Losonci Ujság, 1915 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1915-04-22 / 16. szám
LOSONCI ÚJSÁG A LOSONCI VÁLASZTÓKERÜLET FÜGGETLENSÉGI ÉS48-AS PÁRTJÁNAK HIVATALOS KÖZLÖNYE ELöSÍctÉS' ÄRAKHELYBEN: ■ Községek, egyedietek, tovAbbí . ! \ FefévreVr* I 4 K — f! !! Kögrádmegye! Tanítók és Körjegyzők Egyesülete tagjai részér* részét Illető minden közíemény^ntézendő. Negyedéves.......................................2K-I. " öv! előfizeténi dij 5 korona. ■ KIADÓHIVATAL: VIDÉKRE: ■ Egyes szám ára 20 fillér. B Losonc, Kubinyi-tér II., hová az előfizeti-Egész évrs.........................................10 K — t. m M ■ »ek, hirdetések, mindennemű pénzkülde-Felévre . ........................5 K - JHirdetések jutányos áron vétetnek fel a kiadóhivatalban. _ mények és a lap szétkiiidésére vonatkozó Negyedévre..................................2 K 50 f. SS ■ felszólalások intézendok X. évfolyam 16. szám. Megjelenik minden csütörtökön Losonc, 1915. április 22. Gondolatok a „háború“ látköréből. Közli: Dr. Bazovszky Lajos. VII. A háború tekintetében az egyik nézet azt valja, hogy a háború egy «szükséges rossz», a másik nézet azt hangoztatja, hogy háborúnak egyáltalában nem kellene lennie s hogy igenis képzelhetők oly erkölcsök, képzelhető oly korszak, amelyben a háború veszedelme egyáltalában elmúlik s nem fog fennforogni. Azok is, akik azt valják, hogy a háborúra egyáltalán nincs szükség, — még azok is azonban nagyrészt abban a meggyőződésben vannak, hogy a jelenlegi háborúnak meg kellett lennie Meg keMett lennie nemcsak politikai, diplomáciai okokból, hanem azért, mert a jelen háború szinte kulturális szükség volt. Ezen eszmeirányzatnak kiváló képviselője dr. Johannes Müller, tekintélyes német iró, akinek eszmemenete ezen háború kérdésében körülbelől ez : A háború megvan és itt van s ezzel számolnunk kell. Okozta pedig a háborút a kultúrának a hiánya az összes nemzeteknél. A kultúra holtpontra jutott. Nyilván a lélek és kedély kultúrájára gondol Müller, illetve ezek hiányára, mert nézete tovább igy reassumálható: Az ember maga már nem volt eredeti, originális, hanem inkább csak az eredetinek a copiája, másolata. Úgy látszanék, mintha a vallás nem szenvedne nélkülözésekben. Az emberek már a hitszónoklatokban is kimerültek. A vallás nem világnézlet, hanem az életnek megmozdulása, megnyilatkozása {Regen des Lebens). De ezt teljes erejében egyik hitfelekezetnél sem látjuk. Az erkölcsien sem ér ma sokat. A szeretet törvénye az Isten és felebarátaink szeretetére tanít bennünket; de a megnyilvánulás az, csak mintha szeretnénk. A művészet is szenved. A festő képeket fest; de ez nem az ő benseje teremtő lelkületének a megnyilatkozása, hanem csak más festők alkotásának a folytatása. Es Müller szerint mindezen lelki ürességnek a háború véget vetett. Egyszerre egy szörnyű háborúnak a ténye elé lettünk állítva, amelynek folytán ki fog tűnni, van-e ezen ethikai fogalmaknak értékük vagy nincs. • A gondolkodó és lelkileg, kedélyileg művelt ember eiőtt a háború ténye első pillanatra szinte kétségbeejtő. Bizonyára egyet fog érteni velem az olvasó, ha megállapítjuk, hogy a háború ténye a szeretet, a nagy, a mindeneket egybefoglaló szeretetnek épen az ellenkezője s az ilyen megrázó tény az a fölötti tépelődésre késztet bennünket, nem-e azon eszmeirányzatnak van inkább igaza, amely nyíltan hirdeti, hogy az emberiség és a társadalom nagy problémáit tényleg nem lehet a Krisztusi szeretet alapján megoldani. Avagy várjon az emberiség még 2000 esztendeig!? Gonosz az ember! Állat az ember! Ám keverve vannak a háborúnak fényes oldalai is. Például, mily fenséges megnyilatkozás volt az, hogy a háború kitörésekor a politikai pártok mint olyanok egyszerre megszűntek. Az állam fogalma és egysége annyira kidomborodik, mint soha máskor. Az állam minden egyes tagja az egész részének képzeli magát. Látja, hogy ez vaioság. Mar itt akarom megérinteni, amivel egyébként majd külön fogok foglalkozni, hogy például a vidékünket is nagy részben alkotó tót nemzetiség tagjai (melyek közé jelen sorok írója is sorozza magát) a jelen háborúban úgy a harcmezőn, mint azonkívül a hazafiság szempontjából oly fényesen megállották a helyüket, hogy még csak egyetlenegy kivétel sem történt ez alól, sem az intelligensek, sem a kevésbé intelligensek körében. Ez nem érdem. Nem is csak kötelesség! Ez természetes, az ezerévi együttélés által szentesített valóság. De époly természetes kötelesség lesz ezután felhagyni minden gyanakodó felfogással s kötelesség lesz az állam minden polgárát részesíteni a saját kultúrájának lehetőségeiben, amint egyébként a jelenlegi kormány részéről az erre törekvő irányzat már is nyilvánvaló. Akkor lesz csak igazán boldog Magyarország! Nem kell akkor Przemysl, sem Uzsok, sem Dukla, sem Verecke, sem a Kárpátok tarajai. Odaállunk mi magunk mindnyájan védőfalnak, testünkkel, lelkűnkkel és nincsenek e világnak és a pokloknak oly hatalmai, amelyek ezen az élő sövényen és gáton áthatolnának. Ezen igazi állami egység létesítése céljából, ennek oltárára azonban minden egyes fajnak, sőt felekezetnek is áldozatot kell hoznia és engednie hiúságából a tiszta liberalismus alapján. Egy fajnak, vagy vallásfelekezetnek sőt társadalmi osztálynak «sic volo sic inbeo»-ja sohasem lenne képes ezen egységet létesíteni. A háborúnak ezen következménye összefüggésben lesz a háborúnak ama üdvös következményével is, hogy az egyes emberek engedni fognak egoismusokból, önzésükből. — Egyéni önzésükből, faji önzésükből, vallásfelekezeti, sőt társadalmi osztály önzésükből is. Bizonyos dolog, hogy a háború ezen irányban rendkívül üdvös lesz. Mit használ, hogy százezreid vannak, ha nem tudsz egy métermázsa lisztet sem venni! ? És mit használ, hogy száz vaggon búzád termett, ha csak 10 kilogrammot tarthatsz meg havonta saját részedre! ? Egészséges zuhany ez, kedves olvasóm, az önző fekete lelkekre! Sokat Írtak már arról, hogy a jelen háború megszünteti az osztálykülönbségeket. Ezt talán oda iehetne módosítani, hogy egyelőre legalább mérsékelni fogja azt. — A háborúban az embernek csak két osztálya van : bátor és gyáva ember (Gottfreid Traub a bécsi Urániabeli január 30-iki előadásán a gyáva embert «Drückeberger»-nek nevezte). Ez a mérce a háború után is megmarad. És ennek az lesz a psychologiai és társadalmi következménye, hogy az emberek többé nem azt fogják kérdezni: «Mi vagy», hanem azt: «Mit tudsz»? Ezek a kérdések még a tanítás s a tanulás szabadságával is összefüggnek. T. i.: a tömegekből nőnek ki az erők (az erős egyéniségek is) s a tehetségek. Megszerzik megérdemelt jogaikat. Losoncról tudjuk, hogy a hadvezetőség a kereskedő segédnek is megadta a hadnagyi rangot önkéntesi jog nélkül is. És még egy hatalmas dolgot tanúsít a mai háború, nevezetesen azt, hogy a hősiesség — eltérve sokaknak a nézetétől — nem valami pillanatnyi fellobbanás vagy jelenség, hanem ez inkább azt a kitartó erőt jelenti, melynél fogva az illető lankadatlanul minden körülmények között «sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben» megállja a helyét. Ez az az erkölcsi erő, amely megnyeri a háborúkat. Ezt fogja fel az oroszok nagynevű írója, Tolstoj Leo gróf is, amikor a «Háború és béke» cimü művében előadja, hogy mért győzték le az oroszok Napóleont Borodinónál, mért «arattak erkölcsi győzelmet». Azért, mert lelkileg erősebbek voltak; azért, mert képesek voltak állhatatosan kitartani Napóleonnak legerőteljesebb tüzében is. Egyszóval a háború elénk állítja az emberiség erkölcsi egyszerűségét, jobban mondva az emberiség erkölcsének, lelki erejének egyszerűségét, általános voltát. És ennélfogva nem indokolatlan, ha ezen háborútól a modern kulturtörekvések terén is javulást várunk. A jelen idők nagy idők ; de gondoskodnunk kellene, hogy a jövő idők sem találjanak bennünket túlságosan kicsinyeknek, könynyüeknek, üreseknek.
