Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1918-04-07 / 13. szám

MCI ÚJSÁG

POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: v ▼ SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓFéfésvrevre : ’S K z: 5: l Felelős szerkesztő: DR. VÁLYI BÉLA. ; hivatal:

Egyes szám ára 20 fillér. ▼ ▼ Losonc, JÓkaí-lltca 3.

XlH.3évfol> am 13 szám. Megjelenik minden vasárnap* Losonc, 1918. április 7.

Végre

Hát az igaz, hogy furcsa az a mi Ausztriával közös egész berendezkedésünk. Más országban, ha a külügyminiszternek valami fontos mondani valója van, egyszerűen oda áll a parlament elé és kibeszéli magát. Szegény Czernin grófnak, kinek személye nagyra nőtt mindannyiunk szemében az utolsó napokban, — ez nincs megadva. Hol néhány riportert kell össze fogdosnia, hol meg egy banketten ragad poharat és alkalmat ahhoz, hogy könnyilsen a lelkén. Lám most is hét éhes, élelmiszerért síró bécsi községi tanácsost fogott fülön, hogy mindazt a sok szépet és kedveset elmondja, ami mindnyájunk pillanatonként növekvő békevágyának némi könnyítő csepékét nyújt. -Tökéletesen igaza van Czernin grófnak. Ha már könnyebb 120 kilométerről Párist lőni, mint a delegációt összetoborozni, akkor tényleg ott szóljon hozzánk, ahol éppen módja van hozzá.

Ezért a legutóbbi beszédéért egyenesen hálásak lehetünk. Némileg megnyugtatott, hogy az ukrajnai békekötés gazdasági eredményei segíteni fognak az élelmiszer hiányon. Tudtunkra adta az eddjg csak találgatott román békekötés feltételeit. Itt ugyan szentimentális egy kissé, mert hűtlen oláh szövetségesünk egyáltalán nem szolgált arra, hogy a lelkében maradó tövisekkel sokat törődjünk és senki se hiszi el, hogy Romániát ami nagylelkűségünk és nem az ő veresége indította volna a gyors megbéküiésre, no de hiszen ez mindegy akkor, amidőn az eredménnyel meg lehetünk elégedve, amikor többet Romániától úgy se akartunk.

Nekünk azonban most különösen azok a megbotránkozástól ércesen dörgő szavak tetszenek, amelyekkel a nyíltan hazaárulóknak mondott cseh pártvezérek ellen kel ki és ezzel szemben a mi fiaink hősiességét magasztalva szemükre lobbantja a magyar állam területi integritása ellen intézett aljas merényletüket. Végre- egy régen vál t'őszinte "szó, végre egy igaz beszéd. Végre a soká érdemetlenül keblen melengetett kígyó hivatalos leleplezése, bizonyos századok óta tartó előítéletek nyílt megbuktatása.

Reméljük, hogy mi magyarok, kik úgy szólván egyedül tartottuk és tartjuk Atlaszként a monarchia terhét válóinkon ebben a háborúban béketüréssel és erőinket meghaladó áldozatkészséggel, ezek után végre a jövőben megtaláljuk számításunkat. Reméljük, hogy

az a nagy jó lét, az a sok dédelgetés, melynek eddig a cseh volt részese, a mi osztályrészünk lesz majd és gazdasági és politikai függetlenségünket egyszer elérve oda jutunk, hogy magyar hadsereggel magyar vezérek vezényszavára módunk lesz, — ha kell — megvédeni magunkat, sőt: oda is sújtunk, hol holmi földünkre, tizenegy megyénkre éhes ostoba ideák megszületnek.

Füleki pártalakulás. Husvét hétfőjén óriási érdeklődés mellett megalakulta kormányt támogató függetlenségi és 48-as párt pártonkivüli kerettel. Alakuló ülésen, melyen a választó kerület összes községei képviselve voltak, Horkovics Gyula földbirtokos elnökölt

Ref. Nőegylet teaestélye

Igen tisztelt Szerkesztő Ur!

Már csak eldicsekszem, hogy csütörtökön este a Ref. Nőegylet jóvoltából egy igazi hangversenyben volt részem. Mert olyat nem lehet hangversenynek nevezni, mint pl. Hubay-féle volt, ahol egy embernek egyetlen kis hangszerével szemben az egész zsúfolt terem közönsége hallgatásra van kárhoztatva ?

Ez volt a hangverseny! Bár nem az volt a neve (tea-estély volt) de a közönség igazán versenyre kelt a azokkal, akik a szin-T Á R C A

i.

\

Utazás egy táska körül.

Hová tetszik utazni doktor ur?

— Pestre. Többféle dolgom van s pénteken tárgyalásom. Hát ön, bankdirektor ur ?

— Detto. Legalább ketten álldogálunk majd a folyosón egész éjszaka.

— Bizony helyet alig kapunk direktor ennyi utas mellett.

A vonat másfélórai késéssel nagy nehezen végre bepöfögött.

Ismerősömmel együtt szinte örültem, hogy felfértünk rá. Még a pufferokon is utasok lógtak.

Pásztó felé jártunk és én a lábaimat már csak olykor s akkor is valami olyan két kőoszlopnak éreztem, melyeken fáradt törzsöm nyugodni szeretne. A láb nélkül születettnek lehet ilyen az érzése. Ekkor kiszállott két velünk a folyosón utazó úri ember. Éppen mellőlem. Egy pillanatig se késlekedtem. Padlóra dobtam az utazó bundámat és végig heveredtem rajta.

— Doktor ur mondtam később, — mert a fejemet sehogyse tudtam elhelyezni — adja ide a kis táskáját, az isten áldja meg,

hadd tegyem a fejem alá. Legalább el nem lopják a kezéből.

Dr. Peliczky, ki a nehéz aktákkal telt táska miatt olykor kétkedve pillantott a karjára, hogy meg van-e még, ideadta:

— Jaj, csak tessék nagyon vigyázni rá, mert ha elvesz, öngyilkos leszek, — felelte. De látszott rajta, hogy készséggel szabadul tőle.

Hatvanban kiszállt, hogy megszenvedett izmait egy kiS mozgással uj életre keltse, az én doktor barátom. Én tovább is fekve maradtam a folyosón. Persze a szememet le sem tudtam hunyni. Mindig attól féltem, hogy agyontaposnak.

— Hol vagyunk kérem ? — kérdi egyszerre az éppen fejem mellett lévő fülkéből riadtan kiugorva valaki, miután kis hijja, hogy a fülemre nem lépett.

— Hatvanban mondtam, kárörvendve, mert sejtettem, hogy az illető elaludta az állomását.

Nem is tévedtem.

— Tyü a Ponciusát, hiszen nekem Abczon kellett volna kiszállnom.

— Sajnálom feleltem, hogy valamit

mondjak.

Ezzel a hatalmas termetű, nagyokat

szuszogó ember, miután összes tyúkszemeimen végig tangózott, kirohant a kupéból. Én pedig kényelmesen* elhelyezkedtem a helyén. A doktor ur táskáját is természetesen magamhoz vettem.

Rövidesen elaludtam és csak arra ébredtem fel, hogy mozognak, készülnek az emberek melletem. Pesten voltunk.

A kiszállás után —időkellett hozzá, mig a peronra léptem — az első dolgom az volt, hogy utitársam öngyilkosság terhével rám bízott táskáját visszaszármaztassam.

Széjjel néztem. A doktor sehol. Öt lépést előre. Sehol. Tiz lépést. Sehol. Húsz, harminc lépést előre, már a kijáratnál vagyok. Sehol. Vissza a vonathoz.

— Doktor Peliczky — ordítom kétségbe esetten előre. Hiába. Hátra. Hiába. A világ mind a négy tája felé. Egy kukk se sehonnan. Csupa idegen arc nézett innen is, onnan is felém. Egynémelyike talán bolondnak is tartott.

Szent isten, mi lesz ezzel a táskával. Az a szerencsétlen Peliczky doktor még a villamos alá fekszik a végén.

Másfél óra hosszat szaladgáltam idestova az állomáson. Úgyszólván minden szöglyukba benéztem. Már a detektiveknek is gyanússá