Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1918-03-03 / 8. szám

1918. március 3. LOSONCI ÚJSÁG 3. oldal. A pap a további botrányos feleselgetést elkerülendő kényteleien volt a prédikációt abbahagyni és lejönni a szószékről. Feljelentésére eljárás indul meg Megyeri Lajos ellen a btk. 191. §-ába ütköző vétség miatt. Haláleset. Gyász érte dr. Lux Gusztá­vot, városunk kedvelt aljegyzőjét. Csütörtö­kön vette a szomorú hirt, hogy bátyja Lux Gyula honvédszázados, ki a mozgósítás óta sebesülés nélkül részt vett a háború úgy­szólván összes harcaiban, pár nap előtt a rauschbergi kórházban tífuszban elhalt. A hősi halált szenvedett százados éppen őr­nagyi kinevezés előtt állott. Szerkesztőváltozás. A Losonc és Vi­déke szerkesztőségébe belépett Halmi^Leon, aki mint felelős szerkesztő a lap politikai részét fogja vezetni. Pártértekezlet. A kormányt támogató párt tagjai gróf Majiáth I. Géza főispán fel­hívása folytán február 25-én értekezletre jöttek össze, melyen a további szervezkedés és lépések megtételének módjai megbeszél­tettek. Megyei közgyűlés. Vármegyénk tör­vényhatósági bizottsága e hó 9-én rendkí­vüli közgyűlést tart, melyet ugyanezen na­pon az állandó választmány ülése fog meg­előzni. Haláleset. Mauks Józsefné adótárnok neje február 28-án élete 38-ik évében hirte­len elhunyt. Temetése 2 án délután volt nagy részvétmellett. A Magyar Asztaltársaság Bartos Lajos máv. forg. főnök elnöklete mellett vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését a tagok élénk részvétele mellett. A múlt évi munkásság beszámolásán kívül a tisztikar kiegészítése volt a közgyűlés egyik fő­teendője. Pénztáros lett Telek Béla, választ­mányi tagok Baskay Ferenc és Sternlicht Sándor. Tiszteleti tagul Sternlicht Sámuel választatott. Ez a jótékony egyesület fenn­állása óta 391 fiút és 186 leányt ruházott fel 14.894 korona értékben. Melegszívű emberbarátok figyelmébe ajánljuk a Magyar Asztaltársaság ügyét, hogy önkéntes ado­mányaikkal minél hathatósabban segítsék elő a meztelen nyomor enyhítését. Műkedvelői előadás. Fabriczy La­­josné rendezésével március 16-án nagy­hatásúnak ígérkező műkedvelői előadás lesz a Vigadó nagytermében. A tiszta jövedelem fele a losonctamási kör hadi özvegyei és árvái javára; fele részben pedig a losonci háziezred javára fog fordittatni. A Losonci Torna Kör megalaku­lása. A háború kezdete óta nem működő Losonci Torna Kör ez évben újra meg­alakult. Tagjai a Losonci Sport Club egye­sületből alakultak és február hó 24-én tartották alakuló értekezletüket. Tekintettel a háborús viszonyokra, mert az újjá alaku­lásukhoz szükséges anyagi áldozatokat nem képeseket megszerezni, elhatározták, hogy átlépnek a Losonci Torna Kör szövetséges csapatának összes kötelékeibe. Felkérjük ennélfogva az LTK. volt régi tagjait, fogad­ják az uj tagokat olyan szimpátikusan és szeretetteljesen, mint azelőtt. Az uj tagok minden héten egyesületi értekezletet tarta­nak a Kuzma-féle vendéglőben, ahol pár­tolótagokat és érdeklődőket szívesen látnak vendégül. Reméljük, hogy az LTK. úgy ezután is, mint eddig kiveszi részét a sport- és atlétikai versenyek rendezéséből. Cukorkvóta. Március 1-től a város közélelmezési vállalata az eddigi 75 deka helyett már csak 60 dekát fog adni fejen­ként és havonként a régi cukorjegyekre is. Közérdekű rendelet. A m. kir. mi­nisztérium 148—1918. M. E. szám alatt rendeletet közöl a nyers és a ’lepárolt kő­szénkátrányért a termelők által követelhető legmagagasabb ár megállapítása tárgyában. A rendelet február hó 14-én lépett életbe. Megszegése kihágás. Beküldetett. A losonci tőzeggyár mel­let elterülő földeken minden év tavaszán következetesen a Losoncról kikerülő hordók tartalmát kiöntözik, rettentő bűzt, még kel­lemesebb látványt nyújtva azoknak, kiket a a sors arra kényszeritett, hogy kocsin köze­lítsék meg a várost. Nem szólva arról, hogy ez közegészségügyileg megengedett-e, csak arra kérnénk a város vezetőségét, hogy mi­kor orvost kapni nem lehet, ne tegye be­teggé azokat, kik a bajt kerülni tudták ez ideig. — Egy vidéki. — Szemétdombok, szeméthegyek ékte­­tenitik el egy idő óta városunk utcáit. Troszka, szemét, törött edény, rongy gar­madában hever szanaszét, hogy a közegész­séget, a forgalmat veszélyeztessék s egy hirtelen támadó zápor esetén eltömjék a város csatornacsöveit. Sürgős és alapos tisztogatást kérünk, nehogy a háború nyomorúságainak tetejébe még valami jár­vány is támadjon köztünk. Értesítés Tisztelettel értesítem a n. é. vevő­körömet, hogy divatáruházamat legújab­ban kibővítettem és férfi, fiú- és gyer­mek confektióval fölszereltem, raktáron tartok legjobb Kelméből minden­nemű ruhákat, kabátokat, felöltőket stb. szives figyelmüket felhívom. Losonc, 1918. február 26. Telefon 170. Tisztelettel: Salamon Manó Rákóci-utca 1. sz. Kovanda Ferenc zenetanitó lakik Losonc, Rét-utca 6. sz. Rongyos harisnyáit megfejeljük páronként 1 korona 50 fillérért. Minden pár női harisnyához fél pár minden pár férfi socknihoz külön egy pár rongyos harisnya javítási anyagnak hozzáadandó. Csak mosott és vasalt haris­nyákat fogadhatunk eh A harisnya fejeket levágni akkor sem szabad, ha teljesen rongyosak. Vidéki megrendeléseket pontosan és gyorsan eszközlünk. Első losonci harisnyajavitó. Kiskarsa utca 10. szám. ■ »pniriii haván a hMatár— kkaáökaél és Éüilthia aiaá—kM atal tacfahb fájdalomcsillmpité bedörzsőlés Dr Horgony-Límhiib L Horgony-PakhExpeUer Ót—»* k -m, Hk m. KaahaM U IpwiNlntÉllt—liji * .Fotó FÉNYKÉPÉSZETI SlAKÜZLEf BUDAPEST RÁKÓCZI-ÚT §0. iÁv i ú>mi - KiCv>íft Y&í *

Next

/
Thumbnails
Contents