Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1918-05-26 / 20. szám
2. oldal.__________ _____LOSONCI U J S Á G __ 1918. május 26. amelyiket Poljanics Pál és társai, — amint ezt múlt számunkban jeleztük, — Losoncon elkövettek. A csendőrség az összes tárgyakat átvételi elismervény ellenében a katonai rendőrségnek adta át. Poljanics Pálné a csendőrőrs kérdésére előadta, hogy a nála talált tárgyakat férje hordta haza; hasonlóan nyilatkozott Oaraj Pálné is, ki anyósa Poljanicsnak. Oyeman Jánosné és Kiszely Jánosné azt adják elő, hogy ők a náluk talált kincstári holmikat egy ismeretlen nőtől vették. Deák Jánosné sz. Poljaniks Mária férjétől kapta a tárgyakat előadása szerint. Az ügyészség indítványára büntető eljárás indult meg nevezettek ellen orgazdaság vétsége miatt a losonci járásbíróságnál. Közigazgatási bizottsági ülés. A vármegye közigazgatási bizottsága folyó hó 13-án rendes havi ülést tartott főispánunk elnöklete mellett. Nagy Mihály alispán a közélelmezési kérdések tárgyalása során bejelentette, hogy a legutóbbi gabona rekvirálás 583 vaggon eredménnyel végződött. Kitüntetés. Hanzély Márton árvaszéki elnök sok évi buzgó közhivatali működése elismeréséül a III. osztályú vaskoronarendet kapta. Herzog Ignác adománya. A besztercebányai kereskedelmi és iparkamara egy alap létesítését akarja, melyből a háborúból viszszatérő kisiparosok és kiskereskedők lennének felsegélyezendők. Mint hirül vesszük, Herzog Ignác legutóbb 10.000 koronával járult ez alaphoz. Biztosra vesszük, hogy a jó péida buzditólag fog hatni és mihamarább követőkre talál. AJózsef főherceg szanatórium tisztújító közgyűlést tartott, melynek során annak éveken át érdemes elnöknője, özv. Pongrácz Edéné egészségi állapotára tekintettel lemondotttisztéről. A közgyűlés jegyzőkönyvi köszönetét fejezte ki elnöknőjének,- helyébe Riesner Edénét választotta meg. Az egylet uj titkárja Kohlman Károlyné, pénztárnoka pedig Lengyel Dezsőné lett. Adomány. Rehák Edéné 8 koronát küldött be hozzánk a szerencsétlenül járt Mózer Anna cselédlány javára. Nevezett az összeget kiadóhivatalunknál átveheti. A losonci ipartestület közgyűlése. A losonci ipartestület f. hó 20 án tartotta meg évi rendes közgyűlését Kujnis Gyula elnökletével. A közgyűlés tudomásul vette 12 éven át volt jegyzőjének Kuzma Andornak lemondását és jegyzőkönyvi köszönetét szavazott munkásságáért. Ezután Kujnis Gyula gyenge egészségi állapotára utalással mondott le az elnökségéről. A közgyűlés Engel István indítványára egyhangúlag az ipartestület diszelnökévé választotta meg Kujnis Gyulát. Majd a tisztujitásra került a sor. Az ipartestület elnökévé Dortsák Lajost, ügyészévé pedig ar. Vályi Béia ügyvédet választották meg. Az elöljáróság tagjai lettek: Domborovszky József, Einetter József, Fekete István, Gregor János, Paulovics Béla, Prász Antal, Schönvaid Sámuel, Hodlik Pál, Hideg József, Antalik István, Vágó József, Hanuszka János, Dávid Zsigmond, Cservenák József, Kaich Antal, Miskolczi Lajos, Huszár Mihály, Engel István, Schlüszier Mór, Virág Kálmán és Dortsák Sándor. Póttagok: Zacher Gyula, Kiss János, Ambrus Mihály, Haas Lajos, Varga István és Mráz Sándor. Számvizsgálók: Medveczky István és Breznay János. A közgyűlés a tagsági dijat évi 4 koronára, a jegyző fizetését pedig évi 1000 koronára emelte. A jegyző hivatalos működési ideje naponként este 6 órától 7 óráig. Rokkantaknak. Kohlman Károlyné kezdeményezésére több losonci úrnő pünkösd hétfőjén uzsonnát vitt a helybeli szegényekháza kilenc rokkantjának. A nemes példa követésre méltó. A helybeli Vöröskereszt a hazatérő hadifoglyok javára junius első napjaiban nagyszabású népünnepélyt rendez. Az előkészületek már megtörténnek. Felmentett főjegyző. Pongrácz György vármegyénk főjegyzője, ki a háború kitörésekor önként jelentkezett katonai szolgálatra és azóta legtöbb idejét a frontokon töltötte, a katonai szolgálat alól felmentetvén, hivatalát ismét elfoglalta. Érettségi vizsgák. A losonci főgimnázium írásbeli érettségi vizsgái a múlt héten tartattak meg. A vizsgán 5 rendes és 5 magántanuló vett részt. Gyermek'előadás. Titkay Böske, Manci, Izi, Zvoda Kiári és Manci, Medveczky Rózsi, Bánét Elza és Ilona pünkösdkor gyermek előadást rendeztek, amelynek 32 kor. tiszta jövedelmét a helybeli Vöröskeresztegyletnek juttatták. Az egylet elnöksége ezúton is köszönetét mond a derék kislányoknak, kik szorgalmukkal és szép játékukkal hozzájárulni igyekeztek a Vöröskereszt áldásos munkájához. Segítse vissza a jó isten. Gyurcsányi Ernő losonci fényképész március hó 5-én hazajött az orosz fogságból. Amikor műtermébe lépett, észrevette, hogy összes ruhaneműi, fényképészeti cikkei cs másértákesebb tárgyai eltűntek onnan s azok hült helyét csak egy cédula jelezte ezzel a jó kívánsággal: „segítse vissza a jó isten!“ Gyurcsányi feljelentésére a nyomozás megindult és a kihallgatott tanuk vallomásai alapján Hlinka János lakatos került gyanúba, kinek lakásán házkutatás tartatván a ruhanemüek egy részét megtalálták. Hlinka azonban tagadja a tettet és a tanuk vallomásával szemben hangoztatja, hogy sohase járt Gyurcsányi műtermében. Hasznavehetetlen lugkő. Ehrenfeld Albert szappanos szappanfőzésre alkalmas 100 fokos lugkövet kínált fűnek fának megvételre, Vett belőle Tóth József helybeli hentesmester is 48 kilogramot. Amikor azonban azzal szapant főzni próbált, kisült róla, nemcsak hogy gyengébb 100 foknál, de sőt szakértők szerint tökéletesen hasznavehetetlen, Ehrenfeld a nyomozást foganatosító detektív kérdésére előadta, hogy ő a lugköAet egy soroksári embertől vette, kinek nevét azonban meg nem mondja. Azzal védekezik, hngy neki az egész eladásból mindössze 20 korona haszna volt. Az eljárás megindult Ehrenfeld ellen. Lövöldöző tanonc. U. G. 16 éves lakatos tanonc május hó 5-ikén vasárnap délután öt óra tájt valahonnan kerített egy Mandlicher-fegevert és azzal kilőtt a pakfongyári tanonc otthon ablakából a tüzér kaszárnya felé. A járdán éppen katonák haladtak és csak az a szerencse, hogy a golyó a járda mellett lévő fába hatolt, mert különben a katonák egyikét lövi agyon. U. G. nek nem ez az első esete. Mert mint tanonctársai mondják, már több ízben lövöldözött ki az Otthon ablakán. A rendőrség két napi elzárásra Ítélte kihágásért a gondatlan tanoncot. A néma. Miklós György vámosfalvai lakos néma április hó 17-én délután a szomszédságában lévő Blazsek Józsefet, amikor ez a rétjére vizet eresztett, minden ok nélkül úgy fejbe ütötte, hogy 8 napon túl gyógyuló sérüléseket ejtett rajta. A nyomozás során kihallgatott tanuk azt igazolják hogy a tett elkövetésére Kassa Györgyné biztatta fel a némát, ki azonban tagadta ezt. Maga a félkegyelmű néma Miklós is ellene vallott azonban, mert nevezett jelekkel azt bizonyította, hogy feíbiztatója Kassáné volt, ki azért buzdította fel őt a kezében lévő fejsze használatára, mert Blazsek állítólag szamárfület mutatott a némának Diákok menetelése. Főgimnáziumunk VI. és VII. osztályú növendékei a múlt kedden, mintegy az évközben tartott katonai gyakorlatok befejező vizsgálatakint, Losonctól Ludányba gyalogoltak Sznopkó János főhadnagy és Scherer Lajos tanár vezetése mellett. A növendékek a 29 kmnyi utat a legnagyobb könnyedséggel tették meg Olcsóbb lesz a kalap A Budapesti Kalapos ipartestület kérelmére a kormány nagyobb mennyiségű gyapjút utalt ki kalapok készítésére. A kalapokat magyarországi kisiparosok fogják elkészíteni és a közvetítő kereskedelem mellőzésével forgalomba hozni, ami által a kalapok lényegesen olcsóbb áron fognak a fogyasztó közönséghez jutni. Árdrágítás. A rendőrkapitány 301) kor. pénzbüntetéssel sújtotta Ferenczi József bőrkereskedőt azért, mert egy 70 fillér értékű bőrdarabkát 4 koronáért adott el. Ferenczi az Ítéletben megnyugodott Felülfizetés. A Losonci Torna Kör f* hó 12-én tartott táncmulatságán Wagner Sándor kir. tan. polgármester 10 koronát felülfizetett, melyért ezúton mond köszönetét a rendezőség. Egy színésznőhöz Szép színésznő, — mindegy magának, Hogy elhagyom magát. S az erkélypáholy homályában Más ül ezután ! Szép színésznő, — mindegy magának, Hogy tél jön ősz után S egy legény iakás szobájában Más várja magát. Szép színésznő, — mindegy magának, Ha más fizeti a ruhát. Ha vén lesz majd az udvarlója, Csak szórja aranyát Szép színésznő, — mindegy magának, Ha fehér paplanét Á legújabb barátjának, Pirosba vonja át. Szép színésznő, — mindegy magának, A csók is régi lesz, Dohányiliat, — s virágjának Illata régi lesz . -Szép színésznő, — mindegy magának, Ha cseng is a pohár S pezsgő helyet ócska vhyskit Iszik a cigány. v Szép színésznő, — mindegy magának, Akkor sem lesz más Ha parfümös szép levél helyet Gyászjelentést vár Gróf Lajos.