Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1918-03-31 / 12. szám
XIII. évfolyam 12. szám. Megjelenik minden vasárnap. Losonc, 1918. március 31 POl I TI KAI. KÖZ GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: ▼ [ ■ í SZERKESZTŐSEG ÉS KIADÓ-Esésiévre..............io K - f. ▼ Felelős szerkesztő: I R. VÁLYI BÉLA. I hivatal: Felevre.......................... 5 K - f. ▼ ^ Egyes szám ára 20 fillér. t ▼ - Losone, Jókai-utca 3. I 111 svét. A kálváriajárást, a feketeség szomorú nagyhetet követi a diadalmas félj támadás. Krisztus végigszenvedte a lelki gyötrelmeket, a testi bántalmakat, a keresztre feszittetést, hogy anfiál nagyobb legyen a győzelem s biztosabb eszméinek, tanításainak örökkévalósága. Az Ember-Krisztushoz hasonló a magyar nemzet mai sorsa. A mostan vértől gőzölgő nagy világpusztulás előtt mennyit kellett szenvednünk ellenségeink gunykaca a, szitkozódása, ármánykodása és irigysége miatt! Jöttek a kétségbeesés nehéz órái. Kételkedtünk azon, vájjon életképes e még a magyar ? Itthon élősködő, de titokban kifelé húzódó nemzetiségeink már-már feldarabolták ezcréves"^omágtmJr stenidí - területét Aztán bekövetkezett a világháború. Ránkrontott az egész világ. Északon az orosz, keleten az oláh, délen a szerb pusztította nemzeti vagyonúnkat; véreinket korai sírba szólította az olasz hűtlenség, a francia hiúság, az angol kalmár szellem könyörtelen ridegsége. A magyarság legjobbjainak százezrei szálltak korai sírba; százezrei bénultak, sántultak, vakultak meg avagy lettek apatlan árvává, csakhogy a honi föld szűziességét rabló idegen be ne szennyezze. Nehéz kínszenvedés, súlyos kálváriajárás ez! De már tül vagyunk a nagypénteken. Uorlice, dunai átkelés, Isonzó és más sok-sok nagyszerű haditény után már kezd derengeni a reggel. Keleten már pirkad. A magyar kar b ijtársiasan a német kitartással; a magya hűség vetélkedve a német hadvezetéssel ; a magyar hazaszeretet a német császárimádással kiküzdi iassan, de biztosan a békét. A sok szenvedést feledteti a siker. A százezernyf-hőSF Tbíütt bd-btvär~fefe'tf --már hajt a márciusi ibolya: jön a tavasz, a megujhódott élet, a feltámadás. Karddal kell békét teremtenünk; szenvedéssel, nélkülözéssel kell azt megfizetnünk. De sebaj! Uj, jobb kor kecsegtet, erősebb hit vezérel bennünket. ■< Magyarország nem volt, hanem lesz», mondá a nagy Széchenyi s mily igaza van. 1848 lefektette az uj Magyarország alapjait. Hatalmas, díszes epületet ezekre nekünk kell építenünk. Általános választójog, nemzeti hadsereg, állami népoktatás, gazdasági okszerű berendezkedés, igazságos adóztatás ezek az uj eszmék, amelyek a vérfürdőn át vezetnek a nemzeti feltámadáshoz, megerősödéshez, függetlenséghez és önállósághoz. Oh boldog husvét, várt feltámadás, jöjjön el minél előbb a te országod s veled a magyar nemzeti öntudat és béke! Sch. L Választók összeírása. Havas Üyula és Niernseé József mint Nógrádvármegye központi választmánya által a losonci képvisdőváiaszíú kerületben, a losonci i. és íi. szavazókörben az országgyűlési képviselőválasztók összeírása céljából kiküldött öszszeirói küldöttségi elpökök közhírré teszik, hogy a küldöttségek 1918. évi április hó 3-ik napjának délután 5 órájában Losonc város tanácstermében meg fognak jelenni oly célból, hogy az országgyűlési képviselőiem pl passati. Csákány alá kerül egy régi ódon ház. Omladozó falait bevonta az idő patinája, de a fehér csipkefüggönyös ablakokon át még eleven élet tekint az utcára, égő piros muskátlik és kékszemü campanulák nevetnek a járókelőkre. Bent az udvarban puha, selymes zöld pázsit, szomorú nyírek, a terebélyes vadgesztenyefa árnyában rezeda és ibolya, a tornác oszlopain magasra kapaszkodó lila virágú klematisz. A kis kertben rózsalugas száz meg száz álmodóan fehér rózsával, gyenge fejecskéjüket megimbolygatja a suhanó szellő. Hosszú, vékony, ezüstös szálak úszkálnak a levegőben, s a forró őszi napsugár mint nyár derekán uj bimbókat fakaszt az ágakon. És amilyen egyszerű kedvesen ósdi a ház külseje, olyan meleg, meghitt, régi divatu az interieur is. A szobákban csupa régi bútor, mintha csak száz esztendő előtti időről maradtak volna itt. Oroszlánkörmü, berakott szekrények, magas, orgonaszerü, rézvereses almárium sok-sok fiókkal. Az egyik nyitva felejtett kis fiókjából árad ki talán az a múltakra emlékeztető, szárított levendula levelek illata. A sarokban világoskék selyem bútor, alacsony tabürettek, a puha divánpárnák egyikén, pislogó, nyújtózkodó gyönyörű szép nagy fekete macska, az egyetlen élő lény a kihalt szobákban. A kis díván előtt fekete ébenfa asztalka, rajta finom kristálypohárban kis csokor fonnyadozó feh-Jr viola. Az ablakmélyedésben, kis emelvényen nagy öblös bársony karosszék, mellette piros selyemmé! bélelt kézimunka kosárka, finom horgolás könnyedén rávetve, mintha csak az imént hirtelen, szép fehér kezekből hullott volna. A falakra megbarnált keretekben képek és acélmetszetek. Középen női portrait majdnem életnagyságban. És ez a már nem fiatal, de még mindig bájos női alak — fekete bársony ruhában brüsszeli csipkegallérral — kinek egész lényén visszatükröződik az a finomság, gyöngédség és előkelőség, mely az emberrel veleszületik, de eltanulni semmi vagyon árán nem lehet, úgy beleillik ebbe a bájos divatját múlta, érdekes, szép régi Biedermayer keretbe. Szellemes finom profil, ragyogó sötét szempár, melyből a női lélek subtilitása kisugárzik. Távolba néző szemek, melyek csak az élet szépségeit látják meg, szennye és salakja fölött elsiklanak. Némaságában is beszédes száj, ajka körül szomorú mosoly, mintha csak azt mondaná: »A tavasz és a boldogság nem tarthat örökké. Kihűl a sugár, elhervad a rózsa, elhull minden virág és az ősz hervadása ráborul az emberek szivére is.« Sötétbarna faragott kakukóra fehér csont mutatója jelezte az idő fjplyását. A Xll-es szám fölötti pici ajtócska nyitva és az élettelen, fából készült és az órákat mégis hangos kakukszóval hirdető kis madárka nyitott csőrrel úgy meglapul a nyílásban, mintha kiáltozás közben valami vátatian nagy csapás örökre elnémította volna. Pedig ez a régi óra jószerencsében és balsorsban egyaránt eggyé forrt a régi ház lakóival. Hangosan ketyegett és vígan hirdette a kakuk az örömnapokat és bus kongással tudatta a szomorn fájdalom óráit. Most már elnémult. Ketyegése nem zavarja az ódon bolthajtásos szobák méla csöndjét, kakukszó nem üdvözli többé a felkelő napot. A csendesség oázisából elköltözött az utolsó lakó is, oda, a honnan nincsen visszatérés. Kialudt az alkonyfény utolsó sugara, hosszú sötét árnyak szállnak alá a csöndes szobákra, a hová semmi sem hallatszik a külső világ zajából. Az ábrándok és álmok csöndes otthonának sorsa meg van pecsételve. Bútorát szétviszik. Csákány és kalapács megkezdi munkáját, falait lebontják, hogy poraiból mint Phönixmadár uj nagy, modern palota emelkedjék. Más lakóházban, más divat és más emberek lesznek. A régi álomvilágból majd nem marad egyéb, mint a múlt emlékezete, mely néha-néha holdvilágos, viola illatos estéken hideg fényes termein mint hazajáró árny fog csendesen átsuhanni. Várady Szidónia
