Losonci Ujság, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-24 / 25. szám

X. évfolyam 25. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1915. junius 24.

Hl ÚJSÁG

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE

ELŐFIZETÉSI ÁRAK HELYBEnT ”” ■ Községek, egyesületek, toWSbbí « 5 , , SZERKES^ŐSÉO ;

rffévreVr* j .'!!!!!! 1 4 K - f! — Mögrídmegyel Tanítók és Körjegyzők Egyesülete tagjai részére részét Mletö minden közíemény^ntézendö.

Negyedévra......................................2 K — f. ■ évi előfizetési díj 5 korona. ■ KIADÓHIVATAL.

VIDÉKRE, ■ Egyes szán, ára 20 fillér. ■ Losonc. Kubinyi-tér 11 hová az előfizet«Egész evre.......................................10 K — f. ■ H «ek, hirdetések, mindennemű pénzküldefélévre 5 K - J. " Hirdetések Jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. mények és a lap szétküldésére vonatkozó

Negyedévre 2 K 50 f. ® H felszólalások mtézendők.

SgjTÜz angol berkekben baj van. Nem ““ y arra gondolunk, hogy az ff egész olasz felvonulásból fele hasznuk nincs, mint amenynyibe ez a hecc nekik került, sőt arra sem, hogy a hosszú háború őket kezdi idegessé tenni, hanem arra az egyre hevesebben jelentkező kívánságra, hogy a szűz Albionban is be kellene hozni az általános katonai kötelezettséget. Emlékszünk még ugye? Eddig úgy volt, hogy Anglia, mint az emberi szabadság, a béke istápolója, a hatalmi túlkapások visszautasitója, a terror ellensége jelentkezett, s ami ellen hadba szállt, azt azzal az egy fogalommal fejezte ki összefoglalóan, hogy: porosz militarizmus. A porosz militárizmus volt a legyőzendő és kiirtandó rákfene és már a dolgok kezdetén gyanakodó fejcsóválások történtek az ilyen angol hipokrizis hallatára, hiszen semmi porosz militárizmus akkora terrort nem produkálhatott, mint az angol tengeri militárizmus, de — ez más, ez marinizmus, mondták az angolok, és az ügy rendben is lett volna mostanig, amikor a militárizmus ellen megindult háború egyetlen pozitív eredményeként az angol militárizmus, a szárazföldi, kezdi előrevetegetni árnyékát. Mi ez, mi ez, mi ez, kérdi a szabad angol gyanakodva, hisz itt valami bajnak kell lenni, ha az eddig legnagyobb veszedelemnek hirdetett militárizmus egyszerre nemcsak kisebb bajnak látszik a háttérben lappangó nagyobb bajnál, hanem egyenesen kívánatosnak is látszik ahhoz képest ? Militárizmust csak hasonlóval lehet legyőzni, mondják erre a vezérek, de a polgár tovább kérdi, hogy miért kell másból kiirtani a bajt, ha mi örök időre megkapjuk, s mit érünk mi a német militárizmus legyőzésével, ha angolt teremtünk a helyébe? Éppen ez az, mondják a vezérek, ezután mi leszünk a németek és a militárizmust a kultúra szolgájává nemesitjük a német barbárság ellen. De mondja erre a polgár, vagy ki kell irtani ezt a bajt, s akkor mi ne kapjuk meg, vagy nem baj ez a baj és akkor miért halt meg egy pár százezer angol ? és ez a kellemetlen dialog, amely az angol államférfit! es az angol polgár között már megindult és egyre hevesebben folytatódik, könynyen úgy végződhetik, hogy a porosz militárizmus ellen fellázított angolok, mint őket sokkal inkább fenyegető veszedelmet ismerik fel az angol militárizmust és akkor rossz világ lesz az államférfiura, mert államférfiu kevés van, polgár pedig sok.

Hábor Sándor.

Hétfőn, folyó hó 21-én, ritka szép és meleg ünnepléssel' lepték meg pályatársai és tisztelőinek egy kisded serege Hábor Sándor állami elemi iskolai igazgatót tanítói működésének negyvenedik évfordulója alkalmából.

Az ünneplők a polgári leányiskola dísztermében gyülekeztek össze, ahonnan Máté Géza kir. tanfelügyelő vezetése mellett az állami elemi iskolába mentek át, ahol a meglepett jubilánst a tanfelügyelő, majd Nagy Imre áll. el. iskolai igazgató-tanitó szívhez szóló, őszinte, elismerő szavakban üdvözölték. A nap emlékére egyúttal egy Rudnai Gyula festőművész készítette művészi emléklapot adtak át az ünnepednek. Hábor Sándor meghatott szavakban válaszolt. Nem várta ezt a kitüntetést, mert egész pályáján végig csak kötelességét óhajtotta teljesíteni; de jól esik neki, mert látja, hogy működése mások előtt is méltánylásra talál s hogy ünneplésében a tanügyet, ezt a mostohagyermeket becsülik meg.

A népiskolában lefolyt tisztelgést a régi Vigadóban társas ebéd követte, ahol Molnár Gyula, Bartók Jakab mondtak pohárköszöntőket a jubilánsra; Thaisz Lajos pedig Rudnai Gyula festőművészt éltette.

Mi a magunk részéről örömmel emlékezünk meg Hábor Sándor ünnepeltetéséről, mert minden tekintetben méltó embert ért. Mint tanító negyven éven át oltja növendékeinek leikébe a nemesen érzés és lelkesedés csiráit, hinti el a tudás magvait és a hit, a hazaszeretet melegét. És bármi csekélységnek, egyszerűnek lássák is egy elemi iskolai tanítónak a munkássága, ne feledjük el soha, hogy Németországot naggyá a néptanítók tették. A néptanítók, az apostolok anyagi szegénységének és lángoló lelkének hivatott örökösei, nem az iskolafenntartó által nekik juttatott éhbérért dolgoznak, őket magasabb cél hevíti! A néptanítók a nemzet fiait munkásságra, kötelességteijesitésre óhajtják nevelni, hogy a haza kincseit okosan és józanul fel tudják használni a maguk és mások boldogitására. A néptanítók megkovácsolják a nemzeti lélek összekötő kapcsait, hogy a különböző állású, vagyonú,

rangú polgárokat egy demokratikus érzés kösse össze, hogy egy oly társadalom fejlődjék ki, ahol — Eötvös József báró szerint — jog és kötelesség egymástól elválaszthatatlanok. A néptanítók az igazi szeretet megalapozói; a vallásos érzést, a teremtő hitet senki náluknál őszintébben nem hirdetheti. És ha 1868 óta fejlődött a magyar társadalom anyagi, szellemi, erkölcsi téren, úgy ez csupán a néptanítók önzetlen munkásságának, fáradhatatlan buzgalmának, csüggedést nem ismerő lelkesedésének eredménye.

Ebből a fárasztó munkából veszi ki a maga részét immár negyven éve Hábor Sándor. S ha az iskolában kicsiny tanítványainak bálványa, szerető mestere, oktató apja volt, az iskolán kívül is minden társadalmi téren ott láthattuk Hábor Sándort. Az egykor virágzó Losonci Dalárdának egyik oszlopa, a Fogyasztási Szövetkezetnek egyik dajkálója, az ipar és kereskedelmi szakoktatás egyik előbbrevivője, a Rákóczi-internátus éltető lelke és megalapozója.

Hábor Sándor negyvenéves munkássága mintaképe annak, hogy egy ember mennyit tehet szükebb körben is magyar hazánk felvirágoztatására, ha munkaszeretet, kötelességtudás, hazafias érzés és a hit összeforrasztó ereje vezérli.

Ezért van az, hogy a negyvenéves, határállomásnál mindenki lobogó lelkesedéssel köszönti. Tanítványai szerető büszkeséggel emlegetik; pályatársai büszke önérzettel emelik vállaikra; polgártársai tisztelő hódolattal állják körül. Mindenki, kell, hogy hódoljon az érdemnek s ő, a jubiláns «nem tudja, nem érzi magáét. Mást, ha dicsérnek, örül; más, ha dicséri, pirul».

A mennyei gondviselés megengedte, hogy erejének teljében érje meg ezt a szép évfordulót Hábor Sándor. Mi azt kívánjuk, hogy élete hátralevő éveinek számát is szaporítsa meg az isteni bölcseség, hogy a jól végzett munka áldásaiban is gyönyörködjék a nemes kertész, a kiváló paedagógus, a szorgalmas polgár.

(Sch. L.) m

]) tálján határról..

1915 junius 12.

. . . Épen ebédnél ültünk ott az égett faluban — egy gyenge bárányt fogyasztottunk el —, amikor írott parancsot hozott egy huszár. Az állott benne, hogy el kell mennünk verekedni Taljánországba. Napok óta erősen vártuk ezt; a levegőben van az ilyesmi, előre megérzi az ember.