Losonci Ujság, 1918 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1918-01-13 / 1. szám
2. oldal. LOSONCI ÚJSÁG 1918. január 13. hrti és fényűzést cikkek itt gyűltek raktárakba. A nyers anyagok itt dolgoztattak fel. Szóval a gazdasági, ipari élet gyomra a város volt; innen ment mint végtagokba a falvakba szét az erőtöbblet, az éltető anyag. A békés idő faluja mindén feleslegét a városnak adta el a minden szükségletét innen kapta. Ma ez nincsén úgy! A falu feleslégét túlnyomóan elviszi a hadsereg. A város alig kap valamit. Ennélfogva ipara, kereskedelme pang; népének szegényesedése szembeötlő. Mig ezzel szemben a falu népe gazdagodik, mert ő szívja fel nagyrészben a háborús nyersanyag-szükségletek forgalmaiból előálló hasznot. Mi ennek a folyamánya? Ugyebár az, hogy a város népe enged büszkeségéből, mig a falu népe önérzetesebbé válik. A szegény ember csöndes; a gazdag lármás, nem fér a bőrébe. így van ez ma a gazdag faluval és a szegény várossal is. A falu földmives népe nagyrészt megszabadult adósságaitól. Termékeit nem igen kínálja. Ha kérik, azt sem tudja hogy milyen árt szabjon neki. A város iparos, kereskedő, hivatalnok népe pedig, hogy a mindennapi eledele meglegyen, alázkodik, hizeleg a falunak, csakhogy — bármi áron — megfelelő táplálékhoz jusson. Mindez még nem volna olyan nagy baj. De a baj ott van, hogy ezzel a szerepcserével megáll a tudomány, a művészetek, az ipar és kereskedelem fejlődése. Megáll a szellemi élet elevensége és elparlagiasodás fenyegeti az egész ország népét. Az agrarizmus ma a legfontosabb; a kereskedelem és ipar csak annyiban bir érzékkel ma, amennyiben a háború szolgálatába áll- Ez rendjén is van igy a háború tartama alatt. Ám a háború befejezésével újból el kell követni mindent, hogy a város népe legyen ismét a vezető minden téren. Azért az átmeneti minisztérium egyik legfontosabb teendője kell, hogy legyen, hogy a tulerős agrarizmussal szemben az ipar és kereskedelem támogattassék s általa ismét erősittessék az intelligensebb, tudományért és művészetekért többet áldozó városi nép. Ha ezt elmulasztják, félni kell attól, hogy minden téren óriási hanyatlás fog bekövéfkézni. Éh nagyon becsülöm a kérges kezű embert a munkájáért, akár paraszt, akár iparos, akár kereskedő. Nefri irigylem egyiknek gyarapodását sem. De vannak az egyéni érdekek felett nagyobb, magasztosabb, nemzeti érdekek is, amelyek a fejlődés összhangját követelik. A pénz ma a faluban bővében van. jó, ha rá vigyázunk, mert a közmondás szerint is „a pénz megszéditi a parasztot“, a műveletlen embert. Azon kell lenni, hogy a megerősödött falusi termelő mellett erős, gazdag városi polgári osztály is fejlődhessen, hogy ebben a demokrata világban az erők egyensúlya megteremtessék s a háború gyümölcseként hatalmas, vagyonos, müveit népe legyen a hazának városra, falura való tekintet nélkül. A falu haaználja fel okosan, ne divatos múló dolgokra, működésére vagyonát ; a város pedig a beálló békével szerezzen ismét jobblétet műveltségével és vezetőségre hivatott szereplésével. Scherer Lajos. Újra munkában! A Losonci Újság kénytelen volt múlt év folyamán munkásságát egyenlőre abba hagyni. Miután azonban az akadályok, melyek szünetelését előidézték, elhárittattak, a közérdeket véljük szolgálni azzal, hogy uj életre hívtuk. Program műnk a régi! Lapunk, mint-é.[ múltban isfteite, őszintén tovább fog küzd mi nemzeti ideáljainkért. Szerényen, de elemeljük mi is majd szavunkat azoknak a^fontos kérdéseknek megoldásánál, melyek ?a háború pusztítását követő alig várt béke beköszöntésével, sőt már előbb is megoldásra kerülnek és az uj Magyarország képét megalkotni lesznek hivatva. Századunk demokratikus eszméinek szószólói leszünk. Az igazi liberalizmus szellemében ezután is úttörői akarunk lenni a■■ ■■ ■ j . ■ A 'A* haladásnak. A választójogi reformot állandóan szőnyegen tartjuk majd és bár az egységes magyar nemzeti szempontok a mi figyelmünket se fogják elkerülni, kijelentjük, miszerint a lehető legteljesebb jogkiterjesztés hívei vagyunk. Amint eddig is azok voltunk. Jólét és béke minden vonalon, ez is jelszavunk. Perhorreskálunk minden akciót, mely az utóbbi terén széthúzást igyekszik okozni a társadalomban. A háború annyi könnyet fakasztott, hogy csak az összetartás adhat erőt azok letörlésére. Megyénk és Losonc város közigazgatási, közgazdasági, társadalmi és kulturális eseményeit szemmel tartjuk. Ezekről pontosan beszámolunk, fejlődésüket minden téren előmozdítjuk és mindenütt ott leszünk tárgyilagos kritikánkkal, Az idetartozó kérdésekben természetesen kérjük és reméljük az illetékes hatóságok és szakkörök támogatását éppen úgy, mint az egyesekét. Közérdekű ügyekben lapunk hasábjai bárkinek nyitva lesznek. Különösen sokat fogunk foglalkozni városunkkal, kinek számára külön rovatot nyitunk. A tárgyilagosságot, az igazságot igyekezvén szolgálni minden téren, jogos bírálattól sohase fogunk visszariadni. A személyeskedést azonban távol tartjuk. Ez nem kenyerünk. Tudjuk és elismerjük, hogy másnak is van véleménye és a mienkére se kérünk mást, mint csak azt, hogy tiszteletben tartsák. Sokat nem, de becsületes munkát ígérhetünk! Város. Uj virilisták. Losonc város legtöbb adót fizető városi képviselői 1918. évben a következők: Losonci Takarék- és Hitelbank. Hercog és Kohn, Nógrádmegyei Népbank, Borsod Miskolci gőzmalom, Wohl Hermann, Általánosan bank, Rakottyay György és tsai, Sternlicht S. és tsai, Clára villamos, Szilassy Béla dr., Stellner Géza (uj). Kovács Lajos, Löwy Adolf cég, Ipar és kereskedelmi bank, Polacsek Emil, Káldor Ármin, dr. Sacher Lipót, Lengyel Dezső, Tausz Jakab, Deutsch Henrik, Mannheimer Leo, ahogy az ember is hiúságának is hivalkodása tárgyainak szokott áldozatául esni. Nincs menekvés. A káplár nagy szőrös kezei már megmarkolták a remegő bársonyos testecskét, mosolygással nézegeti ijedt kis szivének izgalmas lüktetését, átlátszó rózsaszínű fülének kerek kanyarulatát. Aztán elballag a nagy oszloplábain föl, a hadnagy ur deckungja felé. — No, lesz már a Dolfinak megint mit csámcsogni, káplár ur, bizalmaskodik a szembejövő baka. — Az ám, Matyi testvér, de ez egyszer elevent, dörmögi Szekeres. A Dolfit vagy egy hete érte el a hatszáz lépés távolságra, egy karón ültében az unatkozó káplár fegyvergolyója. Regruták behozták, — az orosz nem lőtt csak nézte, szanitécek bekötözték, öreg bakák meg jó kényelmes ketrecet építettek neki a hadnagy ur kunyhója felett erős pálcákból és vastag drótból. Itt üldögél egy keresztbe dugott lécen a madarak királya, amióta a szárnya begyógyult. Álmos megvetéssel hunyorgatja szemeit a körülálló csőcselékre és erkölcsi undorral, de hatalmas étvággyal fal fel egy-egy odavetett egérhullát. Utána mindig megfeni a lécen horgos csőrét, amely után nevét nyerte, minden tiltakozása dacára infanteriszt Sonnenschein Adolfnak. ügy ül ott feborzolt tollaival, félig lehunyt vörös szemhéjjaival* renyhe méitóságosan, mint valami éhes fakir, aki még bódult a többhetes álomtól, melyből csak az imént ébredi. Még a fejét is csak afélé fáradt grandezzával fordítja oldalt, ahova a ficánkoló egeret farkánál fogva madzagra erősiti az ember. A szemét se nyitja fel jobban, úgy nézi oldalvást, hogyan lendül felé a bolyhos áldozat. Ez meg amint felismeri a helyzetet, a kétségbeesés szilajságával vetné fel melső testét a madzag felé, de nagy a távolság és ernyedten bukik mindanyiszor alá, vissza. De erre már Dolfi is figyelmessé lesz — „nini, az mozog, hisz az él!“ — és tarka szárnyait oldalt lefelé terjesztve most már tágra nyílt kerek szemének derűs érdeklődésével fordul a vergődő felé. Az egér pedig reszketve menekülne erre a mozdulatra, sebesen kapja apró lábait, fut a levegőben, de csak fova tartja a farkához erősített zsinór. Közben a sok keserves erőlködésre mégis lengeni kezd s egy utolsó bravúros szökeléssel majd eléri már a ketrec egyik sodronyát, ám a szemfüles réti sas e pillanatban karmos lábainak egy villámgyors mozdulatával nyakon ragadja és ülőlécéhez lapítja szegényt. Mintha abban a pillanatban fúrta volna fenékbe a Kolombus hajóját valami otromba tengeri szörnyeteg, amikor az árbockosárban felujongott: „Föld!“ Köröskörül rekedt izgalommal röhögnek a bakák, csak herkorporál Szekeres szemöldökei szaladnak össze nagykomoran. Dolfi pedig lefelé görbített nyakkal, kegyetlen gyönyörűséggel nézi egy darabig a karmai alatt rugdolózó egeret, aztán minden átmenet nélkül szinte gépiesen a torkába vágja a csőrét. Szívja, szivogatjá a kiserkedt vért, vadállat^is szakszerűséggé! bontogatja, huzgálja a véres cafatot és borzalmas élvezettel ropogtatja, szopogatja a szájába vett kis fejet, de úgy, hogy a meredten figyelő káplárnak még az ökle is keményre szorul. E java élvezet után egy határozott csapással a puha hasát szakítja fel és egészen elmélyedt gyönyörrel falja, habzsolja, nyeli a kitüremlő véres beleket. A ketrec homokja pedig cseppenkint issza be a meleg vért, az erőszakosan kiont tt piros vért . . . Ebben a pillanatban káplár Szekeres Mihály a vékonyabb véginél két kézre fog vast a magasba kapja Manlicher fegyverét és a mélységes felháborodás dühös erejével belevágja a ketrec kellős közepébe Forró verejtékveri ki a homlokát, csakúgy fu a melléből a nehéz indulat és vörösen szikrázó szemmel nézi végig a szertereppenő toliakból, összetört lécekből és a Dolfi utolsót vonagló vérszomjas testéből álló kavarodást.
