekere éppen úgy felette és előtte ragyogott egyszer, mint itt most Szibériában.

Szent igaz, ha ő innen óvatosan elléphetne valamelyik éjjel s az utón a hét csillag után igyekeznék, hónapok múlva a háta mögé settenkedhetne a feleségének. És be foghatná a szemét. Azt a szép két kék szemét, azokkal a hosszú szempillákkal.

— Jaj, ki az ? — riadozna az asszony. De ki nem találná. Persze hogyis gondolhatná, hogy a hitves ura annyi mérföldről egy sor előzetes irás, egy sor tudósítás nélkül került melléje. No de hiszen lenne öröm aztán. Még a Jancsika is, kit csaknem párnában hagyott otthon akkor

így évődött magával esténként a szükmellü kis falusi suszter. A mellette elhaladó prémkucsmás fogolyőr el se tudta képzelni, hogy mi bámulni valója lehet annak a hitvány magyar bakának folyton a csillagos égen.

A Göncölszekere pedig hívta, csalogatta. Csak menjen utána, elvezeti szépen. Hiszen úgyis itt a béke.

Ha az ember a lehetetlenre sokáig gondol, lehetővé válik.

Így történt, hogy egy reggelen Kozelka egészen lerongyolódva, lesoványodva beállított a káderhez.

Meggyüttem, alásan jelentem, - mondta a kövérre hízott őrmesternek, aki őt három év előtt a przemysii suszterájba dirigálta. Annak hiába, jobban sikerült a háború, mint neki. Nincs mindenkinek egyforma szerencséje. Mert hát lám-e, még a kajla lábú kisbiró is ott seper már a kaszárnya udvarán. Ki gondolta volna, hogy még ő rá is fanyalodnak egyszer. Fene étvágya is van ennek a huncut háborúnak. Mindenkire éhes.

Látom. De honnan ilyen rongyosan ? kérdezte az Őrmester. Bozontos szemöldökei szigorúan összefutottak.

— Csicscsak, lesz itt nemulass mindjárt, vigyorogtak majd mind, akik körül állták.

— Szibériából, vágta ki Kozelka.

De erre a szóra még az őrmester is lekapta a sapkát. Úgy nézett rá, mintha a sírból jönne.

— Nini, hisz’ ez Kozelka, a suszter! —r kiáltott a kisbiró, ki ujfent odakajláskodott a két ballábával.

Hát az biz, én volnék.

Hiszen te meghaltál, — folytatta a

kisbiró.

Meg az öreg a . . , hát nem látod avval a két vaksi szemeddel, kiált az őrmester, mert magához jött végre.

— Pedig a feleséged már el is siratott rég’, meg-meg mán meg is vigasztalódott. Szegény Kozelka, jobb lett volna neked Szibériában . ..

De sietett is haza Kozelka kicsi falujába még az napon este. Kergette a szó, zugolt a fülébe a kajla kisbiró gúnyos mormogása: hogy az ő Katája megvigasztalódott. A Göncölszekere ragyogott felette, hívta, vezette. A másnap reggele már otthon találta ...

Né, ki hitte volna, fogadta az asszony.

Tudom, hogy nem hitted, tudom, hogy nem vártál...