Losonci Ujság, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1915-06-17 / 24. szám

X. évfolyam 24. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1915. junius 17.

vm ÚJSÁG

A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE

ELŐF'ZCTÉ51 ARAKhElyBEN: ■ Községek, egyesietek, tovíbbí . ! , .SZERKESZTŐSÉG :

rlSvreVr* 1 1 ! 4 K — f! ! Hógrádmegyel Tanítók és Körjegyzők Egyesülete tagjai részér* rés*zét Hletö minden k’özíernénylntézendö.

Negyedévre ..................................2K — l> ® évi előfizetési díj 5 korona KIADÓHIVATAL*

VIDÉKRE* ■ Eeyes szám éra 20 fillér ® Losonc, Kublnyl-tér II., hová az előfizeté-Egész évre.......................................10 K - f. ■ ■ *ek, hirdetések, mindennemű pénzkülder?'-re............................................5K-I. " Hirdetések Jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. _ mények és a lap szétküldésére yonatkoző

Negyedévre 2 K 50 f. fa ■ felszólalások intezendők.

A garri bald isták.

Alá környékén fosztogatnak a garribaldisták, — mondja Höfer olyan egyszerűen és olyan magától értetődőnek állitván be a dolgot, mintha azt mondaná, hogy az eroplánok a levegőben repülnek. A tüzér ágyűz, a gyalogos gyalogol, a huszár felderít, a ló rug, a macska nyávog, a kutya ugat, a garribaldista lop. Csupa sarkigazság, amin Höfer nem is háborqdik fel és ez a felnemháborodás nagyon gondolkodóba ejti az embert. Valóban, a garribaldista lop, mert a garribaldistára, ha hazafias lelkesedés egyéb élő megtestesüléseit is keressük, bizton rájuk akadunk ott, ahol lopnak, vagy pestiesebben: ahol lopva lesz. Mikor a belga hazafiakban nagyon kifakadt a honszerelem, kirabolták a német üzleteket, mikor a francia honfi szive sajgott, kirabolta a menekülő idegeneket, — lám a latin kultúra ragályos mikor az angol honfi szent érzelmei már nem bírták ki tett nélkül, az angol honfi kirabolta a német ékszeres boltokat és mikor az olasz patrióta először eszmélt arra, hogy ő tulajdonképen imádja honát, a mámor legkezdetén rabolt Milánóban és ha pláne harci vágyig fülik az olasz hév, akkor garribaldistává lesz az olasz és bus honfiúi haragjában újra csak rabol. Nem pusztít: rabol, — tehát az értékes holmikat magával viszi, s a harag paroxizmusában sem feledkezik meg magáról annyira, hogy az idegen és ellenséges ékszerrel oktalan haragot tartson, miután gazdáját már leölte, s igy hazafias fájdalmára elegendő irt talált. A legelemibb indulatok legőszintébb, rohamszerű kitörése Antántéknál rablással jár, jeléül annak, hogy ez az ösztön, ami legelevenebben él a latin kultúra pompázatos hüvelye alatt. A háború sok békében kulturparancsokkal tiltott emberi tevékenységet megengedetté szabadit, s amidőn szükséggé lesz az a máskülönben illetlen dolog, hogy az emberek egymást öljék, egyszeriben szentté válik a haragos gyűlölet is, amely ezt a tevékenységet előmozdítja. A rohamszerűen jelentkező harag először a kultúrát hántja le az emberekről, s mindenki olyan lesz, amilyen legbenső lényében, s ha azt látjuk, hogy az a fellázadó harag a németeknél elszánt, dühös szervezkedésben, nálunk magyaroknál hetyke, virtusos, szinte

humoros, tehát azért mindig emberséges, romantikus katonahevületben és ántántéknál föltétlenül gondos és módszeres rablásban jelentkezik, akkor lehetetlen egyre azt nem gondolnunk, hogy a fajták értékét nem a kultúra mekkorasága, hanem a kultúra mögött rejlő lényeges kvalitások határozzák meg. A latin ragadozó ösztön a kultúra mögött is élt és diplomáciák és világok sorsát intéző hatalmak tetteiben most utólag világosan láthatólag működött, s amint ők egyre a porosz militárizmust ordítják az európai népek elhárítandó veszedelmének, úgy fogjuk mi, de kétségtelen bizonyítékokkal, a latin macskatermészet, a semmi kultúrával nem civilizálható latin rablóösztön közveszélyességét hangoztatni, s elibük tárjuk majd saját képüket Hőiéinek ebben a mondatában: A garribaldisták fosztogatnak. Mert amikor ideát szent áldozatkészség van, akkor odaát a sacro egoismo ennek a megfelelője. (U. N.)

Gyerekek fel a padlásra!

Pár adat a sebesült katonák életéből.

Tudom, hogy amikor a fenti címet az édes anyák elolvassák, dobban egyet a szivök és a padláson elraktározott összes holmik nevében adják ki az utasítást, hogy «nem szabad». De biztat a remény, hogy ha elolvassák ezeket az adatokat, mégis csak felküldik a gyerekeket a padlásra, hogy «jó van no, hát csak menjetek'.

A sebesült katonák között állandóan felhangzott a panasz, hogy nem tudnak mit csinálni, adjunk nékik olvasni valót. Én azután elkezdtem kérni olvasni valót. Először lapokat. A városi főszámvívő úr mindjárt rendelkezésünkre bocsátott egy lapgyüjtő ládát a Kubinyi-téren, de nagyon vékonyan gyűlt a lap. Fogtam magam, végigjártam az iskolákat és elpanaszoltam mindenütt, hogy kevés a lap, azóta van 80—140 példány naponta. Van közöttük sokszor egy-két hetes, vagy éppen hónapos újság. Nem baj, összegyűjtöm őket és amikor együtt vannak, elrendezem napló szerint. Vegyesen, így aztán összejön egy hónapi anyag. Mikor uj szállítmány érkezik, akkor megkérdem a sebesülteket, hogy szeretnék-e végigolvasni azokat az eseményeket, amelyeket ők is segítettek megcsinálni ? Olyan örömmel fogadják, ami egyenesen kényszeríti az embert, hogy újabb örömeket szerezzen nekik. Jön aztán a többi is. Képes lapok kellenének, füzetek, könyvek. Hát csak szólni kell, hogy mire van szükség, előteremti azt mind a gyerek. Egyszerűen érthetetlen, hogy mit tud a gyerek. Valami kifogyhatatlan áradatban hordja össze a sebesülteknek az oly drága olvasni valót.

Egy pár kedves adatot itt közlök:

Egy édes apától kértem az eldobott könyveiből egy párat. Meg is Ígérte, aztán pár nap múlva mentegetődzik előttem, hogy nem tudja odaadni a könyveket, mert a kis lanya elvitte a sebesült katonáknak. (Azért a kezembe került.) A Darkó Pista már elhordta az ősszel minden nélkülözhető könyvét, hát ide adta, ami még maradt. Egy csomó gyerekujságot és füzetet. Nem volt lelkem visszautasítani a gyereknek való olvasni valót, hát úgy segítettem a dolgon, hogy ha van a sebesültnek gyereke odahaza, hát adok néki belőlök, hogy, vigye haza, jó lesz otthon a gyerekeinek. És a sebesülteknek nagyobb örömet szerez, mintha maga egy kötetet kapna.

De talán legmeghatóbb a kis Fürst Rózsika esete. Kapott a «Cimbi» bácsitól egy kis bőrtáskát, benne egy kis bőrerszényt, amekkora dukál egy 4 éves kis leánynak. A kis erszénybe, hogy egészen üres ne legyen, adott még a Cimbi bácsi 4 fillért. Hogy-hogy nem, a 4 fillér elkezdett nőni, növekedni, egy kis leányra nézve szédületes arányokban és lett belőle 1 korona 26 fillér. Ennyi pénz már gondolkodóba kell, hogy ejtsen egy 4 éves kislányt, mert ezzel már lehet valami nagyot kezdeni. Mit kezdhet egy kislány egy ilyen nagy összeg birtokában, minthogy elmegy, a cukrászdába. Ez nagyon természetes. Én azután elkezdtem kérni a kislányt, hogy ne költse el azt a sok pénzt most cukrászdára, mert most másra kell a pénz, inkább adja oda a sebesült katonáknak. A kislány egy pillanatig habozott, de édes anyja egy biztató szavára átadta az egész összeget a sebesült katonák számára. És most, ezekben a napokban ez is természetes, hogy egy kislány letudjon mondani legdrágább vágyáról, hogy segítsen a sebesült katonák nehéz gyötrelmén és egy kis örömet szerezzen nekik, amire azoknak igen nagy szükségük van. Egy kép elevenedik meg előttem. • Egyszer a Jézus ott ült a jeruzsálemi templom ajtajában és nézte a kitóduló népet. «És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe. Láta pedig egy szegény özvegy asszonyt is, hogy abba két fillért vete és mondá: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete — mert ez az ő szegénységéből minden vagyonát, amije volt, odaveté* és igy lesz előttünk világossá a Jézus ama tanításának mély értelme, ha olyanok nem lesztek, mint a kis gyermek, semmiképen nem mehettek bé a mennyek országába. Bár végtelen köszönettel tartozom a sebesültek nevében Losonc város egész társadalmának, amely megértő szívvel teszi lehetővé, hogy minden magyar és német sebesült legalább egy-egy iratot, vagy éppen könyvet kaphat immár olvasás végett és lehetetlen meg nem emlékeznem Winkler Anna őnagysága odaadó támogatásáról, akinek segítségével közel 200 kötetes könyvtár birtokába jutottunk. Ott vannak a szivünkben özv. Ujházy Sándorné, Várady